Értetlen nyelvrendőrök: félreértette kérdéseinket a minisztérium

Pozsony |

<p>A kulturális tárca tegnapi állásfoglalása szerint a szlovák nyelvtörvény a sajtóra nem vonatkozik, így a szlovákiai magyar sajtóban nem muszáj a jövőben sem szlovák helyneveket használni. A tegnap kelt minisztériumi állásfoglalás tehát homlokegyenest ellenkezik azzal, ami a tárca korábbi leveleiben szerepelt. „A minisztérium helyénvalónak tartaná, ha a kisebbségi sajtó államnyelven is feltüntetné a földrajzi neveket, de ez nem kötelessége“ - áll egyebek mellett a nyilatkozatban.</p>

A minisztérium szerint azért nem kell a helyneveket szlovákul írnunk, mert a törvény 5. paragrafusa kivonja a nem szlovák nyelvű sajtót a jogszabály hatásköréből.

A szlovák helynevek használatának kötelezettségét viszont egy másik, a 3a paragrafus vezeti be, mely hivatkozásaiban nem említi ezt a kivételt. Ráadásul a tárca által átküldött cikkelyek sem említik taxatíve azt, hogy a törvény egyes részei nem vonatkoznak a kisebbségi sajtóra.

A minisztérium szerint a hivatalnokok félreértették kérdéseinket, ezért írtak rossz válaszokat. Ugyanakkor valószínűleg azok a hivatalnokok szerkesztették a törvénymódosítás tervezetét is, akik a válaszokat írták.

Ha a sajtóra nem vonatkozik is a helynevek kötelező használata, még akkor is van egy sor, nyilvános érintkezésnek számító terület, melyet mindenképpen érinteni fog a törvény. Megnehezíti a magyar nyelv használatát azoknak a városoknak és községeknek a hivatalaiban, kórházaiban, amelyekben a magyar lakosság aránya nem éri el a 20 százalékot. Emellett továbbra sem világos, hol mindenhol kell használni a szlovák földrajzi neveket is, illetve milyen rendezvényeket kell államnyelven is lebonyolítani.

A nyelvtörvényről további részletek szombati nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?