Ellenőrző posztok betöltéséről tárgyal az ellenzék

Pozsony |

<p>A parlamenti bizottságok elnökeinek kiválasztása után újabb tárgyalássorozat vár az ellenzékre.</p>

A költségvetési tanács, a Számvevőszék, a közbeszerzési hivatal és a jegybank élére kell az öt pártnak jelölteket találnia. Ján Figeľ, a KDH elnöke az elmúlt napokban egyeztetett Robert Fico kormányfővel, valamint az ellenzéki pártok vezetőivel a kérdés kapcsán, hogy a parlament az említett tisztviselőkről már kész egyezségek alapján szavazhasson. Figeľ szerint az egypárti Smer-kormány esetében különösen fontos az ellenőrző szervek hatékonysága. „Ez a kormányt és a parlamentet is maga mögött tudható párt számára sokkal fontosabb, mint koalíciós kormányesetében,aholapártok egymást ellenőrzik” – véli aKDH elnöke. Mint mondta, Robert Fico javaslatát is megfontolják, melynek lényege, hogy az ellenzék próbáljon független szakértőt találni a közbeszerzési hivatal élére.

A Hídnak már vannak jelöltjei az említett tisztségekbe, tudtuk meg Bugár Bélától. „Először meg kell egyeznünk abban, hogy melyik párt hova jelölhet embert, és csak aztán ismertetjük a jelöltjeinket” – hárította el kérdésünket a Híd elnöke. Az SaS korábban jelezte, hogy a számvevőszék (NKÚ) élére volt képviselőjét, Kamil Krnáčot jelölné. Mellesleg az SaS az egyetlen ellenzéki párt, amely a parlamenti bizottságok posztjainak elosztásánál egyetlen elnököt sem jelölhetett. A költségvetési tanács újonnan alakuló állami ellenőrző szerv, feladata az állami költségvetés tervezeteinek vizsgálása és véleményezése. A költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvény értelmében kormánypárti személy sosem vezetheti. (SITA, vps)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?