Eltűntek a hátrányos helyzetű gyermekek a nyilvántartásból

Nagy port kavart az a korábbi módosítás, mely a diákok kivizsgálásához kötötte a hátrányos helyzetűek közé való besorolásukat. A változás miatt a hátrányos helyzetű diákok fele eltűnt a nyilvántartásból. Az ellenzék szerint az egész rendszert módosítani kellene.Pozsony.

Nagy port kavart az a korábbi módosítás, mely a diákok kivizsgálásához kötötte a hátrányos helyzetűek közé való besorolásukat. A változás miatt a hátrányos helyzetű diákok fele eltűnt a nyilvántartásból. Az ellenzék szerint az egész rendszert módosítani kellene.

Pozsony. Peter Krajňák (Híd) oktatási államtitkár szerint iskoláinkban országszerte 41 ezer szociálisan hátrányos helyzetű gyereket tartanak nyilván. Az adatok azonban nem tükrözik a valóságot, mivel sok szülő elutasította gyermeke kivizsgálását. Korábban a tárca ehhez kötötte a besorolást. „Becslésem szerint a hátrányos helyzetű gyermekek száma ennek a duplájára, tehát mintegy 80 ezerre tehető. Ezért is kell javítani az ilyen gyerekeknek szánt anyagi támogatás felhasználásának feltételein. Egyszerűen nagyobb szabadságot kellene adni az iskoláknak az anyagiak felhasználására. Továbbá bővíteni kellene a halmozottan hátrányos helyzetben levő diákok után járó támogatás felhasználhatóságának körét” – magyarázta lapunknak Peter Krajňák.

2018-ban 6,2 millió eurót különített el a tárca az ilyen diákok felzárkóztatására. A támogatást az iskolák jobbára asszisztensekre, segédeszközökre, kirándulásokra, illetve a pedagógusok bérének kiegészítésére fordítják. Az viszont már most világos, hogy az eddig folyósított 6 millió euró nem lesz elég a mélyszegénységből érkező tanulók támogatására. „Kihívás lesz ennek az összegnek a növelése” – ismerte el Krajňák. Hozzátette, ha a parlament novemberben jóvá is hagyja az általuk tervezett módosítást a hátrányos helyzetű gyerekek besorolására, az nem zárja ki, hogy egy rövidebb átmeneti időszakra meg kell hosszabbítaniuk a még érvényes kivételt.

Peter Pollák (OĽaNO) volt romaügyi kormánybiztos már jóval kritikusabban látja a helyzetet. „A jelenlegi koalíció már maga mögött tudja a jelenlegi választási ciklus több mint felét. Intézkedések helyett alá nem támasztott tervekkel állnak elő. Ezekkel akarják eltakarni azt, hogy az elmúlt két évben semmit sem tettek” – állítja Pollák, aki szerint a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásánál rendszerszintű módosításokra van szükség. Emlékeztetett arra is, hogy a Pedagógiai-pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központok (CPPPaP) nem egyszer indokolatlanul küldik speciális iskolába a diákokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?