Előszedik Kaliňákot a brutális rendőrök miatt

Pozsony |

<p>A védelmi bizottság soron következő ülésének témája a nagyszombati brutális rendőri beavatkozás lesz, és meghallgatják az ügyben Robert Kaliňák belügyminisztert is - tájékoztatott &nbsp;Ľubomír Galko (SaS) bizottsági tag.</p>

Galko szerint egyre inkább terjedőben van a rendőri brutalitás. A nyomozások elszabotálásával együtt ez azt erősíti a közvélemény szemében, hogy a rendőrség morális válságba került. A képviselő hozzátette: olyan, mintha Szlovákia visszatért volna az 1989 előtti időszakba, amikor az erőszakszervezetek egyedüli feladata a kommunisták hatalmon tartása volt, és úgy viselkedtek, mintha korlátlan hatalmuk lett volna az államban. "Robert Fico kormánya alatt a rendőrség fokozatosan a Smer testőrségévé redukálódott" - tette hozzá. Galko szerint ennek az az eredménye, hogy sok rendőr nem tudja, hol a határ, és azt hiszi, büntetlenül kiélheti patologikus mentális hajlamait, amit aztán még kamerára is vesznek. "Ezeknek a rendőröknek távozniuk kell a testülettől, a Smernek pedig a kormányból" - tette hozzá, hangsúlyozva: az agresszív rendőrök tisztességes kollégáikat is megkárosítják. Galko meggyőződése ugyanakkor, hogy az utóbbiak vannak többségben.  A képviselő felrótta Tibor Gačpar országos rendőrfőkapitánynak, hogy az esetről nem tájékoztatta a nyilvánosságot azonnal. "A rendőrfőkapitány hallgatott. Ugyanígy hallgatott Kaliňák is. Ez ugyanis az íratlan egyezség a Smer és a magas beosztású rendőrtisztek között - kéz kezet mos, ti minket fedeztek, mi meg titeket" - tette hozzá az ellenzéki politikus.  Félholtra rugdosták a meglőtt lányt A Nový Čas internetes kiadása tegnap nyilvánosságra hozott egy videót a nagyszombati rendőrök brutális beavatkozásáról. Az esetről augusztus elején jelentek meg az első információk. Eszerint a rendőrök üldözőbe vettek egy autót Nagyszombatban, amit egy 22 éves lány, Michaela vezetett. Az üldözés közben 13 lövést adtak le a gépkocsira, kettő el is találta a sofőrt a mellkasán és a fülén. Miután a gépkocsi megállt, és a sofőr, valamint három utastársa - mind nők - kiszálltak az autóból, a rendőrök brutálisan rátámadtak a 22 éves lányra, a fejét és a mellkasát rugdosták. Korábban a rendőrség csak a felvétel egy részét tette közzé, melyből a brutális rendőri beavatkozás kimaradt. Michaela állítólag tudatmódosító szer hatása alatt vezette a gépkocsit. Ellenállást viszont nem tanúsított, nem is tanúsíthatott, hiszen meglőtték.  A belügyminisztérium közleménye szerint  a videón látható rendőrök ellen eljárást indítottak hivatali hatáskörrel való visszaélés ügyében. Négyől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?