Erős nem a melegházasságokra

<p>Pozsony. Mind a négy népszavazásos kérdésre igennel válaszolna az emberek túlnyomó többsége – derül ki a Focus ügynökség friss méréséből. Eddig egyet kivéve minden referendum a részvételen bukott el, ebben az esetben meglepően sokan jelezték részvételi szándékukat.</p>

MÓZES SZABOLCS

Stratégiai vállalatok privatizációja, előrehozott választások, tévédíjak eltörlése, kisebb parlament – sok mindenről tartottak már Szlovákiában népszavazást az elmúlt húsz évben, ám csak egyszer, az EU-csatlakozási referendum során sikerült megugrani a viszonylag magas, 50 százalékos részvételi küszöböt.

Sok az érdeklődő

Az eddigi felmérések azt jelezték, a konzervatív civil szervezeteket tömörítő szövetség által kezdeményezett voksolás esetében nem kérdéses, milyen lesz az eredmény, a részvétel annál inkább. Az ellenzők is ebben bíznak, különösen azután, hogy Andrej Kiska normakontrollra az Alkotmánybíróságra küldte a kérdéseket, mivel felmerült, esetleg alkotmányellenesek lehetnek. Emiatt már biztos, hogy nem november 15-én, a helyhatósági választásokkal egy időben kerül sor a referendumra – ez ugyanis jelentősen növelte volna a kezdeményezés sikerének esélyét.

A Focus mérése szerint viszont elég sokan gondolják úgy, hogy részt vesznek a népszavazáson. A közvélemény-kutatás során három kategóriát állítottak fel: az elsőbe azok tartoznak, akik 70–100 százalékos valószínűséggel elmennek voksolni, s belőlük van a legtöbb: kis híján a megkérdezettek fele. Azok, akik 40–60 százalékos valószínűséggel mennének el voksolni, 28,5 százaléknyian vannak, s végül azok, akik aligha adják le voksukat (0–30 százalékos valószínűség) vannak a legkevesebben: 26 százaléknyian.

A kulcsszó: mozgósítás

A látszat viszont csalhat, a választások előtti felmérések során is többen jelzik részvételüket, mint ahányan végül az urnákhoz járulnak. „Ez jó kiindulási alap, ám a szervezőknek jelentős mozgósító kampányt kell folytatniuk, hogy megugorják az 50 százalékos érvényességi küszöböt” – mondta lapunknak Martin Slosiarik, a Focus igazgatója. A szociológus szerint a mobilizáció során nagyon sok fog múlni azon, hány olyan ismert személyiséget tudnak bemutatni, aki igent mond a kérdésekre.

„A másik oldal stratégiája az lehet, hogy az otthonmaradást ajánlja támogatóinak, ezzel is csökkentve a referendum sikerességének esélyét” – véli Slosiarik, rámutatva: ez lehet az ő egyetlen esélyük, az ugyanis világos, hogy az igenek fognak több szavazatot kapni.

Az elemző szerint nagyon nehéz megjósolni a részvételt, amely a mobilizációs kampány mellett attól is függhet, hogy végül hány kérdést fog tartalmazni a szavazólap. Az Alkotmánybíróság – amely egyébként csak most szerdán, három héttel Kiska lépése után döntött úgy, hogy további tárgyalásra bocsátja a beadványt – ugyanis egyenként is kilőheti a kérdéseket. Így lehet, hogy végül csak egy kérdésről lesz kiírva a referendum, ebben az esetben pedig sokkal kisebb az esély a sikerre. Azt még nem tudni, mikor várható az AB döntése. Ha ez megszületik – s az ítélet nem kaszálja el mind a négy kérdést –, három hónapon belül sort kell keríteni a népszavazásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?