Egységesítenék a választási szabályokat

Pozsony |

<p>A jövőben egyforma szabályok szerint rendeznék az összes választást, a kampány finanszírozása pedig szigorúbb feltételekhez lenne kötve – többek között ezt tartalmazza a belügyi tárca által bemutatott választási kódex.</p>

Maroš Žilinka belügyi államtitkár szerint a kódex átláthatóbbá tenné a kampánykiadások ellenőrzését. A kódex kidolgozásában mind a hat parlamenti párt részt vehetett, a tervezet így nagyrészt kompromisszumos megállapodás – elfogadásához viszont egyszerű parlamenti többség is elég. Egy fontos módosítást viszont nem tudtak elérni az előkészítők; nem egyszerre kerül sor a megyei és a helyhatósági választásokra. Ehhez alkotmányos többség kellene, ezt a módosítást viszont több párt is ellenzi. Nem változik a választási körzetek száma sem, így az egész ország területe továbbra is egy körzetnek számít. Ezentúl csak a választás napján lenne kampánycsend, és minden szavazásnál karikázni kellene.
A kampánykiadásoknak nem lenne felső határa, ám a kiadásokkal szigorúan el kellene számolni, az ezt elmulasztó párt akár 100 ezer eurós pénzbírságot is kaphat. A kódexet év végéig kellene megtárgyalnia a kormánynak, 2013 januárjában lépne hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?