Európa mindnyájunk jövője

mm

Május 1-jén lesz napra pontosan másfél évtizede, hogy az úgynevezett nagy bővítés keretében Szlovákia is beléphetett az Európai Unióba, és az ország megválasztott képviselői először szereztek mandátumot az Európai Parlamentben. 

A szlovákiai magyarok két első követe az Európai Parlamentben az akkori Magyar Koalíció Pártjának politikusai, néhai Duka-Zólyomi Árpád és a 2009-ben egy további képviselői időszakra is újraválasztott Bauer Edit volt. Vele a mečiari éra végleges meghaladását nemzetközileg méltányló csatlakozás 15. évfordulójának küszöbén beszélgettünk. 

Ön 2004 tavaszán, mondhatni, „csak” képviselőházat váltott: a szlovákiai törvényhozásból „átült” az Európai Parlamentbe. A már Pozsonyban tapasztalt hosszas parlamenti gyakorlat után Strasbourgban és Brüsszelben alapvetően másnak tűnt föl a kezdeti munkanapok légköre? 

Hirtelenjében az akkori időszak kedves, de kissé hűvösen érdeklődő diskurzusai jutnak az eszembe. Az EP nagy üléstermében például egy angol történészprofesszor volt a padtársam, aki tapintatosan azt kérdezgette, hogy az európai integráció dolgában miért vagyok annyira lelkesült? Természetesen hamarosan tisztázódott közöttünk, hogy az ő számára a szabad és demokratikus nyugati világban mindaz magától értetődő megszokottság volt, ami nekünk, az egykori vasfüggöny mögött élőknek még pár esztendővel a ’89-es rendszerváltás után is újszerű és lelkesítő élmény. Szlovákia uniós csatlakozását követően tele voltunk hát álmokkal meg új reményekkel, hiszen 2004-ben mi is aktív részesei lettünk mind az európai politika, mind a kontinens egészét érintő közéleti döntések alakításának. A sorompók és vámházak eltűntével a nyitott országhatárok átjárhatóságát is már az Európai Unió polgáraiként élvezhettük. Még ha arra azért haladéktalanul rá kellett döbbennünk, hogy a harcát az EU-ban is mindenkinek magának kell megvívnia. 

A szerteágazó képviselői tevékenység velejárója a folyamatos szakbizottsági munka. Az Európai Parlamentben eltöltött tíz év alatt ön milyen szakmai komissziókban vállalt szerepet? 

Rögtön 2004-ben a kisebbségek jogainak és társadalmi helyzetének ügyét tartottam elsődlegesen kézenfekvőnek. Őszintén szólva egyhamar rájöttem, hogy az e témát napirendjén tartó szakbizottság rendszeresen foglalkozott ugyan az emberi jogok problematikájával, ám számomra meglepő módon főként az EUtagállamokon kívüli országok viszonylataiban. Szerencsére azóta már ez az enyhén szólva felemás állapot – a Lisszaboni szerződésnek köszönhetően – megváltozott. Persze, a fent említett megkötés dacára azért akkoriban is sikerült a terítékre kerülő hivatalos bizottsági jelentésekbe számunkra fontos passzusokat vagy módosító javaslatokat beépíteni. És ezek nemcsak félmondatos, netán egyszavas szöveg-kiegészítések voltak, hanem ilyenformán akár az autonómiáról szóló vélemények és ajánlások is bekerültek azokba a szakbizottsági dokumentumokba. Igaz, a jogérvényesítés kötelezvénye nélkül, de így is hangsúlyos hivatkozási alapként, meg hát az Európai Parlament pecsétjével! Emellett lényegében végig tagja voltam az EP szociális és foglalkoztatásügyi bizottságának is, ahol a jogharmonizációs törekvések fókuszában elsősorban a munkaerő szabad mozgásának számos gyakorlati gondot fölvető kérdésköre vagy például a nyugdíjjogosultság határokon átívelő érvényesíthetősége állt. Rengeteget foglalkoztunk a külföldön gyakran feketén vállalt munkák elterjedése ellen fellépő, illetve az efféle „állások” társadalom- és egészségbiztosítási mulasztásaival foglalkozó közös munkafelügyeleti ügynökség létrehozásán. És ami 2004ben még bajosan elképzelhető célnak mutatkozott, az napjainkban már reális európai hálózat formájában él.
 

