Évtizedek óta vezetik községüket a csúcstartók

Pozsony |

<p>Jó néhány olyan polgármester is indul a novemberi önkormányzati választásokon, aki évtizedek óta megszakítás nélkül vezeti a községet, ahol újra és újra bizalmat szavaztak neki. Nemegy olyan polgármesterről tudunk, aki 1990 óta posztján van, de akadnak olyanok is, akik még korábban kezdték.</p>

38 éve látja el a polgármesteri teendőket a lontói Kuczman István. A Lévai járásban fekvő községet 1976-tól vezeti, a Helyi Nemzeti Bizottság éléről 1990-ben polgármesterként folytatta. Többször előfordult már, hogy kihívója sem akadt. Idén öten is ringbe szállnak rajta kívül Lontón. „Igyekeztünk figyelni a lakosok igényeire, fejlesztések is zajlottak a faluban. Felépült a kultúrház és a halottasház, továbbá néhány sportlétesítmény” – mondta Kuczman István, amikor régtől tartó sikere titkáról kérdeztük.

A naszvadi Haris József 1980-ban kezdte, azóta megszakítás nélkül polgármester a Komáromi járásban fekvő községben. Idén is indul, két kihívója akadt. Az ő esete azért érdekes, mert inkább a kisközségekre jellemző, hogy nincs érdeklődés a polgármesteri tisztség iránt, így a „bevált” polgármestereket sokszor újraválasztják. Lontónak például 700 lakosa van, Naszvadnak viszont ötezer, tehát nem falucska. A Bodrogközben is hivatalban van néhány veterán polgármester: Szaxon Zoltán 1986 óta vezeti Zétényt, Csuri Árpád pedig 1989-től polgármester Abarán. Mindketten indulnak a novemberi választásokon.

1990-től hivatalban levő polgármestereket már jócskán találni. Ilyen a nemeskajali (Galántai járás) Kosztolányi Tibor, a gelléri (Komáromi járás) Rácz László és a virti (szintén Komáromi járás) Kovács János. Utóbbinak idén sem lesz kihívója az alig háromszáz lelket számláló faluban. A polgármester-matuzsálemek közül jóval kevesebbet találunk a városokban, Ilyen például a párkányi Ján Oravec, akit 1990 óta újra és újra megválasztanak. Oravec ugyan korábban bejelentette, hogy idén már nem indul a tisztségért, ám megváltoztatta véleményét. Ismét függetlenként száll ringbe, három kihívója szintén független. 24 éve polgármester Zachariaš István Szepsiben, de Oraveccel ellentétben ő idén már nem jelöltette magát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?