Tíz éve történt a brutális dunaszerdahelyi szurkolóverés - GALÉRIA

„Erőddé változik Dunaszerdahely” – írta tíz éve az Új Szó a DAC–Slovan mérkőzés előtt, mert a fokozott kockázatú meccsre csaknem ezer rendőrt vezényeltek ki. A találkozó iránt nagy volt az érdeklődés, a stadion hivatalos kapacitása 6100 fő volt, de ennél jóval többen szerették volna a helyszínen látni a meccset.

A DAC a szezon előtt fuzionált a szenciekkel, ez volt a Mohseni–Antal-éra első idénye. A csapat jó passzban volt, öt veretlen meccs után fogadta a Slovant, óriásiak voltak az elvárások, a két csapat szurkolói már hetekkel a meccs előtt heccelték egymást az internetes fórumokon.

Háborús övezet

A meccs napján a városban páncélozott járművek cirkáltak, a sisakos rohamrendőrök vészjósló arckifejezéssel várták a kezdő sípszót. A különvonattal érkezett Slovan-drukkereket komoly rendőri kísérettel vezették a stadionhoz, az út elején nem történt incidens, de a stadionhoz érve a pozsonyiak petárdákkal, füstbombákkal dobálták meg a régi DAC-székház Sport utca felőli erkélyét. A feszültség tapintható volt.

„Már amikor jöttünk meccsre, a csapatbuszból csak néztünk, milyen sok kommandós és lovas rendőr van a stadionnál. Mintha polgárháborús viszonyok lettek volna” – emlékszik vissza Radványi Miklós, a DAC akkori másodedzője, aki a német Werner Lorant vezetőedző munkáját segítette.

Hasonló szavakat használ Németh Krisztián is, a MOL Akadémia menedzsere, aki tíz éve maga is ott volt a pályán, Pinte Attilával a védelem tengelyében szerepelt: „Máig pontosan emlékszem, mennyi páncélos jármű volt a stadionnál, és mindenhol rengeteg kommandós. Ilyet még sosem láttunk, mintha háborús övezetben lettünk volna. Sajnos ezen a meccsen nem az volt a fontos, mi zajlott a pályán, hanem az, mi történt a lelátókon.”

Brutális beavatkozás

A mérkőzésre Magyarországról is érkeztek szurkolók, ők nagyrészt a B-tribün melletti kis lelátón álltak, a korlátra a magyar zászló mellett Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók is kikerültek. A szektorban rengeteg hazai szurkoló is volt, köztük a 18 éves Lengyel Krisztián, aki életében először ment ki focimeccsre.

A rohamosztagosok a meccs elejétől kezdve lassan araszoltak az említett szektorhoz, majd a 17. percben támadást indítottak ellene. A gumibotok mellett viperát is használtak, mindenkit ütöttek, aki az útjukba került.

A lezárt szektorban pánik tört ki, a támadás elől menekülő emberek megcsúsztak, elestek, egymást taposták.

Fotósunk, Somogyi Tibor testközelből élte át az eseményeket. „Arra már a meccs kezdete előtt figyelmesek lettünk, hogy a rendőrök meg voltak jelölve különböző színű karszalagokkal, és csoportokra voltak osztva. De nem gondoltunk bele, hogy ez mit jelenthet – idézi fel a történteket fotósunk. – A Slovan-drukkerek közelében álltam. Rigmusokkal, bekiabálásokkal hergelte egymást a két tábor, de semmi olyan atrocitást nem tapasztaltam, ami indokolta volna a brutális közbelépést.”

Amikor a rendőrök megindultak a drukkerek felé, a meccs azonnal másodlagossá vált, Somogyi a többi fotóshoz hasonlóan a rendőri beavatkozást dokumentálta: „Felkapaszkodtam a kerítésre, onnan fotóztam. Annyit tudtam segíteni, hogy a mentősöknek, orvosoknak mutattam, honnan kell kihúzni valakit.” Neki is volt jó ismerőse azon a lelátón, aki a tíz-tizenkét éves fiával ment ki a meccsre, és látta is őket, ahogyan őket is egyre jobban nyomja össze az embertömeg.

Eközben a pozsonyi drukkerek petárdákat és székeket dobáltak be a pályára, de a rendőrök velük nem foglalkoztak. „Csak a mi szurkolóinkat ütlegelték” – jegyzi meg felháborodva Radványi.

Rettegés, aggódás

A meccs félbeszakadt, közel 20 percen át állt a játék. Több mint 60 embert kellett ellátni a stadionban, legalább hatan kórházba kerültek. A legsúlyosabb sérült Lengyel Krisztián volt, a vörösmajori fiatalembert kétszer újra kellett éleszteni, mentőhelikopter szállította kórházba. Maradandó károsodást is szenvedett, az egyik fülére élete végéig rosszul fog hallani.

