Eurómilliókat csalt ki egy cég az ügyfeleitől, a NAKA vizsgálódik ellene

euro penz

A kassai vállalat már csődbe ment.

Az ügy az Axe Capital Group kassai befektetési céget érinti, amely több millió eurót zsarolt ki szlovákiai polgároktól, miközben nem rendelkezett a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott működési engedéllyel, augusztusban pedig csődeljárás alá került – írja az RTVS portál.

A becslések szerint a vállalat összesen 50 millió euróval tartozik az ügyfeleinek.

Az egyik kliens először 120 ezer, később 250 ezer eurót fektetett be, pénzét azóta sem látta viszont. Az ügyfelekkel tavaly év végén közölték, hogy a cég bajba került, és nem tudják kifizetni a bevételeket.

Különösen súlyos csalással és pénzmosással gyanúsították meg a rendőrök a vállalat tulajdonosát és az igazgatótanács elnökét. Utóbbi együttműködik a hatóságokkal, és azt állítja, hogy a tulajdonos magánszámlákra utalta a pénzt, amelyeken keresztül kereskedett is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?