Fatelepítés: döntés évtizedekre

„Nem becsülik az akácot, pedig magas szakmai színvonalon termesztve komoly hasznot biztosíthat az erdőtulajdonosoknak.” A szerző felvételeAz ártéri területre látogatóknak főként a nyárfaültetvények tűnnek fel, és hiányolják az eredeti vegetációt. Önnek erről mi a véleménye?

A Duna szabályozása előtt az áradások alacsonyabb vízszinttel vonultak le, és sokkal szélesebb sáv került víz alá. A gátak kiépítése után viszont az erdők a korábbinál hosszabb időre kerültek víz alá, és ezt sok őshonos fafajta már nem tudta elviselni. A kemény lombosok közül a tölgy, a szil, a kőris visszaszorult. Ezek ugyanis víz alatt legfeljebb két hétig bírják ki, utána oxigénhiány miatt elpusztulnak. A lágy lombos fák közül is főként a fűzfélék és a nyárfélék maradtak meg. Ehhez járult még az ottani emberek természetes igénye, hogy a tulajdonukban levő területről haszonhoz jussanak. Ekkor jelent meg a hullámtérben a nemes nyár. Az 1965-ös árvíz után a vízügyesek az árvizek lefutásának gyorsítása érdekében Pozsonytól Kolozsnémáig a Duna partján háromszáz méteres sávot teljesen le szerettek volna tarolni. Bár ezt az utasítást a mai napig nem vonták vissza, annyit azért a kollégáim elértek, hogy tág hálózatban felnyesett nyárfákat termesztettek, kombinálva azt a cserjeszint eltávolításával. Ezt a módszert a vízlépcső építéséig alkalmazták.

Elképzelhetőnek tartja valamiféle kompromisszum elérését az őshonos és a telepített fajták között?

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hullámtér Közép-Európa leggazdaságosabban hasznosítható talajait jelenti. Mi a bősi szakaszt nagyon aprólékosan felmértük, és a nemes nyár csak az állomány 66 százalékát alkotja, a többi az őshonos fafajokhoz tartozik. Látni kell, hogy az őshonos fajok esetében minden igyekezet ellenére a nemes nyárral összehasonlítva még megközelítő gazdaságosságot sem lehet biztosítani. Mi próbálkoztunk a fekete nyárral, de lassan nő, kevés cellulózt tartalmaz, sok a betegsége, és nem lehet megfelelő módon feldolgozni. Ezek alapján a hazai nyárfák még cellulózgyártásra sem gazdaságosak, legfeljebb energiaipari felhasználásra alkalmasak. Egyébként szerintem az erdőgazdálkodási módszerek átalakulóban vannak. ĺgy például a nemes nyár közé megkezdődött tájképi és védelmi funkcióval öt-hét százalékos aránnyal a fekete nyár telepítése. Ezt a felfogást az állami erdészeten kívül a közbirtokosságok is kezdik elfogadni. A gazdálkodók egyre kevésbé erőltetik azt is, hogy mindenütt telepítés legyen, így a nehezen megművelhető vizenyős területekre újra visszatérhetnek a füzesek.

Néhány éven belül új erdőgazdálkodási tervek készülnek. Gondolja, hogy ezek a jelenlegiekhez képest már más szempontokat is figyelembe vesznek? A környezetvédők például javasolták, hogy a dunai ágrendszerben a part menti sávokban ne legyenek ültetvények.

A nemes nyár termesztéséről nem lehet teljes egészében lemondani. A part menti sávokról nyilvánvalóan meg lehet egyezni, csak arra kell odafigyelni, hogy azért azokat sem lehet teljesen évtizedekre gondozatlanul hagyni. Sokkal fontosabb változásnak ítélem, ha a tarvágásokról áttérnek a fokozatos vágási módra, amely során a partokat is folyamatosan újítják. ĺgy azután nem kell attól tartani, hogy egy-egy öreg fa bedőlésével szinte új tavak keletkeznek. Ha tehát az adott terület nem tartozik a legmagasabb védettségi kategóriába, bizonyos fokú beavatkozásra mindig szükség lesz.

Ma már nem kétséges, hogy jelentős éghajlati változások korát éljük. A globális felmelegedés milyen folyamatokat indított el erdészeti szempontból?

A Duna menti erdők már komoly klimatikus nyomás alatt vannak. A korábbihoz képest a hőmérséklet-ingadozások nagyobbak és szélsőségesebb a csapadék megoszlása. Számunkra szakmai probléma, vajon mennyire bírják ezt az őshonos fajok és ezeket a folyamatokat miként vegyük figyelembe a telepítésekkel kapcsolatos több évtizedre kiható döntések során. Mindenképpen fel kell vetni a kérdést: melyek a meleget jól tűrő, már korábban behozott fajok, illetve nem kellene-e esetleg újabb fajtákkal próbálkozni a Balkánról? Én ilyen esetekben azonnal az akácfára igyekszem felhívni a figyelmet.

Az akác sokak számára nem tartozik a kedvencek közé.

