„Egyszerű emberek” a Libertatéban

<p>A Libertate nem politizál, közölte a somorjai polgári társulás vezetője, Németh Róbert, Csallóközcsütörtök MKP-s alpolgármestere.&nbsp;</p>

Elmondása szerint hamarosan programjaik is lesznek, nagyszámú projektet akarnak finanszírozni a magyarországi támogatásból.

A Libertate, mely fél évvel megalakulása után 220 millió forintot (710 ezer eurót) kapott a magyar Miniszterelnökségtől, nem fantomszervezet, szabályosan kapott támogatást, mondta Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

„A támogatást kérelemre biztosítottuk” – válaszolta Lázár a szervezet támogatását firtató újságírói kérdésre. Hozzátette, a szervezetnek 2017. szeptember 30-ig kell elszámolnia a kapott forrásokkal. „Tudomásom szerint zajlanak a programok, a magyar közösség tudatának helyi és regionális megerősítése. A közigazgatási régiók mentén felmérik azokat a felvidéki tájegységeket, melyek identitásképzők, védjegyrendszert terveznek és dolgoznak ki, közösségi szervezőket fognak finanszírozni a fiatal magyar családok körében, és ezeket a szervezőket fogják képezni” – sorolta Lázár a támogatási szerződésben foglaltakat. „A Nemzetpolitikai Államtitkárság a támogatási kérelmet szabályosnak, a szervezetet pedig működőnek ítélte. Egyelőre nem áll rendelkezésünkre olyan információ, mely ezt megcáfolná” – tette hozzá Lázár János arra az újságírói felvetésre, hogy nem tudni, ki áll a szervezet mögött.

Az Új Szó megtalálta a szervezet vezetőjét, Németh Róbertet, Csallóközcsütörtök alpolgármesterét, aki csütörtök esti, írásban megküldött válaszaiban elismerte, a szervezet vezetője ő maga. Arról nem beszélt, még ki a tagja a Libertaténak. „Tagjaink egyszerű emberek” – közölte.

Őry: meg kell adni az esélyt a Libertaténak

Őry Péternek állítása szerint nincs szerepe a Libertate létrehozásában, a szervezet elnöke, viszont Németh Róbert, aki ugyanott alpolgár-mester, ahol Őry polgármester. Németh 6 hónapja létrehozott szervezete kulturális, roma- és gazdasági programokat ígér a 710 ezer euróból.

Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, az MKP Országos Tanácsának elnöke lapunknak azt mondta, nincs szerepe a Libertate megalakulásában és a források előteremtésében. „Nem szoktam mások érdekeivel vagy ellenérdekeivel kapcsolatban tevékenységet folytatni. Az általam vezetett szervezetek sok időmet elveszik” – jelentette ki. Nem tartja furcsának azt sem, hogy az alig féléves szervezet, amelynek tagsága láthatatlan, és a vezetőit is csak hosszas nyomozás után sikerült kideríteni, 220 millió forintot kapott a magyar államtól. „Azt gondolom, hogy minden szervezetnek meg kell adni az esélyt arra, hogy bizonyítson. Illik megvárni az eredményeket” – mondta lapunknak Őry. Véleménye szerint a magyar kormánynak meg kell köszönni, hogy támogatja a felvidéki magyarságot.

A Libertate elnöke, Németh Róbert, Csallóközcsütörtök MKP-s alpolgármestere programokat ígér. Elmondása szerint a helyi termékek piaci pozíciójának megerősítésére, egy kiterjedt romaprojektre és fiatal családok támogatására kért és kapott pályázati támogatást. Németh azt ígéri, az elkövetkező két hónapban több kulturális eseményt is szerveznek, és elindul három, a kis- és középvállalkozási szektort és a gazdákat segíteni hivatott weboldaluk is. Hozzátette: konferenciákat, workshopokat, előadásokat és tanulmányi programokat is terveznek. Olyan szervezetekkel szeretnének együttműködni, amelyek azonosulnak céljaikkal.

Azt tagadta, hogy a társulás politizálna. „Tagságunk esetében nem kérdeztem rá a pártszimpátiára, és ezt a jövőben sem tervezem, mivel a szervezetünk nem politizál, így ennek nincs jelentősége” – írta Németh Róbert. Arra a kérdésünkre nem válaszolt, terveznek-e együttműködni az MKP-val, illetve hogy volt-e szerepe a pártnak a támogatás megszerzésében. Felvetésünkre, hogy nem szokványos, hogy egy fiatal és ismeretlen társulás ilyen nagy támogatást kapjon, azt válaszolta, a közelmúltban is volt példa arra, hogy kezdő szervezet kapott támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?