Első olvasatban megszavazták a családtámogatási csomagot

Igor Matovič
Pozsony |

A parlament első olvasatban megszavazta a pénzügyminiszter, Igor Matovič (OĽaNO) által bemutatott családsegítési csomagot. A Slovnaft-adóról viszont csak szerdán döntenek.

A családsegítő csomag, amely évente akár 1,3 milliárd eurójába is kerülhet az államnak, és a Slovnaft-adóról szóló javaslat gyorsított eljárásban került a törvényhozás elé. A családtámogatási csomagra az első olvasat során 82 képviselő, az OĽaNO, valamint a Sme rodina frakciója és a Za ľudí tagjai, de a fasiszta ĽSNS jelenlegi és volt képviselői is igennel szavaztak. Hasonlóképpen támogatta a javaslatot Martin Čepček, Romana Tabák, Ján Krošlák és Katarína Hatráková akik az OĽaNO frakciójából távoztak, vagy kizárták őket onnan. Összesen 133 képviselő volt jelen, ami azt is jelenti, hogy az intézkedések jóváhagyásához elég lett volna 67 szavazat.

A kormánypárti SaS frakciójának minden tagja nemmel szavazott. A párt már korábban jelezte, a családsegítési csomagot nem támogatják. Szerintük ugyanis a segítség nem célzottan azokhoz kerül, akiknek leginkább szüksége lenne rá. A támogatásokban minden gyermekes család részesülhet, miközben például a nyugdíjasok nem kapnak semmit.

Az ellenzéki Smer és a Hlas sem szavazta meg a csomagot. Korábban bejelentették, csak akkor támogatják azt, ha az általuk indítványozott lényegi módosító javaslatok is belekerülnek a csomagba. A pénzügyminiszter, aki az OĽaNO mozgalom vezetője, azonban elutasítóan nyilatkozott ezekről az indítványokról.

A családsegítési csomag akkor léphet hatályba, ha azt a parlament második olvasatban is jóváhagyja, illetve az államfő, Zuzana Čaputová is aláírja.

A törvényhozás arról is döntött, hogy a Slovnaft olajfonomítóra kivetendő különadóról szerdán 11 órakor szavaznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?