A stadionban elterjedt a rémhír, hogy valaki meghalt, ezt a hangosbemondó később cáfolta. Mindeközben a két csapat az öltözőben várt tehetetlenül.

„Félelem tükröződött játékosainkon. Akkoriban sok légiós játszott nálunk, ők egyáltalán nem értették, mi történt. A kényszerszünet alatt megkérdeztem Marián Zemant, a pozsonyiak asszisztensét, látott-e valamit, ami indokolta volna a durva rendőrattakot, de azt felelte, hogy az égvilágon semmi sem történt” – mondja Radványi Miklós. Az akkori másodedző szerint sportszerűbb lett volna más időpontban újrajátszani a rangadót, mert már senki sem tudott a futballra koncentrálni.

Ezt Németh Krisztián is megerősíti: „Szinte lehetetlen volt a meccsre összpontosítani, mindenki aggódott, hiszen családtagjaink is ott ültek a tribünön. Óriási volt a feszültség, nem tudtuk, pontosan mi történt. Ez volt pályafutásom legszomorúbb mérkőzése.”

Azóta sincs bizonyíték

A Slovan végül 4:0-ra nyerte a meccset, de az eredmény teljesen a háttérbe szorult. Werner Lorant a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, sok helyen dolgozott már, de ilyet még nem tapasztalt. „Kijelentette, hogy a rendőrségnek az a dolga, hogy védje a szurkolókat, nem pedig ok nélkül agyba-főbe verje őket. Drukkereink senkit nem provokáltak, brutálisan megtámadták őket” – hangsúlyozza Radványi Miklós.

Közvetlenül a meccs után Dušan Čaplovič, a szlovák kormány akkori alelnöke egészen cinikusnak ható nyilatkozatot tett: „Szeretném megköszönni a rendőrségnek, hogy biztosította a mérkőzés zavartalan lebonyolítását.” Čaplovič szerint a kommandósok zéró toleranciát alkalmaztak, és csírájában elfojtottak minden rendbontást.

„Nem kötelességünk”

Stanislav Jankovič, az országos rendőrfőkapitány akkori helyettese tíz nappal az esemény után interjút adott lapunknak. A szurkolók viselkedéséről ezt mondta: „Az egész akció előre meg volt tervezve. Vannak információink, amelyek alapján kijelenthető, hogy előre megtervezett provokáció zajlott Dunaszerdahelyen.” Jankovič szerint ez „a szlovák rendőrség és a szlovák állam ellen” irányult. Jankovič arról is beszélt, hogy a rendőrségnek nem kötelessége bemutatnia a nyilvánosságnak az ő verziójukat igazoló videót: „Ha a legfőbb ügyész és a szlovák parlament védelmi bizottsága szerint a rendőri fellépés törvényes és megalapozott volt, akkor nincs miről beszélni. Ezek után felesleges bármilyen további bizonyítékkal előállnunk. Nem kötelességünk.”

A nyomozást három hónappal később, 2009. január 29-én lezárták, konstatálva, hogy a DAC futballklub nem tett eleget rendezői kötelezettségeinek, a szurkolók több törvényellenes cselekedet is végrehajtottak, és a rendőri beavatkozás indokolt volt. A klub hivatalos közleményben azonnal tiltakozott, de eredménytelenül.

Nem merülhet feledésbe

A szurkolóverés megrázta a szlovákiai és a magyarországi futballéletet is. A Honvéd jótékonysági meccset szervezett Lengyel Krisztián megsegítésére, akinek a DAC-szurkolók is szerveztek gyűjtést.

Politikai következménye is lett a történteknek, ezután fogadták el az úgynevezett „zászlótörvényt”, amelynek értelmében a sporteseményekre nem lehet bevinni más országok zászlóját.

Az eset után megszaporodtak a különböző összeesküvés-elméletek. Egyet Radványi is felidéz: „Ennyi idő után visszagondolva, szerintem nem volt véletlen, hogy az égszínkékek ellen három eltiltott kulcsemberünk, a bombaformában levő Kweuke, valamint két védő, Marcin és Gerich hiányzott. Ivan Kmotrík akkoriban vette meg a Slovant, de még a ligeti klubot is támogatta. Kweukét és Marcint éppen a ligetiek elleni kupameccsen állították ki, jogtalanul…”

Németh Krisztián kiemeli, hogy a futballklub nem roppant össze a történtek után, és hangsúlyozza, a szurkolóverést nem szabad elfelejteni: „A DAC-ot nem törte meg a tragikus eset, tíz év után gyönyörű új stadionban játszik a csapat, amely fantasztikus szurkolótáborunk segítségével a bajnokság legjobbjai közé tartozik. Remélem, soha többé nem történik hasonló, mint tíz éve. Rendkívül szomorú évforduló ez, de nem szabad, hogy feledésbe merüljön, ezért minden évben megemlékezünk róla.”

Bőd Titanilla, Szabó Zoltán