Éjszakai bevetés a parlamentben: nem sikerült meneszteni Počiateket (videóval)

Pozsony |

<p>Ján Počiateket hosszú, indulatos vita után sem sikerült leváltania a parlamentnek. Jozef Burian, a pénzügyi bizottság smeres elnöke szerint az egész Tipos-ügyet jobban is kommunikálhatták volna a sajtóban, ám az elért peren kívüli megegyezést a honatya a lehető legjobbnak tartotta. Pavol Paška házelnök az ellenzéket vulgáris megnyilvánulásai miatt vonta felelősségre. Az ellenzék rablóknak, és a fehérgalléros bűnözőknek nevezte a koalíciót, emiatt a házelnök elmondta, azon lesz, hogy a parlamentben elhangzó gyalázkodó kifejezésekre ne vonatkozzon a képviselői mentelmi jog.</p>

Ezt azonban aligha sikerül neki elérni, Paška ugyanis eddig a mentelmi jog semmiféle megnyirbálását nem tudta elérni. Szerinte az SDKÚ nemcsak a házszabályt, hanem az alkotmányt is megsértette.

Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke szerint nem az ellenzék, hanem Robert Fico kormányfő, és Robert Kaliňák belügyminiszter felszólalása volt vulgáris. Szerinte a rendkívüli ülés azt bizonyította, hogy az országot nem a kormány, hanem a pénzügyi csoportok irányítják.

Az éjféki szavazáson a jelenlevő 115 képviselőből 53-an akarták Počiatek távozását, 60 ez ellen volt, egy pedig tartózkodott. A miniszter menesztéséhez 78 szavazatra lett volna szükség. Így az ország pénzügyminiszterét továbbra is Ján Počiateknek hívják. 

A szavazáson nem volt jelen sem Ján Slota, sem Vladimír Mečiar. (SITA, ú)



Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?