Egyre több hivatásos sofőr iszik

Pozsony |

<p>Az idei év első hat hónapjában összesen 6296 közúti baleset történt az országban, ezek során 92 ember vesztette életét. Az előző év ugyanazon időszakához képest 22-vel kevesebb a halálos áldozat.&nbsp;</p>

A legtöbb baleset idén is a legsűrűbb forgalmú Pozsony megyében történt, június 30-ig összesen 1173. Ezek során 10 ember halt meg és 53 szenvedett súlyos sérüléseket. Közlekedésbiztonság szempontjából Nagyszombat megye volt a legbiztonságosabb az első hat hónapban. A legtöbb részeg sofőrt (107) Kassa megyében fülelték le a rendőrök, a legkevesebbet (54) Nagyszombat megyében. Országos szinten 650 részeg sofőrt állítottak meg a rendőrök, 2015 első fél évéhez képest nyolccal többet. „Sokkal több alkoholszondát helyeztünk forgalomba, így az eddiginél jóval több rendőr tudta elvégezni az alkoholtesztet. Ami egyértelmű, hogy fokozatosan emelkedik azon balesetek száma, amelyeket ittas hivatásos sofőrök okoztak” – mondta Ľubomír Ábel, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettese. Szerinte a kamionsofőrök nemegyszer arra használják a törvény által előírt kötelező szünetet, hogy megigyanak egy-két felest. Miután megitták a szükséges alkoholadagot, s letelt a kötelező pihenő ideje, folytatják útjukat. A halálos kimenetelű közúti balesetek leggyakoribb oka továbbra is a sofőr kötelességeinek megszegése, ezen a téren egyértelműen vezet a gyorshajtás. „Nagyon sok sofőr telefonál vezetés közben fülhallgató nélkül, s nem tudatosítja, hogy ez mennyire elvonja a figyelmét az útról” – mondta Ábel. Nem tartja kizártnak, hogy ezért a szabálysértésért belátható időn belül megemelik a bírságokat; Ausztriában például ettől az évtől már 2000 eurós pénzbírságot kap az a sofőr, aki vezetés közben a kezében tartja a telefonját.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?