<p>Pozsony. Közös nyilatkozat elfogadásával ért véget tegnap Pozsonyban a Kohéziós Politika Barátai nevű informális csoport ülése, amelyben 15 uniós tagállam és Horvátország a kohéziós politika céljaira fordítható támogatás összegének megőrzését kérik a következő költségvetési időszakban is.</p>
Együtt lobbiznak az EU szegényei
LAJOS P. JÁNOS
Robert Fico miniszterelnök szerint a résztvevők között teljes volt az egyetértés, és ezért sikerült rekordidő alatt elfogadniuk a közös nyilatkozatot. Tudatosítják, hogy az európai gazdaság és az egyes tagállamok államháztartásának stabilizálása érdekében szükség van a pénzeszközök mobilizálására. „A válság elleni küzdelemnek és a gazdasági növekedés beindításának éppen a kohéziós politika a kulcsfontosságú eszköze ” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök.
Az országok képviselői támogatták az Európai Bizottság által készített költségvetés-tervezet elfogadását. Ugyan ez is csökkenti a kohéziós támogatások összegét a jelenlegi költségvetési ciklussal összehasonlítva, de a csökkenés mindössze 4,5 százalék, vagyis 15,8 milliárd euró, ami a 339 milliárdos teljes kerethez viszonyítva még elfogadható az alacsonyabb fejlettségű, nettó támogatásban részesülő államok számára is. „A közpénzekből származó összes befektetés 76 százaléka Szlovákiában az uniós támogatásoknak köszönhetően valósul meg” – jelentette ki Fico. Az unió nettó befizetői – tehát azok az államok, amelyek többet fizetnek be a „közösbe”, mint amennyit visszakapnak – akár 50–100 milliárd euróval is csökkentenék a kohéziós alapok költségvetését.
Támogatta az informális csoport elképzelését Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, aki Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével együtt részt vett a tegnapi találkozón. Barroso egyetért azzal, hogy meg kell őrizni a kohéziós támogatások jelenlegi szintjét, viszont szerinte növelni kell a pénz felhasználásának hatékonyságát. „A kohézió barátainak is igazolniuk kell elszántságukat a költségvetési fegyelem betartása és a támogatások hatékony felhasználása terén, ugyanakkor a nettó befizetőknek is el kell fogadniuk a kohéziós politika támogatását” – jelentette ki az EB elnöke. Figyelmeztetett, hogy az uniós támogatások nélkül egyes tagországok nem tudják betartani a maastrichti feltételeket, ami az egész unió stabilitását veszélyeztetheti. Szerinte a legfontosabb az EU gazdasági növekedésének beindítása, aminek egyik legjobb eszköze éppen az unió költségvetése. Nagyon fontosnak tartja, hogy a költségvetést még idén, a novemberre tervezett uniós csúcstalálkozón elfogadják, ez ugyanis javíthatja az unió gazdaságának komplex megítélését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.