„Felelőtlenség a vírusra bízni, hogy elvégezze az oltási kampányt”

A koronavírus-járvány első hónapjaiban érezhetően félelem uralkodott a társadalomban, a szigorú óvintézkedések bevezetése nem ütközött komolyabb ellenállásba. Mivel magyarázható ez a magatartás? Megjelent az elmélet, mely szerint a közép-európai mentalitás, illetve a totalitárius rendszerhez fűződő tapasztalatok játszottak szerepet. Ön szerint van alapja ennek az állításnak? 

A koronavírus-járvány a legtöbbünket teljesen váratlanul érte, és az ijedtség a vírustól, de főleg az ismeretlentől való félelem minden társadalmi csoportban univerzálisan megjelent. Beleértve a politikai elitet, amely egyes táborai ekkor még nem alakítottak ki saját narratívát a helyzet értelmezésére. Ezek hatására a társadalom összezárt, és a járvány kezdeti szakaszában fegyelmezetten követte a járványügyi intézkedéseket. Azok a hipotézisek azonban, amelyek a fentről jövő utasítások széles körű elfogadását és betartását alapvető jellemzőnek, a közép-európai mentalitás sajátosságának hitték, nagyon hamar megkérdőjeleződtek. Mára egyértelművé vált, hogy sokkal inkább a szkepticizmus és a bizalmatlanság tekintetében számítunk kirívó esetnek, mint a szabálykövetésben.

Az elhúzódó korlátozásokat egyre többen bírálták, később pedig tömegek vonultak az utcára hangot adni elégedetlenségüknek. Ön szerint mikor jött a fordulópont? Volt ilyen egyáltalán, vagy fokozatosan kezdett emelkedni az óvintézkedések iránti ellenszenv? 

A Hogy vagy, Szlovákia? kutatásnak köszönhetően a járvány kezdeti stádiuma óta figyelemmel kísérhetjük a közhangulat, és a koronavírussal kapcsolatos vélemények alakulását. A felmérésből jól látszik, hogy az első néhány, nagyjából hat hetet a társadalmi konszenzus jellemezte. A járvány második hónapjában, 2020 áprilisa környékén, azonban a szélsőjobb már elkezdett elkülönülni, és megkérdőjelezni nemcsak az óvintézkedéseket, hanem magát a járványt is. Azóta a szkepszis és az alternatív magyarázatok sokkal szélesebb körben is elterjedtek, és több ellenzéki párt is ebből a témából próbál politikai tőkét kovácsolni, de a legradikálisabb véleményeket még mindig a szélsőjobb támogatói fogalmazzák meg.

A kormány járványkezelési stratégiája döcög, a kezdeti szakaszban az érthető szabályok helyett napi szinten változó előírásokkal találták szemben magukat az emberek. A kormány, illetve egyéb intézmények iránti alacsony bizalom is közrejátszik abban, hogy egyre többen utasítják el a járványügyi szabályok tiszteletben tartását?

A koronavírus-járványból, amely kezdetben egy egészségügyi problémának tűnt, mára egyértelműen politikai és bizalmi kérdés lett. Nemcsak a mi, szlovákiai mintán végzett felméréseink, hanem nemzetközi kutatások is bizonyítják, hogy az intézményekbe vetett bizalom jelentős mértékben határozza meg a járványügyi intézkedések elfogadottságát, de ugyanúgy a vírus származásával kapcsolatos véleményeket vagy az oltási hajlandóságot. A kormányba vetett bizalom tavasszal megdöntötte a negatív rekordját – az emberek 14%-a bízott csak benne – és azóta sem képes komolyabban elrugaszkodni innen. Ennek tudható be, hogy minden lépését szkepszis övezi, az autoritását az emberek többsége nem fogadja el automatikusan. Az alacsony bizalomnak az egyik nagyon konkrét következménye például az alacsony átoltottság. Nagyon sokan nincsenek meggyőződve arról, hogy a kormány és az állami intézmények egyrészt a javunkat akarják, másrészt pedig tudják is, mit csinálnak: hogy a koronavírussal kapcsolatos statisztikák megfelelnek a valóságnak, az oltásokat a kontraindikációkat figyelembe véve adják be, vagy ha mellékhatások lépnek fel a következtükben, nem maradunk egyedül a probléma megoldására. 

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Kísérleti Pszichológiai Intézetének szakértői kiemelték, hogy az emberek önzetlenséget és valódi érdeklődést mutattak más emberek egészsége iránt egy felmérésben, az oltáshoz való hozzáállásukat mégis jobban befolyásolták a mellékhatásokkal kapcsolatos érzelmi reakciók. A járványhelyzet súlyosbodása vezethet a vakcina elfogadásához? 

Azoknak az embereknek a nagy része, akik még nincsenek beoltva, nem megrögzött oltásellenes konspirátor. Persze, azok is vannak köztük – ezt a csoportot a legnehezebb meggyőzni az oltás szükségességéről. Nagyon kevés lépés történt azonban azok megnyerése érdekében is, akik azért nem oltatják be magukat, mert túl sok kérdésük maradt megválaszolatlan, túl sok kételyük eloszlatatlan. A nem beoltottak leggyakoribb indoka az, hogy a vakcina több kárt okozhat, mint a koronavírus maga. Akik így vélekednek, a nyári hónapok alacsony esetszámai és a nem létező, vagy láthatatlan információs kampány mellett nem valószínű, hogy megváltoztatták a véleményüket. A következő időszak romló epidemiológiai helyzete és a megtelítődő kórházak egy részüket motiválhatják arra, hogy beoltassák magukat, azonban a vírusra bízni, hogy elvégezze az oltási kampányt, szerintem hatalmas felelőtlenség.

Az SAV tudósai rendszeresen vizsgálták, milyen hatással van a válság a lakosokra. A járvánnyal összefüggésben milyen társadalmi következményeket emelne ki? 

A koronavírus-járvány megviselt bennünket egyéni és társadalmi szinten is. A Covid-19-cel kapcsolatos elhalálozások számában az élen járunk, és kutatások bizonyítják, hogy a járvány, a lockdown és a velük járó számos bizonytalanság hatására a lelki egészségünk is megroppant. Társadalmi szinten az elmélyülő bizalmatlanság és polarizáció a legszembetűnőbb következmény, amely véleményem szerint a vírus eltűnése után is sokáig érezhető lesz. 

Mire számít a koronavírus utáni időkben? Visszatér minden a régi kerékvágásba, vagy új fejezet kezdődik? 

Sokféle előrejelzés hangzott már el a járvány utáni időkre vonatkozóan a mindennapi, praktikus jellegű dolgoktól kezdve a globális változásokig. A legtöbbjükről már most elmondható, hogy nem állták ki az idő próbáját, így én sem szívesen bocsátkoznék előrejelzésekbe. Gyakran gondolunk úgy a pandémiára, mint egy időszakra, ami majd egy napon véget ér, habár még nem lehet biztosan tudni, hogy a jövőben nem kell-e megtanulnunk együtt élni a hasonló helyzetekkel. Éppen ezért úgy gondolom, a jelen és a közeljövő legfontosabb kérdése az, hogy az elmúlt hónapokban felszínre került konkrét problémákat, úgymint a természet kizsákmányolását, a marginalizált csoportok helyzetét, az egészségügyi dolgozók hiányát, a szociális szféra alulfinanszírozottságát, a mentális betegségek elhanyagoltságát, a kulturális szféra kiszolgáltatottságát – hogy csak néhányat említsek – milyen hatásfokkal tudjuk megoldani.