Emlékezés az 50 éve alakult Népesre

Szlovákiában 1949-ben megalakult a Szlovák Állami Népművészeti Együttes (SĽUK), 1951-ben a Szlovák Katonai Művészegyüttes (VUS), 1953-ban a Duklaalji Ukrán Népművészeti Együttes (PUĽS) és ennek a sornak természetes folytatása volt – még ha nagyon sok vajúdással is – a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalakulása.

Az együttes létrehozását a Csemadok KB vállalta magára, ahol 1950-től Ág Tibor zenei szakemberként dolgozott, jómagam pedig táncszakelőadóként 1951. december 1-jén léptem alkalmazásukba. Mindkettőnk feladata lett a mozgalom megteremtése, és az együttes megalakításának előkészítése. Tiborral 1952–53-ban már ketten jártuk az országot: ismerkedtünk a magyar néphagyományokkal és őstehetségek, népi énekesek, zenészek, táncosok után kutattunk.

1953 márciusában a Csemadok KB, a III. Országos Közgyűléséhez kapcsoltan megrendezte az első országos népművészeti seregszemlét a magyar amatőr tánc-, zene- és énekcsoportok, valamint szólisták részére Pozsonyban – mi ketten voltunk a szakmai szervezői –, ahol az ország minden jelentősebb magyar tájegysége: Bodrogköz, a Hernád és a Bódva völgye, Gömör, Nógrád, az Ipoly és a Garam mente, Zoboralja, Mátyusföld, Csallóköz képviselete megjelent. Ez volt az egyik eredménye a több mint egyéves országjárásunknak, a másik, hogy 1953 tavaszán négy kerületi székhelyen megszerveztük a felkutatott tehetségek felvételi vizsgáját.

Tiborral együtt járva 1952-ben felmérő, feltáró néprajzi gyűjtéseket végeztünk Zoboralján Kolon, Zsére, Lédec, Nyitragerencsér, Gímes, Egerszeg községekben, Medvesalján Újbást, Óbást, Hidegkút, Tajti, Vecseklő, Péterfala községekben, Gömörben Szilice, Borzova (Szádvárborsa), Lekenye, Sajótiba községekben, a Garam mentén Csata, Oroszka, Zselíz, Nyír, Fegyvernek községekben, a Bodrogközben és az Ung-vidéken Bodrogszerdahely, Királyhelmec, Szentes, Kisgéres, Kis- és Nagykapos, Kaposkelecsény községekben. Ezeken a néprajzi gyűjtőtérképező utakon zenét, táncot, szokásokat és viseletet tártunk fel, alkalmanként társul szegődött hozzánk Boček Gézáné Gesztes Zsuzsa a népviselet, Dobos László a népköltészet, Hemerka Olga a népzene- és táncgyűjtéshez. A tehetségkutatás első eredményeként 1952 elején a Csemadok pozsonyi helyi szervezetének védnöksége alatt létrejött a leendő együttes zenekara, 30-40 fős létszámmal, Ág Tibor és Piroska Mihály cimbalmos vezetésével. Két nagy sikerű fellépést tartottak: az országos seregszemlén ők kísérték az összes helyi és vidéki tánccsoportot és szólóénekest, 1953. július 4-én pedig a pozsonyi vár szabadtéri színpadán, a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium tánccsoportjával és a Pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium énekkarával társulva adtak nagyszerű népművészeti műsort kb. 8000 néző előtt.

A Csemadok Elnöksége 1953. január 1-jei hatállyal kinevezte az együttes leendő vezetőit: az igazgató Béres József, a művészeti vezető és karnagy Ág Tibor, tánckarvezető és koreográfus e sorok írója lett. Évközben csatlakozott hozzánk Hemerka Olga ének- és táncpedagógusnak, Boček Gézáné Gesztes Zsuzsa viseletesnek, Kvočák József koreográfusnak és Szíjjártó Jenő karnagynak. A Népes 1953. június 1-jén alakult meg a Szlovák ĺrószövetség gidrafai (Budmerice) székházában, 52 művészeti dolgozóval. Július végén Galánta mellé, Hódiba, egy szlovák faluba költöztették az együttest. Ez lett az állandó székhelye, a létszám itt már 70 fő volt. Napi 6-8 órában próbáltak, ennek eredményeként az együttes a nyár és a kora ősz folyamán már 20-30 perces műsorral lépett fel több helyen.

