Érzem, súlyos ez a dékáni lánc

Gömörinek és csallóközinek is tartom magam. Rimaszombatban születtem, édesanyám balogpádári. Hatesztendős voltam, amikor – éppen 1956 őszén – édesapámat meghívta a somorjai gyülekezet a megüresedett lelkészi állásra. Egyébként gyermekkori epizód fűz a magyar forradalomhoz. Ötvenhatban, huszonharmadikán is az esti mesét akartam hallgatni, de éppen Szepesi György beszélt a Kossuth rádióban, s én keserűen gondoltam arra, hogy milyen emberek azok, akik a mesét elveszik tőlünk. Hatvankilencben jelentkeztem teológiára, s egyetemi tanulmányaim során egy évet Lipcsében töltöttem. Hetvennégytől Pukanecbe, vagyis Bakabányára, majd Gútára vezetett a lelkészi életutam. Innen hívtak hetvenhétben vissza Somorjára, amikor édesapám nyugdíjba ment.

Ugyanakkor a tanulmányait nem fejezte be. Mi vonzotta a héber nyelvhez és az Ószövetséghez?

Egyetemi professzorom, Július Janko hívta fel a figyelmemet arra, hogy a héber nyelvnek sok szerkezeti hasonlósága van a magyarral. Úgy gondoltam hát, hogy könnyebb lesz megtanulnom, mint szlovák társaimnak, akiknek érthetően más nyelvi alapállásból indulnak. Évek múltán eredetiben olvastam a Bibliát, megszereztem a doktori, majd pedig a professzori címet. A rendszerváltás óta oktatok a pozsonyi karon, s adok elő külföldön is.

Az Ószövetség egyik legismertebb, Európában is elismert szlovákiai szakértőjeként tartják számon. Valamiféle elefántcsonttorony ez a mű vagy a mai ember számára is szolgál tanulságokkal?

A megnevezés azt sugallhatja, hogy valami avítt, a mai ember számára érdektelen szövegről van szó, holott ennek az ellenkezője igaz. Az Ószövetség tartalmazza a tízparancsolatot, amely az emberi együttlét alapnormája. Ugyanakkor emberi alaphelyzeteket és modellértékű történeteket is rögzít. Példaként említem Káin és Ábel esetét. A mai testvérek, rokonok közötti rivalizálások, irigykedések, a harag, a gyűlölködés, az emberek közötti mai konfliktusok, olykor tragédiákba fajuló előtörténete. Mondhatnánk úgy is, hogy az első osztályharc, hiszen az egyik szereplő pásztor volt, a másik meg földműves. Hadd említsem még Ádámot, Évát és a tilalmat, amely azt példázza, hogy az ember nem tehet meg mindent, ami lehetséges. Vannak erkölcsi és egyéb normák. Mindezeket természetesen a mitológia nyelvén írták meg, s a lelkészen is múlik, hogy kellő teológiai kompetenciával vonzóvá és tanulságossá tegye a mai ember számára.

Ha már itt tartunk, akkor mit szól azokhoz a vélekedésekhez, melyek szerint a bábeli torony építése volt az első globalizációs vállalkozás a világon?

Nehéz erre röviden válaszolni. Intő a példa, mert téves az a felfogás, mely szerint ha összefogunk, akkor máris híresek, übermenschek leszünk. Holott leginkább nevetségessé válunk. Természetesen józan ésszel nem kifogásolhatjuk, ha műszaki normákat és számos más lényeges dolgokat egységesítenek. Senki sem ellenezheti, ha ugyanolyan elemmel működő magnója lesz önnek, mint, mondjuk, amerikai vagy japán kollégájának. Ugyanakkor a globalizáció óhatatlanul tévútra, zsákutcába sodorhat bennünket, ha hiányoznak a filozófiai, teológiai és erkölcsi alapok. Európában ez a zsidó-keresztény-keresztyén civilizáció.

A keresztény-keresztyén hagyományokat sokan az unió készülő alkotmányának bevezetőjében is rögzíteni szeretnék. Sokan viszont ellenzik. Ön kiknek a pártján áll?

