Elnapolta a bíróság D. Ferenc tárgyalását, fia csütörtökön tesz vallomást

D. Ferenc

Elnapolta a bíróság D. Ferenc, Alsóhatár polgármestere ügyének tárgyalását. A fia és a Sátor-banda néhány állítólagos tagjai is a vádlottak között van. A tárgyalás csütörtökön folytatódik ifj. D. Ferenc meghallgatásával a Speciális Büntetőbíróságon.

Tanúvallomásában D. Ferenc többször kijelentette, hogy félt a Sátor-bandától, soha semmilyen gyilkosságot nem rendelt volna meg náluk.

„Még egy pofont sem adtam soha senkinek" - mondta Alsóhatár polgármestere.

Tanúvallomása során arról is beszélt, hogy ismerte Sátor Lajost, a bűnszövetkezet meggyilkolt főnökét.

Megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint Sátor a Szlovák Információs Szolgálat azonosítókártyáját hordta magánál.

D. Ferenc és a fia is tagadja, hogy közük lett volna a gyilkosságokhoz.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik ifjabb D. Ferenc tanúvallomásával, aki jelezte, hogy legalább két órán át fog beszélni.

A Sátor-banda gyilkosságainak ügyében D. Ferenc, Alsóhatár polgármestere, a fia, ifjabb D. Ferenc, Sz. Roland és A. László áll a vádlottak padján. A vád szerint összesen hat gyilkosságért – köztük egy gilkosság előkészítéséért - csalásért, bűnszervezet támogatásáért és droggal kapcsolatos bűncselekmény elkövetéért kell felelniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?