Szorosabbra fűződött a kapcsolat a többi együttessel és szakemberekkel. Béres József igazgató erről később így emlékezett meg: „Hódiban meglátogatott bennünket igen sok hazai és külföldi vendégszakember. Rendszeresen járt hozzánk Strelec professzor, a Szlovák Tanítók Énekkarának vezető karnagya, segített, biztatott. Járt nálunk Eugen Suchoň zeneszerző, útmutatást adott, főleg az Aká si mi krásna című kórusművének a tolmácsolásához, de a műsorra tűzött Kodály-művekhez is. Meglátogatott Moyzes zeneszerz#, a SĽUK akkori igazgatója és sokan mások. Mi is felléptünk Oroszvárott (a SĽUK székhelyén) a parkban... A magyarországiak közül járt nálunk Ferencsík János Kossuth-díjas karmester és Sugár Rezső zeneszerző.” Ferencsík, aki akkor éppen Prágában vendégkarmesterkedett, eljött az együttes ősbemutatójára is.

A felkészülés hajrájában megnyúlt a munkaidő, gyakran késő délután és este is próbáltak az egyes művészeti részlegek. A nők szabad idejükben Bočekné vezetésével a népviseleteket varrták, hímezték, díszítették.

Az ősbemutatóra 1954. április 24-én került sor Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színházban– zsúfolt nézőtér előtt. Szinte az egész felvidéki magyarság képviseltette magát. Az előadás forró hangulatban zajlott: sok számot meg kellett ismételni, gyakori volt a nyíltszíni taps. A befejező szám után a közönség hosszú percekig felállva, tapsolva ünnepelt. Nemzetiségi ünnepséggé magasztosult a bemutató.

A műsor magvát öt tánckompozíció: Vetélkedő, Sárdózás, Verbunkos, Üvegestánc, Kukoricafosztás, önálló zenekari számok, továbbá Kodály Zoltán, Vass Lajos, Bárdos Lajos, Szíjjártó Jenő, Eugen Suchoň á capella és ének-zenekari művei alkották. A tánckompozíciókhoz a zenét Jankó Matuška, Németh Šamorinsky István és Rajter Lajos, a koreográfiát Hemerka Olga, Kvočák József és e sorok írója készítette.

A műsor óriási sikert aratott. A szokásos tudósítások mellett komoly szakkritikák is megjelentek:

Fellegi István, a Magyar Területi Színház igazgatója: „... Április 24-én avattuk a Nemzeti Színházban a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttest, a Népest... három órán át mindinkább felszabaduló érzésekkel fogadtuk a derűs hatást, amely a színpadon lüktetett, s a táncból, dalból, színpompából áradt felénk... #szintén átélik mindazt, amit nekünk dalban és táncban nyújtottak, s ebben van sikerük tulajdonképpeni titka... kétségtelen, hogy a táncegyüttes színvonala meghaladja az énekkar egyébként fejlett színvonalát, különösen ami a táncegyüttes »alapanyagát«, a táncokat illeti... Szembeötlő a lendületük, életteliségük és a meggyőző alakításra való készségük.”

A nyár folyamán a bemutató kapcsán minden jelentősebb magyar nemzetiségi sajtóorgánum írt az együttesről. Örömmel üdvözölték és nagy jövőt jósoltak neki.

