Felföldi (búcsú)levél

Azt hittem, engem már senki nem tud néptánchoz leültetni, mondta egy anyuka az Ifjú Szivek bemutatója után, mert valamiért azt hitte, már senki nem tudja néptánchoz leültetni. A két fiát hozta a műsorra, és arról kezdett áradozni, mennyire élvezték a kölykök a Tánciskolát. Hát persze, hiszen éppen ez a lényege, hogy a gyerekeket meg felállítja a székről. Ez persze nem a napokban történt, az Ifjú Szivek Táncegyüttesnek hónapok óta nem volt fellépése, ami már önmagában bűn. Ez az anyuka sose volt néptáncos, egy lépést nem tett ezért, így a legfontosabb mondatot mondta ki a számtalan közül, amely az elmúlt hónapokban elhangzott a Szivekkel kapcsolatban. Hogy követendő, hogy új utat nyitott, hogy a magyarországi szakma, meg az itteni csoportok, meg az aláírásgyűjtés stb., stb… Dusán, a profi Hégli Dusán valami elképesztő, mégis pofonegyszerű dolgot talált ki. Újszerű néptáncértelmezést és színpadra állítást, tiszta, világos, szenzációs megoldásokkal, egy szórakoztató műfajt, amely mégis végig hű marad az eredeti forrásokhoz. A Tánciskola csupa poén, ötlet és káprázatos színpadi megoldás, végig mosolyogva nézi az ember, a gyerekeket meg megfogja, magával ragadja. Ha én magyar párt kultúrfelelőse volnék, azt a célt tűzném ki, hogy ez a műsor évente a lehető legtöbb iskolába, a lehető legtöbb gyerekhez jusson el. Mint ahogy tavalyig el is jutott, a párt nélkül is. Persze nem arról van szó, hogy mindenki legyen néptáncos. Mint ahogy nem lesz mindenkiből futballista, aki labdába rúg a grundon vagy focit néz a tévében. Pusztán arról, hogy a gyerekek előtt egy új világ nyílik meg, melyről addig talán semmit sem tudtak. Saját gyökereikről, dédszüleikről, kulturális hagyományaikról, amit egyébként a génjeikben hordoznak. (Szóval mindarról, amiről a politikusok oly nagy előszeretettel szónokolnak.) Pusztán arról van szó, hogy ne kapcsolják át a tévét vagy a rádiót, ha véletlenül népzenét sugároz, és ne gondolják, hogy a Csipkés kombiné a magyar folklór. Hogy az üres kólásflakonnal nemcsak hiphopot vagy bronxi rapet lehet dobolni a combunkon, hanem mondjuk a kalotaszegi legényes taktusát. Természetesen nem akarom a folklórt a kultúra többi területe, az Ifjú Sziveket meg a többi csoport fölé emelni, amelyet ha most megszüntetnek, megszűnik a Kárpátmedencei kulturális élet. Nem. Hiszen csak fanatikus jó bolondok vezetnek ma felnőtt- vagy gyerekegyüttest, folklór- (vagy más) csoportot, és a legkisebb falusi gyerektánccsoport ugyanolyan fontos, mint a Szivek. Csak másként, a maga helyén és szerepében. Ez a közeg sorakozott fel az Ifjú Szivek mögé: 16 tánccsoport írt nyílt levelet, a magyarországi szakma (hogy csak Novák Ferencet említsük), a hazai, megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyekből álló tanács (Takács András, Katona István, Varga Ervin, Sebők Géza, Varsányi László), és nem utolsósorban a támogató aláírásgyűjtés – több mint hatezren írták alá. Nemegy parlamenti képviselő van, aki nem kapott ennyi szavazatot a választásokon. Aki mindezt nem hallja meg, az süket. Suttogó propaganda Nem árt tisztázni, hogy az Ifjú Szivek profi táncosai csak hozzáállásukban profik, keresetükben nem. A legkevesebbet kereső táncos 11 ezret sem kap kézhez, a többiek 1-2 ezerrel többet, amiből Pozsonyban le-he-tet-len megélni. Az együttes éves költségvetése tavaly 6,4 millió korona volt. Sok? Kevés? Mi a sok, és mi a kevés? Volt három olyan „szerencsés” fesztivál, ahol összesen öt nap alatt tapsoltak el ennyit (ami nem azt jelenti, hogy nincs szükség fesztiválokra). Mindenesetre gyors fejszámolással is megállapítható, hogy ekkora éves költségvetésből a működési költségek mellett már nem nagyon van mit ellopni, mint azt a suttogó propaganda, mily véletlen, elkezdte terjeszteni az utóbbi hónapokban. (Dacára a rendszeres