Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Dušan Dědeček, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő a felelős a tavalyi tragikus pozsonyi közlekedési balesetért.
Előzetes letartóztatásban marad a pozsonyi gázoló, Dušan Dědeček
Az ügyben zárt ülésen döntött a Pozsonyi Kerületi Bíróság (KS) – tájékoztatott Pavol Adamčiak, a bíróság szóvivője.
A kerületi bíróság szenátusa elutasította a gyanúsított panaszát, mivel az előzetes letartóztatás továbbra is indokolt, és nem áll fenn a fogva tartás helyettesítésének lehetősége” – közölte a szóvivő.
Dušan Dědeček ellen általános veszélyeztetés miatt indult büntetőeljárás. Ha a bíróság bűnösnek találja, 20-tól 25 évig terjedő, vagy életfogytiglani börtönbüntetést szabhatnak ki rá. Mivel fennált a további bűncselekmények elkövetésének veszélye, a gyanúsított 2022 októbere óta előzetes letartóztatásban van.
A gyanúsított tavaly október 2-án késő este ittasan vezetett, és Pozsony központjában a Zoch utcai buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. A balesetben öten meghaltak és többen megsérültek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.