Érdekes

NÉVJEGY

Bauer Edit (Somorja, 1946). Somorján érettségizett 1963-ban; 1968-ban Pozsonyban a Közgazdasági Főiskolán szerez diplomát; 1980-ban a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében kandidátusi fokozatot ér el. Az Életszínvonal-kutató intézet, majd a Munka- és Szociális Ügyek Kutatóintézetének munkatársa. 1990-től 2004-ig az Együttélés, majd az MKP képviselője a szlovák parlamentben, 1998–2002 között a munka és szociális ügyek minisztériumának államtitkára. 2004-től 2014-ig az EurópaiParlamentben képviselő, 2015-től az Európai Szakképzési Alapítvány igazgatótanácsának tagja és az Európai Esélyegyenlőségi Intézet szakértője. 

Gondolom, képviselőnőként külön nőjogi kérdésekkel is foglalkozott. 

Természetesen. A két fő bizottságom mellett egy harmadik területen is munkálkodva, hiszen idehaza már régen, sokkal 2004 előtt is behatóan foglalkoztam ezzel a témával. Így viszont azt utólag is kudarcnak tartom, hogy minden igyekezet ellenére az EP-ben nem sikerült egységesíteni például a nemzetközi munkaszervezet által 18 hétben meghatározott anyasági szabadság minimumát. 

Az összeurópai közügyek alakításában tájékozott ember rálátásával mi a véleménye arról, hogy a szlovák parlament néhány hete újból lesöpörte az asztalról a bántalmazott nők védelmét segítő Isztambuli egyezményt? 

Kiábrándítónak tartom, mert az Európa Tanácsnak ebben a dokumentumában a fizikai erőszakkal, az emberkereskedelem keretében vagy más úton-módon bántalmazott áldozatok oltalmáról van szó. És bár igaz, hogy a mélynemzetiekkel és a konzervatív politikai erők merev szárnyával közösen, de azért Szlovákiában mégiscsak egy szocialista színezetű kormányzati többséggel bíró parlament fordult már nem is először szembe a nők jogainak, az emberiességnek ezzel az alapvető követelményével. Miközben a valós adatokat szépítgető „hivatalos” statisztikákat cáfoló vélelmek szerint Szlovákiában tulajdonképpen minden harmadik nő érintett az erőszak valamely formájában. 

Tizenöt évvel a csatlakozásunk után milyennek látja a középeurópai térség, jelesül Szlovákia pozícióit az Európai Unióban? Ugyanis tagadhatatlan, hogy a visegrádi országcsoport számos közösségi kérdésben önkényeskedve szembehelyezkedik Brüsszellel! 

Úgy látom, Közép-Európa mára az EU szerves alkotóeleme lett, a visegrádi négyeket már nem számítják a szó eredeti értelmében új tagállamok közé. Szlovákia is nagyon sok mindent magáévá tett az Európai Unió rendszabályai és egyéb előírásai közül, noha több olyan kérdéskör akad, amire még a csatlakozást megelőző időszakban okosabban, körültekintőbben kellett volna felkészülni. 

Akkor is fenntartja ezt a véleményét, ha nyilvánvaló, hogy Szlovákiát egészen 1998 őszéig, azaz Vladimír Mečiar bukásáig a demokratikus Nyugat amolyan fekete lyuknak tartotta Európa térképén? 

Tény és való, hogy mind a korábbi szocialista közgazdaság elhúzódó utóhatásai, mind a ’89-es rendszerváltást követő tíz esztendő politikai és társadalmi viszonyainak deficitje miatt, a kétezres évek legelején több vonatkozásban nem voltak még kellőképpen felkészült szakembereink. Itt valóban kevesen értették, hogy egyebek mellett miként működik a tőkepiac, a szabad kereskedelem. Ezért nálunk a piacgazdaságra való áttérés és az EU szorgalmazta integráció annak természetes és összehangoltan párhuzamos formálódása helyett, inkább csak sebtében összemosódott. Így például számos olyan problémát, ami a piacgazdaság törvényszerű csapdája, mind a mai napig és tévesen ráfogunk az EU-ra. Viszont az érem másik oldalát tekintve: ha nem lehettünk volna mi is már tizenöt évvel ezelőtt, azaz sok más szempontból megfelelően kedvező időpontban az EU egyik új tagállama, akkor valószínű, hogy jelenleg akár Szlovákia csatlakozási szándéka szintén könnyen holmi fantáziadús sci-finek tűnhetne. 

