Felesleges luxus a szőrme

Pozsony. „Az európai államok többségében a állatfarmok teljes betiltásának irányában halad a törvénykezési gyakorlat” – mondta Rastislav Kolesár, a Sloboda zvierat programkoordinátora.

Kegyetlen körülmények között tartják őket, hogy aztán brutális módon megöljék, és bundájukból a legújabb divatirányzatnak megfelelő kabátot, sapkát, kesztyűt készítsenek. A prémes állatok sanyarú sorsára az állatvédők tegnap egy szőrmekereskedés előtt hívták fel a figyelmet.ČTK-felvételPozsony. „Az európai államok többségében a állatfarmok teljes betiltásának irányában halad a törvénykezési gyakorlat” – mondta Rastislav Kolesár, a Sloboda zvierat programkoordinátora. A szervezet tegnap indította „A szőrme két oldala” című kampányát, mely a prémes állatok tenyésztésének kegyetlen körülményeire hívja fel a figyelmet. A szabadsághoz szokott állatokat általában szűk ketrecekben tartják, éheztetik, és brutális módon ölik meg szőrméjükért, állítja Kolesár. Az állatvédők célja olyan törvények elfogadásának kezdeményezése, melyek javítanák a fogságban tartott állatok tartási körülményeit, és egyben előnytelenné tennék az ilyen típusú gazdasági vállalkozásokat. Egyben szeretnék elérni a kereslet csökkenését is.

A kampány Pozsony óvárosában, egy szőrmebolt előtt indult. A bolt eladói nem tartanak attól, hogy a kampány veszélyeztetné az állásukat. „Mindig voltak és lesznek olyanok, akik szeretik az állati szőrméből készült bundákat” – mondja egyikük. A forgalomra sem panaszkodik, naponta adnak el a több tízezer, esetenként százezer koronába is kerülő bundákból. „Az üzletmenetnek nem ártott a néhány évvel ezelőtti kampány sem, melynek során festékszóróval fújták le a boltok kirakatait. Ez a kampány is inkább használ majd a forgalomnak” – véli az eladó, aki maga is szívesen hord bundát. Kolesár szerint az embereknek nem kell tartaniuk az erőszakos megnyilvánulásoktól. „Kampányunk szigorúan erőszakmentes lesz, országszerte 70 óriásplakáton, több regionális és országos rádióban és a szőrmeboltok előtt arra figyelmeztetjük majd az embereket, hogy a szőrme felesleges luxus, melyért rengeteg állat az életével fizet.” Egy bunda elkészítéséhez például 65 nercet, 10 rókát vagy 4 leopárdot kell megölni. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?