Elszánt küzdelem a hercegnő emlékéért

Lady Diana halála megdöbbent emberek millióit szögezte a televízió elé. 1997-ben üveges szemmel meredtünk a temetés képsoraira, értelmetlen sorsa és önmagunk létének kérdőjelei között bolyongva.

Lady Diana halála megdöbbent emberek millióit szögezte a televízió elé. 1997-ben üveges szemmel meredtünk a temetés képsoraira, értelmetlen sorsa és önmagunk létének kérdőjelei között bolyongva. Az esztergomi Karikásné Jónyer Tünde a tragédia óta cikkeket, tárgyakat, bélyegeket gyűjt és mindent, ami Dianával kapcsolatos, hogy emlékét megőrizze. Novemberben az esztergomi József Attila Általános Iskolában mutatták be a gyűjtemény egy részét.

Hogyan kezdődött ez a szenvedély?

Előre bocsátom, hogy nem tartom magam fanatikusnak, sem rajongónak, egyszerűen tisztelője vagyok. Bár ha körülnéz a szobámban – amely már szinte Diana emlékmúzeum –, nem ez látszik. Őszintén szólva, nem tudom pontosan megmondani, miért teszem. Ezt érezni könnyű, megmagyarázni viszont nehéz. Ma már több mint nyolcvan országból származó anyagom van, beleértve az igen távoli Nigériát, Malit vagy Madagaszkárt. Talán az motivál, hogy a világ ne felejtse el a tragédiát, egy olyan asszony életének üzenetét, aki egy boldogabb világért harcolt, magával cipelve saját boldogtalanságának súlyát.

A hercegnő életében is rajongója volt?

Valamilyen szinten figyelemmel kísértem az életét, de csak a halálának sokkoló körülményei késztettek a gyűjtésre. Elkezdtem felkutatni a vele kapcsolatos írásokat, cikkeket, s egy év múlva már annyi anyagom volt, hogy megrendezhettük volna az első kiállítást szülőfalumban, a Miskolc melletti Ongán. A lehetőség még nagyobb lázba hozott, írtam az összes országos lapnak, budapesti nagykövetségeknek és az összes külföldi magyar nagykövetségnek. Sok segítséget kaptam a londoni magyar nagykövetségtől, a budapesti spanyol és a finn nagykövetségektől. Nagyon lelombozott, amikor az ongai kulturális bizottság lefújta a kiállítást mondván, hogy nincs helyi aktualitása. Kicsivel később megtörtént a csoda, Fekete Klári volt modell az egyik budapesti lap szerkesztőségében meglátta a levelem, s a pártfogásomra sietett. Gyűjteményemnek nagyobb sikere lett, mint amire számítottam. A budapesti MOM művelődési házban Albert Györgyi nyitotta meg a kiállítást, ami 1998 óta járja az országot.

Mennyi munkát vesz igénybe az anyag gondozása?

Most jutottam el arra a pontra, hogy sem energiával, sem anyagilag nem győzöm. Éjjel-nappal dolgozom, nem tudok nyugodt lelkiismerettel egy tévéműsort végignézni, mert tudom, hogy rengeteg dolgot kéne még elintézni. Igaz, hogy létezik egy negyvenfős Diana Emléktársaság, de inkább én segítem az ő munkájukat is. Szívesen teszem, de mára már csak a postaköltségeim olyan hatalmasak, hogy össze se merem számolni.

Miért pont Diana?

Magával ragadó, varázslatos személyisége mélyen megérintett. Hogy egyes emberekre ki és miért hat, olyan nehéz megfogalmazni. Ami talán közös bennünk, hogy én is egy szép világról álmodom, ahol nincsenek szegények, nincsenek peremre szorultak. Ő olyan pozícióban volt, hogy tehetett ezért. Becsülöm érte, hogy magánéletének boldogtalansága ellenére képes volt küzdeni a jóért. De talán éppen ezért.

Mik a további tervei?

Egy emléktábla gondolata merült fel, amihez újabb lendületet adott a Paul Burrellel, Diana komornyikjával való találkozás. Egy sajtótájékoztatón vettem részt, valahogy senki nem akart beszélni. Én megszólítottam Burrellt, s mérhetetlen kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk, szinte hangok nélkül beszéltünk. Az emléktáblát a Pethő Intézet falán szeretnénk elhelyezni, ahol Diana kétszer is megfordult. Egy süttői vállalkozótól már megkaptam a háromszázezer forintos árajánlatot, és támogatókat keresek. Következik a „kalapolás”, de csinálom, mert ember nem született még a földre, akiért mindezt megtenném.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?