Elsner belép az ANO-ba

Pozsony. Jozef Elsner független honatya valószínűleg belép az Új Polgári Szövetség frakciójába, ezt maga Elsner erősítette meg a hírügynökségnek.

Pozsony. Jozef Elsner független honatya valószínűleg belép az Új Polgári Szövetség frakciójába, ezt maga Elsner erősítette meg a hírügynökségnek. Ennek ellenére az ANO tegnap még titkolózott, Peter Matula szóvivő érdeklődésünkre csak annyit mondott: „Ne legyen kíváncsi, Jirko Malchárek majd sajtótájékoztatót tart a kormánykoalíció parlamenti helyzetéről!” A koalíció jelenleg kisebbségben van – mert az SDKÚ-ból és az ANO-ból képviselők léptek ki, s mindkét párt tárgyalásokat folytat a függetlenekkel, hogyan lehetne őket a kormányprogram támogatására bírni. Az ANO-ból négy honatya távozott: Anton Danko, Branislav Opaterný, Robert Nemčič és Jozef Banáš. Ez utóbbi azóta már az SDKÚ tagja lett, Opaterný pedig a Szabad Fórumé.

„A legvalószínűbb az, hogy belépek az ANO klubjába” – árulta el Elsner, aki eredetileg a HZDS színeiben jutott a parlamentbe, majd Vojtech Tkáčcsal együtt távozott Vladimír Mečiartól. Miután megszűnt a Tkáč-féle függetlenek klubja, Elsner ultrafüggetlenként kezdett gondolkodni azon, valahová jó lenne tartozni.

Az ANO egyelőre nem óhajt reagálni Csáky Pál kormányalelnök vádjára, hogy a liberálisok a mohiról szóló szavazással megsértették a koalíciós szerződést. „Erről előbb partnereinkkel fogunk beszélni” – szögezte le érdeklődésünkre Peter Matula, aki Július Brocka kereszténydemokrata képviselő felvetését azonban elutasította; Brocka nem zárta ki, hogy az ANO azért szavazta meg a HZDS műhelyéből származó, az atomerőmű befejezését szorgalmazó határozatot, hogy cserébe az ellenzék majd támogassa Malchárek parlamenti alelnökké választását. „Határozottan cáfolok mindenféle üzletelést! Pártunk országos kongresszusa úgy döntött: szorgalmazni fogjuk a mohi erőmű megépítését, az ANO képviselői ezzel összhangban voksoltak. Biztosan nem üzletelünk mohival, ez számunkra prioritás” – szögezte le a szóvivő. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?