1954. május 30-án avatták újra Komáromban az 1945-ben eltávolított Jókai-szobrot az ünnepségen jelentős cseh, szlovák és magyar (Veres Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula, Urbán Ernő) íróküldöttség is részt vett. A szoboravatáson fellépő Népes szabadtéri előadását mintegy háromezren nézték. A Fáklya című havilap rögzítette a magyar írók nyilatkozatait:

Veres Péter: „... Én elég sok műsort láttam már a felszabadulás előtt is, de különösen 1945 óta, és azt hittem, már nem sok újat látok. Hogy valóban újak, soha nem látottak volnának a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes énekei, dalai és táncai, azt persze nem lehet mondani, de hogy az előadás az én számomra üdít#en tiszta volt, azt meg kell mondanom... mind a muzsika, mind az ének kedves, egészséges hatást ad. A táncok meglepően tiszták, finomak, változatosak. A népi táncnak a titka a spontaneitás, a szinte révülésig menő elmélyedés, ezért minden koreográfia és minden rendezés csak addig jó, amíg ezt szolgálja.”

Szabó Pál: „... A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes bemutatkozása részemre meghatóan szép volt. A hazulról hozott abszolút tisztaságot éreztem legkiváltképpen a táncaikban. Pompás volt. A félő csak az, hogy az idő múlásával és a sikerek hatalmasodásával foltokat kap ez a nagy tisztaság. Ha meg tudnák őrizni, s úgy a táncművészet szinte végtelen skáláját megszólaltatni: példát tudnának adni a budapesti, vagyis a mi népművészeinknek is.”

Illyés Gyula: „...A népi együttesek legnagyobb veszedelme, ha elszakadnak a nép előadásmódjától, ha a művészetük »művi«, akrobatikus vagy operettszerű lesz. A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes egészében megfelelő úton jár. (Nem szólva a műdalokról.) Az üvegestánc előadása volt ennek egyik legszebb bizonyítéka. Szívemből gratulálok a sikerhez, és további eredményt kívánok.”

Őszinte és meleg szavak ezek, mint amilyen bátorítóan méltatók voltak a bemutató után elhangzottak is. Az elismerés mellett a féltést is tolmácsolják. A gondolatok nagy része érvényes a mai együttesek munkájára is. Akkor az együttes vezetői megfogadták a tanácsokat, és a bemutató utáni nyári-őszi időszakot újabb néprajzi gyűjtésekre is felhasználták. Ez is bizonyítja, hogy a megkezdett úton szándékoztak tovább haladni. Az együttes két-három hetes turnékat szervezve járta az országot, főleg a magyarlakta vidékeket. Béres József igazgató erre így emlékszik: „... A premier után a nagy műsorral kb. hatvanszor léptünk fel, többnyire szabadtéri előadásokon, előadásonként 2-3000 néző volt jelen. Nagy előadásaink voltak Füleken, Rozsnyón, Rimaszombatban, Léván, Kassán, Királyhelmecen, Nagykaposon, Tornalján, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, Galántán, Iglón, Nagymihályon, Bártfán, Somorján stb. Kiemelkedően nagy sikerünk volt Kassán, a városligeti szabadtéri színpadon léptünk fel, és sikeresen szerepeltünk Pozsonyban a vár szabadtéri színpadán.

Voltak el nem felejthető események is, pl. Nagykaposon felállították a szabadtéri színpadot, mire megkezdtük a műsort, eleredt az eső. A rendezők kihirdették, hogy a színpadot átviszik a Gép- és Traktorállomásra. Két óra múlva ott folytattuk az előadást. A résztvevők, a nézők ünnepi ruhában kitolták a gépeket a gépszínből, mert ez volt a legtágasabb »helyiség«. Az ácsok és az asztalosok felállították a színpadot, és késő éjszakáig tartott a műsor. Utána az együttes tagjait házakhoz vitték el szállásra és ott is kosztolták őket. Ahová már nem jutott táncos, zenész vagy énekes, megsértődtek. Két vagy három napig vendégeskedtünk ott, amíg a környéket jártuk. Királyhelmecen a Csonka-várnál hasonló nagy sikerünk volt. Ott szorongott az egész környék lakossága. Szép sikerünk volt Ágcsernyőn, Szinán és más községekben. Ha nem volt szabadtéri színpad, négy traktor-pótkocsit toltak össze, hátteret rögtönöztek szép díszítéssel – igaz, mulatságos volt, amikor a táncosok alatt »dübörgött a föld«, mozgott a rögtönzött tákolmány. Nem ismertünk lehetetlent ezekben a »forradalmi« időkben. Voltak olyan előadásaink is, amikor kettéválasztottuk az együttest, főleg a kisebb kultúrházakban, ahol kicsinyek voltak a színpadok.”

