Pozsony. Idén mintegy 2800 bűncselekményt követtek el kiskorú személyek, ez az összes bűncselekmény 7 százaléka, nyilatkozta Magda Krasulová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egyre több a kiskorú bűnöző Szlovákiában
Pozsony. Idén mintegy 2800 bűncselekményt követtek el kiskorú személyek, ez az összes bűncselekmény 7 százaléka, nyilatkozta Magda Krasulová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 15 éves vagy annál fiatalabb elkövetők az esetek többségében vagyon elleni bűntettekben vettek részt, 493 alkalommal erőszakos cselekedetekben. Magdaléna Ondicová, a rendőrakadémia munkatársa elárulta: a gyermekek által elkövetett bűnesetekre egyre inkább jellemző a kisebb-nagyobb mértékű szervezettség. „A mai gyerekek sokkal önállóbbak, mint pár éve, mindazonáltal érzelmileg ingatagabbak. Az erőszakot népszerűsítő számítógépes játékokat egy idő után képtelenek megkülönböztetni a valóságtól” – mondta Ján Varmuža, a gyermekpszichológiai kutatóintézet szakembere. Meggyőződése szerint a gyerekek csupán hűen lemásolják a felnőttek viselkedését. A kiskorúak által elkövetett bűnügyek miatt a rendőrség javasolta: 15-ről 14 évre változtassák a büntethetőség alsó korhatárát. A felvetéssel Daniel Lipšic igazságügyi miniszter is egyetért, a szakemberek nagy része azonban tartózkodóbb – közölte Krasulová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.