Ezután sem repül a sült galamb a szánkba

Pozsony. „Bár szombattól Szlovákia az Európai Unió tagja, ne számítsunk arra, hogy sült galambok fognak repkedni. Be kell bizonyítanunk, hogy Európába tartozunk” – mondta Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában.

Pozsony. „Bár szombattól Szlovákia az Európai Unió tagja, ne számítsunk arra, hogy sült galambok fognak repkedni. Be kell bizonyítanunk, hogy Európába tartozunk” – mondta Ľubomír Lintner, az ANO alelnöke a JOJ televízió tegnap déli vitaműsorában. Monika Beňová, a Smer alelnöke szerint az integráció nem ért véget; az alkotmányos szerződéssel kapcsolatban ugyanis két csoportra szakadt Európa. Beňová nem helyesli, hogy az európai ügyekért felelős parlamenti bizottság csak formálisan jött létre; amíg ténylegesen is megalakul, addig az integrációs bizottság is megmaradhatott volna. Lintner elismerte: a koalíció megpróbálja megszerezni az új testület elnöki tisztségét.

Beňová a júniusi európai parlamenti választásokkal kapcsolatban úgy véli, nem lesz nagyszabású kampány, mert a polgárok belefáradtak a sok választásba, és ezúttal a kevesebb többet jelent majd. Lintner a Szabad Fórum javaslatát, hogy Mikuláš Dzurindát Pavol Hrušovský válthatná fel a kormányfői székben, rossz cserének tartaná. „Az új miniszterelnöknek talán 76 honatya bizalmat szavazna, viszont a házelnököt titkos szavazással választja a parlament, és kétséges, Dzurindára hányan voksolnának” – mutatott rá az ANO frakcióvezetője. Mivel a koalícióban minden marad a régiben, Lintner intenzíven fog tárgyalni az ANO-ból kivált független képviselőkkel az egyes törvények támogatásáról. Beňová saját bevallása szerint csalódott az MKP-ban és a KDH-ban. „E két párt bírálta az SDKÚ-t, most meg mintha beletörődtek volna a jelenlegi állapotba.” – mutatott rá a Smer alalnöke. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?