Érsek Árpád az új közlekedési miniszter

Pozsony |

<p>Andrej Kiska államfő szerdán késő délután visszahívta hivatalából Roman Brecely (Sieť) közlekedési minisztert, s ugyanazzal a lendülettel kinevezte a helyére Érsek Árpádot (Híd), aki eddig államtitkár volt a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztériumnál.</p>

Brecely korábbi döntésének megfelelően már kedden benyújtotta a lemondását. Döntését "konstruktív lépésnek" nevezte, mely az egyedüli helyes válasz a parlament politikai erőviszonyainak megváltozására. Brecely azt követően mondott le tisztségéről, hogy a Sieť öt képviselője átlépett a Hídba, aminek következtében a párt parlamenti képviselete gyakorlatilag megszűnt. Brecely március 23. óta volt közlekedési miniszter. Egyik legfontosabb eredményének a koncessziós szerződés aláírását tartja, amely lehetővé teszi a pozsonyi körgyűrű, vagyis a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út PPP-projekt keretében történő megépítését. Kiemelte továbbá az elektronikus autópálya-matricák rendszerében beállt kritikus helyzet megoldását is. KÉTNYELVŰSÉG LESZ A VASÚTON, ÍGÉRI ÉRSEK  A REGIOJET BŐVÍTENÉ A POZSONY ÉS KOMÁROM KÖZÖTTI JÁRATOKAT Érsek Árpádot, aki már a Radičová-kormány idején is közlekedési államtitkárként tevékenykedett, a múlt héten jelölte a közlekedési tárca élére a Híd. Érsek a legfőbb feladatának az egész Szlovákiában fontos utak projekt-dokumentációjának előkészítését tartja. Az újdonsült miniszter szerint nagy hiba, hogy a dokumentáció állt az R7, R2, R3 vagy R4-es gyorsforgalmi utak esetében. A Pozsony-Kassa autópályával kapcsolatban elmondta: a Turany - Hubová szakaszt kivéve 2020-ig befejezik annak építését. A problémás útszakaszra keresik a leggyorsabban megvalósítható és anyagilag a legkevésbé megterhelő megoldást. Az északon élő lakosoknak nem kell tartaniuk attól, hogy a déli régiók előnyt fognak élvezni - hangsúlyozta a miniszter. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy Dél-Szlovákia infrastruktúrájának fejlesztését az utóbbi években elhanyagolták. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?