Pozsony. Fajgyűlölet szítása miatt a Polgári Konzervatív Párt tegnap feljelentést tett Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt és Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke, valamint a Szlovák Televízió ellen, mert a két párt választási hirdetése sérti a magyar nemzetet és a szlovákiai magyar kisebbséget.
Fajgyűlölet a tévéből
Pozsony. Fajgyűlölet szítása miatt a Polgári Konzervatív Párt tegnap feljelentést tett Anna Malíková, a Szlovák Nemzeti Párt és Ján Slota, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt elnöke, valamint a Szlovák Televízió ellen, mert a két párt választási hirdetése sérti a magyar nemzetet és a szlovákiai magyar kisebbséget. Malíkováék egy történetet mutatnak be. Egy érsekújvári étteremben a szlovák vendégnek egy pincérnő csak magyarul válaszolgat. A háttérből egy magyar pincér megkérdi, mit akar a vendég, mire a pincérnő megjegyzi: „Mit tudom én? Buta tót.” A hirdetésben a történelmi Magyarország térképe is feltűnik. Aztán megjelenik Malíková, s egyebek mellett a következőket mondja: „Ezt meg kell állítani! Ébredjenek!”. A Ján Slota vezette párt egy iskolában forgatott. „Nem is volt olyan régen, hogy a tanító úr nádpálcával verte a buta tótokat. Ma már senki sem veri őket. Buta tótok nincsenek, de szlovák iskola se. Apponyi szelleme kiűzte a szlovák gyerekeket...” – hangzik el Slotáék hirdetésében. (korp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.