Elúszott a status quo

<p>A Híd, az MKP és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egybehangzóan elfogadhatatlannak tartja, hogy kedden úgy módosították a kisebbségi kormánybizottság statútumát, hogy minden kisebbség küldöttének csak egy szavazata legyen a testületben. A népesebb kisebbségeknek ugyanis eddig több volt (a magyaroknak öt).</p>

A változás főleg a három nagyobb létszámú hazai kisebbséget (magyarok, ruszinok, romák) érinti hátrányosan. „Felszólítjuk Igor Federičet, hogy azonnali hatállyal függessze fel a kisebbségi kormánybiztosi hivatal megbízott vezetőjét, Mária Jedličkovát” – javasolja Solymos László, a Híd frakcióvezetője, hozzátéve: Ficótól pedig azt kérik, szavatolja a kisebbségi jogok érvényesíthetőségét.
Az MKP elfogadhatatlannak tartja a szavazatszám csökkentését. „A kisebbségeknek létszámukkal arányos számú szavazattal kellene rendelkezniük” – mutat rá nyilatkozatában Berényi József. A pártelnök szerint már az eddigi öt bizottsági tag sem volt elegendő a 13 kisebbség küldötteiből álló testületben.
Botrány, ami a bizottságban történt, szögezi le a Kerekasztal. „Az ülésen megtárgyalandó anyagokat napokkal a bizottság előtt kell beterjeszteni, a bizottság elnöke (Jedličková) mégis támogatta a téma napirendre való felvételét és úgy tűnt, a kisebb lélekszámú kisebbségek képviselőit nem érte váratlanul a felvetés” – állítják a Kerekasztal küldöttei. Tiltakozásképpen kivonultak a keddi ülésről, továbbá memorandumot készülnek megfogalmazni, és azt sem zárják ki, hogy európai intézményekhez fordulnak jogorvoslatért.
Mit szól mindehhez a miniszterelnök, aki tavaly status quót ígért a kisebbségeknek? Jogszerűen vették fel a szerb küldött fent kritizált javaslatát az ülés napirendjére? Igaz, hogy a kis létszámú kisebbségek küldötteivel ezt már korábban megkonzultálták, és nyomást gyakoroltak rájuk? Lapunk tegnap ezekkel a kérdésekkel fordult a kormányhivatalhoz, választ viszont egyikre sem kaptunk, csupán egy sajtóközleményt a bizottság üléséről, amely már kérdéseink elküldése előtt megjelent a kormányhivatal honlapján. Minden kisebbség egyenrangú, ezért a bizottságban mindegyiknek egy szavazati jog jár – indokolta lapunk kérdésére a változást Stane Ribič, a szerbek küldötte, aki a javaslatot beterjesztette. A bizottság által elfogadott változást még jóvá kell hagynia a kormány kisebbségi, emberi jogi és nemi egyenlőségi tanácsnak is. A szerb küldött lánya a hivatal újdonsült munkatársa, így első kézből befolyásolhatta az előzetes egyeztetést – figyelmeztet a Kerekasztal.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?