Európa-szerte tiltakoznak a Minority SafePack lesöprése ellen

Európai Unió uniós zászló
Pozsony/Brüsszel |

Európai parlamenti képviselők egy csoportja, de az uniós nemzetiségek szervezetei is tiltakoznak az ellen, hogy az Európai Bizottság (EB) lesöpörte a Minority SafePack kisebbségjogi kezdeményezést. Egyes szlovákiai magyar közszereplők, köztük az MKP elnökségének tagjai pedig arra buzdítanak, hogy pénteken vegyék le az önkormányzati épületekről az uniós zászlót.

A múlt héten az EB úgy döntött, nem indít jogalkotási folyamatot a Minority SafePack európai polgári jogi kezdeményezés alapján, amelyet több mint 1,1 millió uniós polgár írt alá. Az erdélyi Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, a Minority SafePacket támogató Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) az elnöke egy nyílt levelet címzett Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek és Věra Jourová alelnöknek. Ebben azt írja, az EB elutasító döntése az európai polgárok hangjának politikailag káros figyelmen kívül hagyását és az EU őshonos nemzeti és nyelvi közösségeivel szembeni empátia hiányát demonstrálja. A levelet aláírta szinte a teljes EP-beli Fidesz-delegáció, de ott vannak az aláírók között a Momentum, az MSZP EP-képviselői is. Rajtuk kívül főleg katalán EP-képviselőket találunk az aláírók között, de akadnak köztük francia, német és dán zöldek, valamint belgiumi és szlovén kereszténydemokraták is. Szlovák EP-képviselő nem írta alá a levelet.

Ki ellene, ki mellette?

Itt érdemes megemlíteni, hogy az EP még a bizottsági döntés előtt nagy többséggel fogadott el egy jogi kötőerővel nem bíró határozatot, amelyben kiállt a Minority SafePack mellett. A határozatot megszavazta az összes magyarországi ellenzéki politikus, de Manfred Weber, Donald Tusk, illetve Guy Verhofstadt is, hívta fel rá a figyelmet Kele János újságíró. Igennel voksolt a szlovákiai magyarok érdekképviseletét felvállaló Michal Šimečka (Progresszív Szlovákia) EP-képviselő, ahogy az egész frakciója, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) csoport is.

A legnagyobb arányban a szélsőségesen EU-szkeptikus Identitás és Demokrácia frakció tagjai voksoltak nemmel, köztük a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Tömörülés képviselői, a katalán szeparatizmus ellen harcoló spanyol Vox politikusai, a német AfD-sek és az osztrák FPÖ-sök. De tartózkodtak például a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselői, csakúgy, mint az EPP-frakció több prominens politikusa is. A Fidesz magyar kormánypárt EPP-n belüli és egyéb szövetségesei inkább elutasítóan álltak a Minority SafePackhez, míg Orbán Viktorral szembehelyezkedő csoportosulások nagyrészt támogatták azt.

Tiltakozások itt és máshol

Az EB-nek a SafePacket lesöprő döntése után Szlovákiában is tiltakozó akció indult. Kalonda község korábbi MKP-s polgármestere, Papp Sándor fogalmazott meg egy felhívást, amelyben arra szólítja fel a magyar polgármestereket, önkormányzati képviselőket, pártokat, civil szervezeteket és polgárokat, hogy január 22-én, pénteken, a Himnusz születésének évfordulóján egy napra vegyék le az uniós zászlót az önkormányzati hivatalok homlokzatáról. A felhívást cikkünk megjelenésekor 385-en írták alá, köztük nagyon sok MKP-tag. Az aláírók között van az MKP elnökségének több tagja, így Farkas Iván a párt szakmai alelnöke, Muzsla polgármestere és Köpöncei Péter az MKP Országos Tanács vezetője, Palást község első embere is. Köpöncei lapunknak megerősítette, hogy átmenetileg eltávolítják a zászlót. „Ezt a tiltakozás jogszerű formájának tartom” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy az EU-s intézmények bírálatában elmenne-e odáig, hogy a községe nem fogadna el uniós támogatásokat úgy válaszolt, szerinte az EB szóban forgó döntése és a dotációk lehívása nem függ össze. Köpöncei nem kommentálta, hogy az EP-ben a liberális frakciók támogatták a Minority SafePacket, míg az említett jobboldali pártcsaládok nem szavazták meg. Szerinte az a fontos, hogy az EP szavazásának az eredményeképpen a testület támogatta a kisebbségjogi kezdeményezést.

Az EB elutasító döntése miatt nyugat-európai nemzetiségek is tiltakoznak. A holland közigazgatás részét képező, de közvetlenül választott Frízföldi Tartományi Tanács bizalmatlansági indítványt fogadott el a bizottság ellen. A testület által közreadott sajtónyilatkozat a Fríz Nemzeti Párt képviselőjét, Sijbe Knolt idézi, aki rámutat, a Minority SafePacket több nemzeti törvényhozás mellett az Európai Parlament is nagy többséggel támogatta. „Az EB válasza azonban arrogáns, és megsérti az Európai Unió demokratikus legitimizációját. Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen” – nyilatkozta Knol, azzal, hogy további nemzetiségek támogatását kérik az indítványukhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?