Emelni kellene a nyugdíjkorhatárt

Pozsony |

<p>Közgazdászok szerint a szlovák nyugdíjrendszer a csőd szélén áll. A Szociális Biztosító a tavalyi évet 356,5 millió eurós deficittel zárta, vagyis ennyivel több pénzt fizetett ki, mint amennyi a járulékokból befolyt.</p>

Radovan Ďurana, az INESS kutatási iroda munkatársa szerint a következő kormánynak a kérdéssel mindenképpen foglalkoznia kell, mert az államkassza hiánya egyre növekszik. A helyzetet rontja az ország demográfiai fejlődése is: az egyre kevesebb dolgozó mellett a nyugdíjasok száma és a nyugdíjak összege növekszik, hasonlóan az átlagéletkorhoz. Szlovákiában a nyugdíjkorhatár egyike a legalacsonyabbaknak az Európai Unióban. Ennek ellenére a választások előtti aktivitásuknak lassan a tetőfokára érő politikai pártok közül senki nem szorgalmazza a nyugdíjkorhatár emelését.

A jelenlegi kormánypártok álláspontja egységes: ők nem emelnének, épp ellenkezőleg: a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetését fontolgatják. Az ellenzéki pártok sem erőltetik különösebben a kérdést. Ivan Švejna, a Híd alelnöke szerint az említett problémát lehetetlen kikerülni. „Minél tovább halogatjuk, a helyzet annál rosszabb lesz. A csehek két éve már meglépték ezt a lépést, felemelték a nyugdíjkorhatárt hatvanöt évre" -nyilatkozta lapunknak a politikus. Pártja programjában a nyugdíjkorhatár emelésének terve azonban nem szerepel. Sárközy Klára szerint a következő kormánynak először az I. pillért kellene megreformálnia. A nyugdíjkorhatárt a következő kormányciklusban az MKP sem emelné. A KDH szerint az egész nyugdíjrendszer átalakítására van szükség. Július Brocka szerint a korhatár emelése autokrata lépés lenne, elég átszervezni a Szociális Biztosító pénzforrásait. A nők nyugdíjkorhatárát ők még csökkentenék is, a felnevelt gyerekek számától függően. A nyugdíjkorhatár emelését az SaS és az SDKÚ sem támogatja.
A felmérések szerint a Föld lakossága öregszik. A szakértők szerint így fokozatosan előtérbe kerülhetnek a magánnyugdíjpénztárak, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek életük során maguknak spóroljanak idős éveikre. (vps, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?