Komárom. Mária Terézia szobrát és Kós Károly építész emléktábláját avatta fel szombaton az Európa-udvarban Csáky Pál kormányalelnök és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.
Felavatták Mária Terézia szobrát
Csáky Pál Mária Terézia szobránál mondott ünnepi beszédében arról a kettősségről szólt, amelyet a Habsburg-házi uralkodóval kapcsolatban érez. „Milyen üzenetet hordozhat ma ez a szobor?” – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: „Az önreflexió szükségességét.” Utalt rá, hogy Mária Terézia uralkodása idején korrekt és tisztességes volt a viszony a magyarok és a Habsburgok között, az ország felemelkedőben volt. „Tisztáznunk kell a Habsburgokhoz fűződő történelmi viszonyunkat, és ennek fényében helyes, hogy az Európa-udvarban szobrot kapott Mária Terézia” – zárta gondolatait. Bastrnák Tibor polgármester kiemelte: Mária Terézia a térség jövőjét meghatározó uralkodó volt. 1745-ben szabad királyi városi rangra emelte Komáromot, ezzel biztosította a település további fejlődését. Habsburg Mihály főherceg üdvözletét – aki egyéb elfoglaltságai miatt személyesen nem lehetett jelent – Dráfi Mátyás színművész tolmácsolta.
Kós Károly emléktáblája az Erdélyi ház falán kapott helyet. Egy sorozat első alkotásának tekinthető, amellyel a Palatinus Polgári Társulás több európai ország építészének kíván emléket állítani az Európa-udvarban. Bálint-Pataki József örömét fejezte ki, hogy a Felvidéken egyre több olyan műalkotást avatnak, amely közös múltunkat őrzi. „A 121 éve született Kós Károly életének értelme és legfőbb célja a jövőnek való építés volt, és ezt láthatjuk itt, Komáromban is” – mondta. A világhírű erdélyi építész munkásságát – ő tervezte például a budapesti állatkert több pavilonját és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot – Szénássy Zoltán tanár méltatta.
Az avatóünnepség után a PPT megalakulásának 5. évfordulója alkalmából első ízben osztották ki a Palatinus-díjat azoknak a személyeknek, akik érdemeket szereztek a nemzeti kulturális örökség védelmében és hozzájárultak a társulás célkitűzéseinek eléréséhez. Díjat kapott Csáky Pál, Bálint-Pataki József, Bastrnák Tibor, Szénássy Zoltán, Boros Miklós, a Magyar Köztársaság külügyminisztériumának főosztályvezető-helyettese, Keszthelyi Ferencné, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatója, Tarlós István, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Káldi Gyula, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal osztályvezetője, Sebestyén József, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezető főtanácsosa, Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója és Prokai Gábor, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője. Három díjazott, Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke, Rockenbauer Zoltán országgyűlési képviselő, volt kulturális miniszter és Makovecz Imre, az Országépítő Alapítvány elnöke egy későbbi időpontban veszi át az elismerő oklevelet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.