Az együttes mintegy száz alkalommal lépett közönség elé, és műsorát 150-200 ezer ember látta; kamera sajnos nem rögzítette.

Sikerei ellenére a Népes állandó létbizonytalanságban élt. A fenntartónál és a politikai felügyeleti szervnél állandó vita tárgya volt az együttes létszáma, volt, amikor 70, volt, amikor 110 volt a jóváhagyott létszám, sőt egy dokumentumban, az 1954-es jóváhagyott költségvetési tervben 140 fővel szerepel az együttes. Ennek ellenére állandóan pénzhiánynyal küzdött. Volt két hónap, amikor a fizetés is bizonytalanná vált. A Csemadok vezetésében is vitákat váltott ki: „... a Népest el kell választani a Csemadoktól, mert felemészti az összes költségvetést.” (Kugler János elnökségi tag); „... az együttes legyen olyan, mint a színház, vagyis területi, és a Kultúrügyi Megbízotti Hivatalhoz tartozzon” (Lőrincz Gyula a Csemadok országos elnöke). Egy hónappal a nagy sikerű ősbemutató után ezek a gondok már nagy feszültség forrásává válták, pl. az 1954. május 22-én tartott elnökségi ülésen Lőrincz Gyula, a szövetség elnöke kijelenti: „A népművészeti együttes sorsát most már minden körülmények között el kell dönteni, leghelyesebb lenne, ha mind anyagilag, mind művészeti szempontból a Povereníctvo kultúryhoz (KMH) tartozna, mert így biztosítva lenne anyagi és művészi szempontból is.” A rendezetlen ügyeket a Csemadok vezetésén belüli politikai és nézetellentétek is szülték, meg a tehetetlenség. A legegyszerűbb megoldásnak tűnt, ha megszabadulnak az együttestől.

Hiába voltak sikeresek az együttes körútjai, hiába várta a társulatot nyitott szívvel és nagy érdeklődéssel a nemzetiségileg vegyes települések lakossága is, a feladatok megoldásában a Csemadok mint fenntartó képtelen volt előrelépni. Talán nem is nagyon igyekezett, mert Lőrincz Gyula elképzelése – átadni az együttes a KMH-nak – a vezetés számára mind vonzóbbá vált. ĺgy jelenthette be az elnök a Csemadok V. Országos Közgyűlésének központi beszámolójában, hogy „... 1955. január 1. óta a népi együttes már nem tartozik a Csemadok hatáskörébe, hanem a Kultúrmegbízotti Hivatalhoz, ahol éppen most vannak átszervezés alatt ezek a népi együttesek, mind a SĽUK, mind az ukrán és a magyar népi együttes”, majd kitér a leendő közös együttes feladatkörének felvázolására: „...A SĽUK név alatt egy szlovákiai népi együttes lesz, mely hívatva lesz az összes etnográfiai területek népdalait, táncait, népviseletét művészi színvonalon megőrizni és reprodukálni, így a magyar jellegű etnográfiai terület hagyományait is”, aztán még „politikailag is megmagyarázza” például azt, hogy mióta csak etnográfiai jellegű kultúra a Szlovákiában, ősi szülőföldjén él# magyar nemzetiség kultúrája... „Együtt élünk, egy a célunk, és ennek a testvéri együttélésnek megfelelő kifejezője, himnusza lesz a közös népi együttes magas színvonalú művészete. A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, valamint az Ukrán Népművészeti Együttes legkiválóbb, tehetséges tagjai átmennek ebbe a népművészeti együttesbe”. Ebből a beszámolórészből világosan kitűnik, hogy a Népest a Csemadok Központi Bizottsága 1955. január elsejével minden vagyonával, szervezeti egységként átadta Szlovákia Kultúrügyi Megbízotti Hivatalának. A Hivatal – kitalálva a Szlovákiai Központi Népművészeti Együttes szépen hangzó gondolatát – még az év elején a SĽUK vezetőivel közösen lebonyolította a „tehetségvizsgákat” az ukrán és a magyar népművészeti együtteseknél. Azokat a zenészeket, táncosokat, énekeseket, akik a vizsgákon megfeleltek és hajlandók voltak átlépni a szlovák együttesbe, felvette tagsága soraiba. ĺgy töltötte fel saját tagságát tehetséges, képzett zenészekkel, táncosokkal, énekesekkel. A tagoknak más lehetőségük nem volt a pályán maradáshoz.