Erre is szinte lehetetlen a tömör felelet. Még a teológusok között is megoszlanak a vélemények. Akadnak, akik szorgalmazzák a keresztény-keresztyén értékek említését. Azzal példálóznak, hogy általában minden település központjában van templom, mégsem vallásos mindenki. Mások az ilyen tényközlést is kimondottan a második parancsolat elleni véteknek tartanak. Holott ennél bonyolultabb a kérdés, mert arról zajlik a vita, hogy a bevezető néhány oldalon mi szerepeljen. Miközben elsikkad az, hogy mi található az alkotmánytervezet elkövetkező többi oldalán. Például miként működik majd a brüsszeli elitet ellenőrző rendszere, ami a demokrácia sajátja. Például az, hogy aki méltatlan a nép bizalmára, az visszahívható, leváltható legyen. Brüsszelben és Strasbourgban is. Kína például nem azért szuperállam, mert nagyon sokan lakják. Hanem amiatt, hogy még ma sem működik ott az alulról építkező demokrácia. Az tehát a sorsdöntő kérdés, hogy a mai és a leendő közösségek milyen értékrendet vallanak magukénak.

Ma inkább az értékvesztés jellemzi térségünket. Mit tehet a csalódottakért, a közállapotaink és súlyos megélhetési gondjaik miatt nekikeseredett emberekért a lelkész?

Azt, hogy meggyőző erővel hirdeti az örök értékeket, amelyek reményt nyújtanak a földi életben és az örökkévalóságban. Azt elsősorban, hogy a keresztyénség a szeretet vallása, amely abból indul ki, hogy Isten szeret minket, miként minden embert. Ha tehát én szeretem az Istent, akkor a felebarátaimat is szeretnem, becsülnöm kell, vagyis azt a szeretetet, amit kapok, viszonoznom kell.

Vajon a fiatalság számára vonzóak lehetnek-e ezek az értékek?

Ez a lelkésztől, leleményességétől, kommunikatív készségétől is nagyban függ. Mert a fiatalok fogékonyak, csak fel kell kelteni az érdeklődésüket. Az áru, hogy így mondjam, kiváló. A csomagolástól függ a sikere és hatása, ez pedig a lelkész feladata is.

A szlovákiai katolikus egyház paphiánnyal, s ezen belül is magyarul tudó lelkészek hiányával küzd. Mi a helyzet a protestánsoknál?

Általában azt mondhatom, hogy a protestánsok mindig a nép nyelvén hirdették az igét, sosem a birodalom vagy az állam nyelve volt a meghatározó szempont. Ha pedig az evangélikus egyház helyzetét nézzük ilyen vonatkozásban, akkor elmondhatom, Szlovákiában mintegy tizenöt-húszezer magyar vallja magáénak ezt a vallást, s anyanyelvén igényli a szolgálatot. Kellő számú magyar vagy magyarul tudó lelkész, sajnos, ma még nincs. Kevés a magyar evangélikus teológiai hallgatók száma is. Mégis akadnak, akik jó példával járnak elől. Például Ján Mojzsis, a somorjai káplánom, aki gútai szlovák. Szívügyének tartja a kétnyelvű szolgálatot.

Dékánként milyen célokat tűzött ki maga elé?

Már érzem, hogy súlyos ez a dékáni lánc. Azért is, mert ebben a pénzínséges időkben nem könnyű feladat színvonalas felsőoktatási intézményt működtetni. Szeretném elérni, hogy az én nemzedékem legyen az utolsó, amely még nyögi a letűnt rendszer egyik packázását, vagyis azt, hogy az egyetemi oktatót lelkészi munkára is kötelezték, ami szükségszerűen időnk, energiánk, szellemi munkánk felaprózódásához vezetett, holott mind a két hivatás teljes embert igényel.

Folytatódik-e a családjában a lelkészi hagyomány?

Az egyik fiam német-történelem szakos egyetemi hallgató, a másik – bátyja nyomdokaiba lépve – magyar gimnáziumban tanul, sokáig a biológia érdekelte, jelenleg a kémia. Ő azonban még nem döntött véglegesen leendő életpályájáról.