Erre az „apró” részletre érdemes figyelni, mielőtt szavazni indul

választás 2020 illusztráció

Az elnökválasztás előtt ellenőrizzük a személyi igazolványunk érvényességét. A rendőrség tájékoztatása szerint, ha szükséges, még időben elintézhetjük a cserét – közölte Denisa Bárdyová, az Országos Rendőrfőkapitányság Szóvivője.

„Ahhoz, szavazhassunk, érvényes személyi igazolványt kell felmutatnunk a szavazóhelyiségben. Ha esetleg ki kell cserélni az okmányt, most van itt az ideje. Már most tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban főleg az útlevelek iránti kérvények száma növekszik, ezért ne halogassuk az intézkedést” – mondta a szóvivő.

A személyi igazolvány érvénytelen, ha lejárt, ha olyan helyen sérült meg, hogy nem lehet igazolni vele a személyazonosságot, vagy nem olvadhatók a rajta szereplő adatok. Érvénytelen az igazolvány akkor is, ha nem aktuális, vagy helytelen adatokat tartalmaz (például ha változott a vezetéknév vagy az állandó lakhely), vagy ha bejelentették elvesztését vagy az ellopását.

Az elnökválasztás első fordulója március 23-án, szombaton lesz. Az esetleges második fordulóra április 6-án kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?