Elmaradt a magyar és a szlovák emberi jogi bizottság együttes ülése

Budapest |

<p>El sem kezdődhetett hétfőn az Országgyűlés emberi jogi bizottságának és szlovák társbizottságnak együttes ülése hétfőn Budapesten; a szlovák képviselők meghallva, hogy a Balog Zoltán (Fidesz) egy filmet vetítene le a Dunaszerdahelyen történtekről, be sem mentek az ülésterembe.</p>

Balog Zoltán az MTI-nek elmondta: olyan felvételt szerettek volna bemutatni, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy békés szurkolókra támadtak a szlovák rendőrök Dunaszerdahelyen. A szlovák képviselők be sem mentek az ülésterembe, a szocialisták pedig nem voltak hajlandók szavazni a vetítésről. A szlovákok távoztak, a szocialista képviselők pedig kivonultak a teremből.

Szili Katalin házelnök - miután tudomást szerzett arról, mire készül a bizottság fideszes elnöke, levélben fordult a politikushoz. Ebben közölte: kifejezett kérése, hogy a kétoldalú bizottsági tárgyalás során ne kerüljön sor olyan mozzanatra, amely a két ország kapcsolatait és a szlovákiai magyarság érdekeit sérthetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?