Eltüntetnék a tákolmányokat

Pozsony. Szlovákiában 2000 végén 620 roma telepet tartottak nyilván, 32 helyen nem volt ivóvíz, 102-n hiányzott az elektoro-mos hálózat, 53-hoz nem vezettek bekötőutak, azaz a mentők, tűzoltók, hulladékszállítók egyáltalán nem vagy csak nehezen tudták megközelíteni.

Mivel telefonhálózat sem volt, vészhelyzetben még segítséget sem tudtak hívni. 128 ezer – ebből mintegy 50 ezer tizenöt év alatti – személy, azaz 23 781 család élt ilyen körülmények között, több mint 14 ezer – főleg fából, agyagból, bádogból összetákolt – „lakóházban”, melyeket helyenként kívülről vakolat borított. E tákolmányok nem felelnek meg az érvényes műszaki és higiéniai normáknak, önkényesen, az építési előírásokat megkerülve és a telek tulajdonjogának rendezése nélkül épültek – olvasható a kormány honlapján közzétett jelentésben, melyet hamarosan megvitatnak a miniszterek is. Klára Orgovánová romaügyi kormánybiztos lapunknak elmondta: a jelentést egy decemberi kormányrendelet értelmében dolgozták ki Harna István építésügyi miniszterrel, a kabinet elé pedig Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettes terjeszti.

A dokumentumból kiderül: az építésügyi tárca 2000-ben 15,8, tavaly pedig 19,2 millió koronát különített el fejlesztési programokra: bérlakásokra és műszaki berendezésekre. A roma telepeken a bérlakások építési költségeinek akár 80%-át, ha a lakás a roma telepen kívül épült, akkor 50%-át fedezhette a minisztérium. A támogatás megítélésének feltétele, hogy a romák vegyenek részt a kivitelezésben, azaz dolgozzák le legalább a hiányzó 20 százalékot. A füleki, ötösbányai és csicsókai önkormányzat rugalmasan reagált a roma közösség szükségleteire, viszont a leginkább elmaradott helyeken nem történt változás. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, de sokszor a benyújtott projektum is hiányos, kevés az alkalmas telek, az önkormányzati alkalmazottak szakmailag felkészületlenek, vagy a polgármester nem hajlandó megvalósítani a programot. Az építésügyi minisztérium az idén az infláció mértékének megfelelő arányban emelte az e célra elkülönített összeget. Orgovánová szerint a lakásfejlesztés hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez is. Az Eperjesi, Kassai és Besztercebányai kerületben már elkészültek az új, összesen 496 bérlakás építését célzó tervezetek. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?