A Népesből átment a SĽUK-ba Csákányi Klára, Drdos Tibor, Fekete Éva, Halász András, Halászné Móricz Ilona, Kvočák András, Nagy Sándor, Tóth András, Varró Irén. A VUS-ba igazolt Csikós István és Kvočák József és az egy év múlva újraalakult hivatásos Kárpátaljai Ukrán Népművészeti Együttesbe Marcin Pál. A zenészek javát is átvette a SĽUK, a szakvezetők közül egyre sem tartott igényt.

Az új központi együttestől az ígéret megvalósítását sohasem kérte számon a Csemadok Központi Bizottsága, de a nemzetiségi együtteseket feloszlató Szlovákiai Kultúrügyi Megbízotti Hivatal sem. A SĽUK nem is teljesítette az új elképzelések alapján reá háruló feladatokat. Az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége – ez volt a PUĽS fenntartója – ezt látva, együttesük beolvasztása után egy évvel újra megalakította hivatásos népművészeti együttesét. A magyarok részére 1957-ben csak félhivatásos együttes jött létre.

EPILÓGUS

A Csemadok KB Elnöksége – azután, hogy megvált az együttestől – még három alkalommal foglalkozott a Népes kérdésével. A viselet- és vagyontárgy tette ezt szükségessé. 1955. március 21-én tartott ülésének határozata leszögezi, hogy „... az Elnökség egyetért azzal, hogyha megkapjuk a Népes ruhatárát, azt előzetes megegyezés után kerületekre szétosztjuk”. Itt még feltételes módban fogalmaz a szövetség. Béres erre így emlékezik: „A ruhákat és minden ingóságainkat a SĽUK-nak kellett átadnunk. Úgy diszponálhatott vele aztán a Csemadok-központ, hogy az ő művészeti vezetői azt mondták, hogy ők nem tudnak mit kezdeni ezekkel a dolgokkal és visszaadták a Csemadoknak”. A Csemadok KB Elnöksége akkor sem figyelt fel a viselettár visszaszolgáltatása mögött meghúzódó veszélyre, ahogyan nem figyelt fel a szakemberek mellőzésénél sem, hanem boldogan eljátszotta a gazdag nagybácsi szerepét, és 1955. május 21-én határozatilag döntött a népviseletek ügyében. „A volt Népes viseleteit gondozás céljából átadjuk azoknak a szervezeteknek, amelyeknek tánccsoportjuk van, és megvan az előfeltétel a ruhák karbantartására. A ruhák továbbra is a Csemadok tulajdonát képezik, és az adott csoport megszűnése esetén a Központi Bizottság működő csoportnak adja tovább.” És végül 1955. június 18-án határozatot hoz: „...Az Elnökség megbízza a Titkárságot, hogy adjon Béres József elvtársnak, az együttes volt igazgatójának igazolást, hogy a Népest rendben átadta.”

A titkárság az igazolást kiadta.