Élményszerű tanulás: kis lemorzsolódás

Felkészültek-e a pedagógusok és az iskolák az információs forradalom által teremtett új helyzetekre, kihívásokra?

Nagy hiba lenne általánosítani, az iskolák és a pedagógusok között hatalmas különbségek vannak. Vannak olyan iskolák és pedagógusok, akik abszolút felkészültek és együtt élnek ezzel a gondolkodásmóddal, és vannak kevésbé aktívak. Olyanok, akik passzívan állnak a változásokhoz. Az elmúlt három évtized azt mutatja, hogy számos kihasználatlan lehetőség van. 

Hogyan reflektálhatna az oktatás az információs forradalomra, s melyek azok a területek, ahol sürgősen lépni kellene ahhoz, hogy a diákok megfelelően tudjanak válogatni az információk között?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nem kell, hogy az iskola feladja a műveltség- vagy kultúraközvetítő szerepét, de egy ilyen mértékű információrobbanásban egy egészen más szerepet kell saját maga számára meghatároznia. Iskolakísérletekkel, kísérleti projektekkel lehetne közelíteni ehhez. Erre a pedagógusok részéről lokálisan vannak próbálkozások. Azt gondolom, az ágazatirányítás számára az lenne komoly kihívás, hogy tudományos alapú pedagógiai kísérleteket készítsen elő, teremtse meg ezek hátterét, és az egyes iskolákban, a különbségeket is figyelembe véve hajtsák végre a kísérleteket, és ezek eredményeit a többi iskola saját maga számára is hasznosítani tudja majd. 

Ön szerint az elegendő, hogy az iskolákat felszerelték digitális eszközökkel, s ezeket jobbára a pedagógusok alkalmazzák is, vagy ez csupán az első lépés?

Ha a technológiahasználat nem mutat túl a szemléltetésen, akkor igazából ott tartunk, ahol Comenius, aki azt mondta, hogy a szemléltetés hatékonyabbá teszi az oktatást. Ezek a technológiák már lehetőséget adnak az interaktivitásra, az információ megosztására, és a tanulók saját anyagokat is készíthetnek segítségükkel. Az információs társadalom az interaktivitásnál kezdődik. Meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a tanuló saját termékeket állítson elő, hálózatban dolgozzon együtt, akár térben távoli tanulókkal. Az interaktivitás ott kezdődik, hogy az előadás előtt, alatt vagy utána megosztjuk a tanulókkal, feladatot adunk nekik, s a munka menetét valamennyi tanuló követheti. Ha az interaktivitásnak nincs meg ez a szintje, akkor ez egy nagyon költséges, látványos szemléltetés, de didaktikai, pedagógiai funkciója nagyon kevés. Rengeteg lehetőség van, mely egészen más pedagógiai kultúrát feltételez.

Felmérések alapján a diákok nem híroldalakról, hanem különböző blogokból tájékozódnak a világhálón, a forrás hitelességét nem ellenőrzik. Van-e mód arra, hogy az iskolában elsajátítsák a kritikus gondolkodást és az információk osztályozását?

A világhálón rengeteg a torz, a téves információ, legyünk optimisták s tételezzük fel, hogy valamilyen hiba és nem szándékosság útján kerültek oda. Az egyik út valóban a tanulók kritikai gondolkodásának a fejlesztése, a másik viszont a minőségi információk megosztása. A tanuló úgy jut rossz tartalomhoz, hogy valaki azt feltölti, s nincs annyi jó minőségű tartalom, hogy inkább azt találja meg akár a keresőkön keresztül, akár tudatos kereséssel. Ebben a pedagógusoknak és a társadalomnak is szerepe van. A rossz tartalomra panaszkodó pedagógusok tegyék fel maguknak a kérdést, mennyi olyan tananyagot osztattok meg a diákokkal, kollégákkal, amelyet maguk készítettek, s minőségi, jó tartalom. Változtatni kellene az arányokon is. 

Előadásában beszélt a végzettség nélküli iskolaelhagyásról, ön szerint mit lehet ezzel kezdeni 2019-ben?

Ennek társadalmi és pedagógiai tényezői vannak. A kettőt nem szabad összekeverni, ugyanakkor a pedagógiai tényezőnek nagy hatása lehet a társadalmi tényezőkre. A lemorzsolódás legegyszerűbb ellenszere a bevonódási folyamat, az élményszerű tanulás növelése. Ez nem fog mindent megoldani, de egy élményszerű tanulás, ahol aktívan a közösség részeként saját kompetenciáit megélve részese lehet a tanuló, tud fejlődni, és jól érzi magát, lényegesen ritkábban morzsolódnak le tanulók. A pedagógus az iskolakultúrán belüli okokkal tud kezdeni valamit, hogy a diák aktív legyen, hogy élményszerű legyen számára a tanulás, hogy figyelembe vegyék az egyéniségét, hogy szakemberek foglalkozzanak vele, hogy érezze, részese a folyamatnak. Nagyon sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy valamilyen varázsszert keresünk a lemorzsolódás megállítására, egyszerit és mellékhatások nélkülit. Ilyen sajnos nincs. A lemorzsolódás ellen lehet tenni, de teljesen nem lehet megszüntetni. Sikerorientált a pedagógusok gondolkodása, s alacsony a kudarctűrésük, illetve rosszul határozzák meg a viszonyítási pontokat. Ha minden tanulóból tökéletes, sikeres, minden szempontból fejlett tanulót szeretnénk, akkor nagyon sok gyermekkel kapcsolatban csalódni fogunk. Ha viszont azt nézzük meg, hogy mihez képest és mennyit tudtuk fejleszteni a gyermeket, akkor sok helyzetben elégedettek lehetünk magunkkal. A fejlesztés sokszor nem egy ideális optimum elérése, hanem a tanulónak saját magához történő továbbfejlesztése.