Ez a fa több mint négyszáz éve nő nálunk, ennek ellenére az új természetvédelmi törvény még mindig nem tekinti őshonosnak. Szlovákiában jelenleg 33 ezer hektáron nő akác. Általában nem jó minőségűek, pedig magyarországi példák is bizonyítják, hogy megfelelő színvonalon nagyon komoly hasznot hozhatnak, ez hektáronként akár kétszázezer forint is lehet. Nálunk legalább húszezer hektáron minőségi termesztés is folyhatna, ami százmillió koronás hasznot jelentene. Az akáccal kapcsolatban tudni kell, hogy a legszívósabb európai fafajta, amely olyan szélsőséges viszonyok között is kiválóan használható, ahol a vasbeton is csődöt mond; például a holland poldereket vagy az osztrák lavinaellenes falakat említeném. Ezenkívül vegyszeres kezelés nélkül évtizedekig ellenáll az időjárás viszontagságainak, így például ez az egyetlen olyan fa, amely a Benelux államokban játszóterek építésekor használatos. Ez tehát mindenképpen olyan területnek számít, amely az ország számára új gazdasági perspektívát teremthet. Mi most éppen ezekben a napokban terjesztünk a földművelésügyi minisztérium elé egy kutatási tervet, amelynek eredményeképp két-három év múlva megkezdődhetne olyan minőségi akácerdők kialakítása, amelyek hektáronként legalább öt-hétezer koronás hasznot produkálnának. Csak érdekességként említem az akác egyik további csodálatos tulajdonságát, amellyel kapcsolatban a mi kísérleti állomásunk is végzett kutatásokat. Ez a fa még a garamszentkereszti alumíniumkohó meddőhányóján is képes megtelepedni, így az elkövetkező években a rekultiváció főszerepelője lesz. Ezt pionírfajtának hívjuk, amely a levegő nitrogénjének megkötésével előkészíti a talajt, a komolyabb értéket jelentő fajták számára.

Ez tehát az egyik útja lehet a jövedelmező dél-szlovákiai erdőgazdálkodás kialakításának?

Ennek érdekében több területen is szükség van szemléletváltozásra. A cser és a tölgy itt rossz minőségű, az őshonos nyárfák keveset produkálnak. Az akác jelenleg nem jó minőségű, de ezen gyorsan változtatni lehetne. Remélhetőleg lassan már tényleg tisztázódnak a szántóföldek tulajdonviszonyai, és hozzánk is visszatér az a szokás, amikor a gazdák a földjeik szélére fát ültetnek. De ugyanígy napirenden van a szélvédő sávok és az utak menti fák felújítása. Az erdőállományok összeállítása során is érdemes új fajták felé fordulni. Például egy-egy állományon belül hektáronként elég lenne csak húsz darab vadcseresznyét ültetni, akkor a tulajdonos nyolcvan év múlva harminc köbméter olyan faanyaggal rendelkezne, amelynek ára jelenleg köbméterenként 15 ezer korona. Szerintem hasonlóan használható lenne az olaszdió is, amely ugyan nem őshonos, de minek hozzuk be tropikus területről, amikor nálunk is termeszthető lenne. Ez a kettő ugyanis a nálunk használatos legszebb rajzolatú fa. A harmadik pedig a csomoros fekete nyár, amelyből nagy odafigyeléssel ugyan, de nagyon drága bútorok készíthetők. A feldolgozás nehéz, de a termék ára fedezi a költségeket.

A sok beszéd után egyszer talán nálunk is megkezdődik a megújuló energiaforrások hasznosítása. Dél-Szlovákiában milyen perspektívái vannak az energiacélú fatermesztésnek?

A gyorsan növő fafajták akkor terjedtek el, amikor kiderült, hogy a nemes nyár hosszú rostú cellulóza kiválóan alkalmas a papírgyártásra. Az új energiaforrások keresése során került előtérbe az a megoldás, hogy ezek három-ötévente rendszeresen vágva, akár már csak felaprítva, fűtésre használhatók. Az elmúlt öt évben nagyon elterjedtek az úgynevezett energiaerdők. Ez olyannyira működik, hogy a tolmácsi gépgyár már a széntüzelésű kazánját fatüzelésűvel váltotta fel, és ezzel egynegyedével csökkentette a költségeit. Ez ugyanúgy családi szinten is megvalósítható. A hullámtéri területen évente hektáronként 12-15 tonna szárazanyag termelhető. Nem is kell feltétlenül energiaerdőben gondolkozni. A telepítések folyamatos ritkításával végül a cellulóz gyártására szánt fák maradhatnának az erdőben. Belépve az Európai Unióba nálunk is hasznosíthatók az ottani tapasztalatok. Arról nem is beszélve, hogy a szántóföldek tíz százalékát ugaroltatni kell, így ott is lehetőség lesz energiacélú termesztésre. Dél-Szlovákiában a legnagyobb lehetőséget az akácfa jelenti, az említett tolmácsi gyár is főként ezt használja. Ehhez hozzájárul, hogy a jelenlegi akácállomány háromnegyede rossz minőségű. Szintúgy ilyen szempontból újra előtérbe kerül a fűz. Az szintén egy csodálatos fafajta, amely szinte minden klimatikus körülmények között megél. A különféle klónjai sok mindenre felhasználhatók, partok megkötésétől egészen méhlegelők kialakításáig, de például az említett meddőhányó-rekultivációban is fontos szerepet kap. Ez éppen úgy érvényes az energiaipari hasznosításra.