Elutasították az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt

Pozsony |

<p>Formai okokra hivatkozva elutasította a szlovák alkotmánybíróság szerdán a szlovák állampolgársági törvénynek az alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát célzó beadványt, amelyet a pozsonyi törvényhozás képviselőinek egy csoportja kezdeményezett még 2011-ben.</p>

Ivetta Macejková szerint az Alkotmánybíróság testülete elutasította a beadványt. Az ok: a bírák többsége sem igen, sem nemet nem mondott. A bíróságnak jelenleg 13 helyett csak 11 bírája van, a többséghez pedig 7 szavazat kell. Ezt egyik vélemény sem szerezte meg, így formai okokból elutasították a három évvel ezelőtt benyújtott beadványt.  A többszöri elnapolást követően most elutasított beadványban annak kezdeményezői arra hivatkoztak, hogy a szlovák állampolgársági törvény - amelynek alapján százakat fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól, miután azok felvették egy másik országét - nem egyeztethető össze a szlovák alaptörvénnyel, melynek ötödik cikkelyének második bekezdése kimondja: akarata ellenére senkit nem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától. 

Gál Gábor, a beadványt megfogalmazók jogi képviselője elmondta, hogy mérlegelik az állampolgárságról szóló törvény vizsgálatának beadását a nemzetközi emberjogi bíróságra. „Úgy néz ki, hogy az alkotmánybíróságnak nincs saját véleménye ezzel az üggyel kapcsolatban, holott ennek következtében szlovák állampolgárok vesztik el az állampolgárságukat. Ez az ügy ennyivel nem ér véget, további lépések fogják ezt követni a nemzetközi és a hazai életben is.” – nyilatkozta Gál. 

Lomnici Zoltán, a felvidéki jogfosztottak érdekeit nemzetközi fórumokon képviselő Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, "szégyenteljesnek" nevezte az ab döntését. "A szlovák hatalom nem tudott túllépni a saját árnyékán, az alkotmánybíróság nem kapta meg a felhatalmazást a politikától, ami azt bizonyítja, hogy Szlovákia nem tekinthető jogállamnak" - hangsúlyozta a bírósági döntés kihirdetése után Lomnici Zoltán.

A vitatott szlovák jogszabály alapján szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok, egyike, Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke az MTI-nek azt mondta: számítani lehetett ugyan az elutasításra, de annak indoklása meglepő volt. "Azt, hogy egy ilyen döntést eljárásjogi okokra hivatkozva hozzanak meg, azt én elég komoly +alibizmusnak+ tartom" - szögezte le Gubík, aki szerint a "tisztességtelen" döntés azt mutatja, hogy a testület magyarázat nélkül akarta elutasítani az indítványt.

A szlovák Ab döntéséről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség is beszámolt. Jelentése szerint a kassai székhelyű testület döntése azt jelenti, hogy összhangban van a szlovák alkotmánnyal az állampolgársági törvény azon rendelkezése, amely szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik országét felveszi.

A szlovák állampolgársági törvény jelenlegi formáját 2010. május 26-án, Robert Fico első kormánya idején fogadták el válaszul a magyar parlamentnek a könnyített honosításról hozott aznapi döntésére. A 2010. július 17-én hatályba lépett törvény többek között kimondja: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. A törvény értelmében az állampolgároknak kötelességük bejelenteni, ha egy új állampolgárságért folyamodnak, ennek elmulasztását 3319 eurós büntetéssel sújtják. A törvény hatálybalépése óta 830-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 53-an a magyar állampolgárság megszerzését követően.

(SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?