Elhallgatásokból építkezés

Zsadányi Edit könyve, A csend retorikája olyan prózaelméleti munka, amely elsősorban az irodalomtudományi szakma mai és leendő művelőinek szól, ám érdeklődéssel forgathatják a „laikus” olvasók is. Zsadányi Edit ugyanis élvezetes, hellyel-közzel belletrisztikus stílusban vezet be a modern regények olvasásának és interpretációs stratégiáinak világába. A modern epika egyik jellegzetes ismérvét, az elhallgatás problémáját vizsgálja több 20. századi regény szövegében, rámutatva arra is, hogy vizsgálódásának tárgya nem pusztán regénytechnikai kérdés. Az elemzett művek között találunk közismert regényeket (Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Virginia Woolf: Mrs. Dalloway), de nálunk, érthetetlen okokból kevésbé ismerteket is (E. M. Forster: Út Indiába, Carlson Mc Cullers: Magányos vadász a szív, Djuna Barnes: Éjerdő).

A modern magyar líra olvasói előtt bizonyára nem ismeretlen Pilinszky János híres Négysorosa, amely az elhallgatásos alkotói stratégia egyik mesterműve. Pilinszky lírájának egyébként is az egyik legfontosabb építőköve a csend, az elhallgatás. Az elhallgatásos alkotói stratégia azonban a modern epika történetét is végigkíséri, különösképpen az angolszász modernizmusét. Ez a fajta regény- vagy elbeszélésépítkezés azóta vált uralkodóvá a modern epikában, hogy az író kénytelen volt lemondani a mindentudó elbeszélő író és olvasó számára egyaránt kényelmes pozíciójáról. A döntő lökést ehhez a point of view technika megjelenése adta, amelynek kitalálója és első alkalmazója az a Henry James volt, akinek Virginia Woolf éppoly adósa, mint Hemingway és számtalan kortársuk. A nézőpontváltásos technika az elhallgatásokból építkező írói stratégiák egyik alapja. Mindez természetesen az olvasót is új helyzetbe hozza: passzív befogadás helyett aktív, résztvevő, a regényt az íróval közösen megalkotó szerepre kényszeríti. Más kérdés, talán nem tartozik ide, csupán a margón jegyzem meg, hogy a pusztán szórakoztatásra vágyó, a passzívan olvasókat, ez riasztja el attól, hogy fellapozzák a modern próza értékesebb műveit.

Zsadányi Edit könyve arról győz meg bennünket, hogy az elhallgatásos módszer sokféleképpen alkalmazható a modern regényírásban, hogy az elhallgatás része, nemegyszer a legfontosabb komponense a mű üzenetének, s nélküle elképzelhetetlen a mű szélesebb horizontú interpretációja. Dolgozatának egyik legbravúrosabb része az, amikor az elhallgatások eltérő funkcióira mutat rá Virginia Woolf és Kosztolányi Dezső regényeiben. „A két regényben az irodalmi elhallgatásoknak eltérő funkció tulajdonítható. A Mrs. Dallowayben a verbális kommunikáció lehetőségeinek kiszélesítését, az Édes Annában a kommunikáció kiüresedését hangsúlyozzák.” Vagyis, ami első pillantásra szimpla regénytechnikai kérdésnek látszik, arról a könyv elemzései kiderítik, hogy távolról sem az.

Talán megkockáztathatom a merésznek tűnő jóslatot, hogy A csend retorikája egyike lesz azoknak a fontos, ha ugyan nem nélkülözhetetlen elméleti alapvetéseknek, amelyek segítik az olvasót eligazodni a modern epika szövevényesnek tűnő világában. Remélhetőleg kötelező olvasmány lesz a magyar tanszékek diákjai számára csakúgy, mint a modern irodalmat közép- vagy felsőfokon oktató pedagógusoknak is.

Grendel Lajos