minisztériumi és számvevőszéki ellenőrzéseknek.) Ennyi pénzből viszont kivitelezhető volt évi 50–70 fellépés, melyek után a műsorfüzet helyett kiosztott Táncórarenddel aláírásért sorakoznak a gyerekek a profi táncosoknál, és aznap a faluban Oláh Atilla nagyobb sztár, mint a Spiderman. Helytállásért díj „Nem gondoltam volna, hogy a néptáncosok ennyire összetartanak.” A kirúgott Hégli Dusán szerint ezzel a mondattal lepte meg őt leginkább az új igazgató. A tánckarban nem volt gyenge láncszem, minden hiába, nem érvényesült a szalámitaktika. Mert valóban szív van bennük, és tartás. De mi az, amihez ennyire ragaszkodnak? Mi ez a könnyfakasztó összetartás, nyilván nem a 11 ezer koronás pozsonyi állásukba kapaszkodnak. Hogy is fogalmazhatnánk meg a Helytállásért díjhoz kijáró politikai indoklást? „A magyar néptánc és kultúra magas szintű hiteles színpadi tolmácsolásában elért eredményei, továbbá a küldetéstudattól fűtött, saját állását is kockára tevő elhivatottság elismeréseképpen…” Az Ifjú Szivek táncosai szerdán több száz gyereknek léptek fel ingyen, saját költségükre, saját népviseleteikben. Azért, mert a hivatásos csoportnak már fél éve nem volt fellépése. Nem kizárt, utoljára lehetett színpadon látni ezt a társaságot. Ez az egész Szivek-ügy talán próbakő a szlovákiai magyar közösség számára is, van-e akkora összetartó erő benne, hogy megmentsen egy olyan értéket, amelyet sikerült létrehozni az elmúlt években, és máshol másolják. Ha nem, mi leszünk szegényebbek, Hégli Dusán pedig veszi a kalapját, hiszen számtalan ajánlatot kap Magyarországról. Hogy mást ne mondjak, műsorait, dramaturgiai megoldásait tanítják a táncművészeti főiskolán. „Ha te tudnád, amit én, te is sírnál, nem csak én” Felfogja-e valaki vagy sem, Hégli Dusán fogalom néptáncos körökben. A pozsonyi magyar gimnázium néprajzi osztályába azért küldték fel vidékről a gyerekeket, hogy közelről láthassák őt. Ha nem ő foglalkozik velük, nincs értelme, hogy a drága fővárosban tanuljanak, hazaviszik őket. Az iskolák már külön harcot folytatnak minden egyes tanulóért. A néprajzi osztály 11 diákja után kb. 350 ezer korona fejkvóta jár. Ehhez képest az igazgató saját növendékeiről azt mondja, betanult szöveget fújnak az Ifjú Szivekről, nem a saját véleményüket(!), és nem áll meg az élet, ha valakit kirúgnak valahonnan. Alig hihető, de ez az MKP álláspontja, nagyban. A párt rengeteg órát töltött „diszkrét politikai egyeztetéssel” az Ifjú Szivekben „kialakult helyzetről”, ezeknek nyilván csak töredékéről értesültem a táncosoktól, néhány folkloristától. Ezen megbeszélések mindegyikének az a lényege, hogyan lehet megtartani az új igazgatót a posztján. Mentsük meg a Sziveket! De kitől? Elképesztő, hogy a párt hónapok óta képtelen megfogalmazni épkézláb, határozott véleményt egy ilyen ügyben. Csáky Pál MKP-elnök is hangsúlyozottan a fent említett szakmai tanács állásfoglalásával igyekszik Marek Maďarič kulturális miniszterhez, de már ez is óriási előrelépés. Mert például Biró Ágnes képes 25 percet nyilatkozni az Új Szónak úgy, hogy szövegében egyetlen leírható mondat nincs. A kulisszák mögött ennél sokkal egyértelműbben nyilatkoznak a párt korifeusai, nemritkán csatlakozva az említett suttogó propagandához. Pedig csak az nem látja, aki nem akarja, hogy itt egy szellemi műhely szétrobbantása folyik, már csak azt kellene elárulnia valakinek, hogy miért. Egy működő, kiépített rendszer, mely mögött középiskolai néprajzi osztály, főiskolai táncpedagógus-képzés és sok ezer órás gyűjtés áll (művészet– metodika–művelődés). Mindez szétverhető a semmiért. Mert a párt, vagy legalábbis Biró Ágnes is tisztában van azzal, hogy a közvélemény a másik oldalon áll, az igazság odaát van. Az igazságot pedig semmilyen körülmények között nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Még egy pártnak sem.