Régiónkban valószínűleg nem csak a riporter ismer olyan politikusokat, akik szerint van élet az Európai Unión kívül is! 

Igen, elvégre ott az egész NyugatBalkán. Többnyire máról holnapra ők is élnek valahogy, de nem ezt látom a járható útnak. Különösen most, a globalizált világban. Lehetnek ugyan kihívó módon hangosak, érdemben azonban versenyképtelenek.

Visszatérve a V4-ekre, így természetesen Szlovákiára is: ön indokoltnak, esetleg elfogadhatónak tartja, hogy a különböző kulcskérdésekben nemegyszer szembehelyezkednek Brüsszellel? 

Szerintem ennek akár több oka is lehet. Például bizonyos fokú védekezés a nagyokkal szemben. Vagy egy magunkkal vonszolt örökség. Ráadásul a V4-ek egymás iránti magatartásában is tapasztalni különbségeket, ahogy a céljaikban sem mindig egységesek, hiszen eltérők a prioritásaik. Bár én még így sem észlelek kifejezetten ellenszegülési szándékot a brüsszeli vonulatokkal szemben, ámbár azok sem hatalmaskodó direktívák, hanem sokkal inkább csak célzatok. És azt sem árt tudatosítani, hogy az Európai Unió arculatát – így persze a mindennapjait is – kezdettől fogva a különböző viták is meghatározták. Az idők folyamán épp az ilyen véleménykülönbségek okozta súrlódások miatt jó pár, lényegében máig aktuális kezdeményezés esett már kútba. Egy ilyen örökké hátramaradt törekvés például az EU védelmi rendszere, aminek ötlete talán már az ötvenes években fölmerült. A közös pénznem kialakítása szintén sokat váratott magára. Az európai politika fő vonalairól mindig is voltak és lesznek viták. Ennek tükrében a mai helyzetet sem látom nagyobb válságnak, mint amilyeneket az Európai Unió már többször átélt. A jelen gondjai – kiemelten a brexit vagy néhány egyéb fejlemény – a politikusok modora következtében talán kissé más színezetű, de meggyőződésem, hogy mindennek dacára az EU folyamatosan előre halad. 

Eközben megtűrhet akár egy Kaczyński–Orbán–Salvini tengelyt? 

Visszakérdezek: és az EU mit tehet ellenük?! Ehhez nincsenek eszközei, csupán az okvetlenül szükséges reformjai keretében alakíthatja ki azokat. A jövőt tekintve ugyanis az a nézet valóban tarthatatlan, hogy az EU-ban semminek sem kell megváltoznia. Mert régi panasz, hogy az intézményei nehézkesek, vagy hogy rendkívül komplikált a döntéshozatali rendszere. Jogosak az ilyen tárgyú és a hasonlóképpen megalapozott bírálatok, a dolgok megoldása pedig sürget. Már „csak” azért is, mert nyakunkon a globális kihívások egész sora: a klímaváltozás, az energia- és vízellátás, a szervezett bűnözés, a bevándorlás és a menekültkérdés, az úgynevezett migránskrízis, de az eurózóna fenntarthatósága szintén hordoz magában válságlehetőséget. Az EU-nak egy olyan világpolitikai helyzetben van szüksége számos okosan átgondolt reformra, amikor a populista hatás föltehetően erősödni fog. A kérdés inkább az, milyen mértékben. Ezért figyeli május végén egész Európa, hogy mi történik az európai parlamenti választáson. 

Az EP-ben szerzett sokéves tapasztalatával, ha szabad kertelés nélkül rákérdeznem, ez utóbbi kapcsán ön mit érez a zsigereiben? 

Nyilvánvalóan fennáll a populista veszély. Én ellenben abban bízom, hogy a tényleges európaiság értékeit követő politikai erők maradnak határozott többségben. Elvégre Európa demokratikus, békés, gazdasági téren versenyképes jövője, az mindnyájunkjövője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?