Az akciós áraknak köszönhetően Szlovákiában rohamtempóban terjed az e-shopok népszerűsége, a netezők csaknem háromnegyede már vásárolt ezekben, mára így e tekintetben Ausztriát is leköröztük.
Az akciós áraknak köszönhetően Szlovákiában rohamtempóban terjed az e-shopok népszerűsége, a netezők csaknem háromnegyede már vásárolt ezekben, mára így e tekintetben Ausztriát is leköröztük.
A szlovákiai internethasználók 70 százaléka tavaly már vásárolt is a neten, ami jelentős ugrásnak számít a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor a világhálót használók alig harmada élt ezzel a lehetőséggel – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Mára így nem csupán az uniós átlagot sikerült túlszárnyalnunk, hanem a környező országokat is lehagytuk. Magyarországon például az internethasználók csupán fele vásárol a neten, és a szlovákiainál alacsonyabb ezek aránya az egyébként jóval fejlettebb Ausztriában is. Van még azonban mint behoznunk, hiszen Nagy-Britanniában, Dániában, Svédországban, Hollandiában a netezők 84–87 százaléka vásárol az e-shopokban. „Az online bevásárlás népszerűsége Szlovákiában elsősorban az e-shopok által kínált akciós árakkal magyarázható” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.
„Szlovákiában a neten vásárlók körében a ruházat, a cipők, az elektronikai termékek, a televíziók, számítógépek, táblagépek és okostelefonok számítanak a legnépszerűbb termékeknek. A megkérdezettek 56 százaléka jelezte, hogy ezeket rendelte meg az e-shopokból” – mondta Buchláková. Az élelmiszerek esetében azonban egyelőre nagy a bizalmatlanság. A megkérdezettek alig 16 százaléka vallotta be, hogy élelmiszert is vásárolt az interneten keresztül, több mint a felük pedig egyelőre el sem tudja képzelni, hogy erre valamikor sort kerít. Minden második internethasználó fizetett ugyanakkor már a neten keresztül a szállodai szolgáltatásokért vagy a repülőjegyért.
A ČSOB bank felméréséből kiderül, hogy az interneten keresztül vásárlók által kifizetett összeg háromnegyedét hazai e-shopokban költik el, és az egyszeri kiadás is nagyobb, mint a külföldi vásárlások során. Míg a szlovákiai e-shopokban egy-egy vásárlás során átlagosan 32 eurót költünk, a külföldiek esetében az átlag 3,70 euró körül mozog. „A külföldi e-shopok közül egyértelműen az AliExpress a legnépszerűbb, amely a szlovákiaiak külföldi online vásárlásainak a 97 százalékát tudhatja magáénak, míg a második helyen az Amazon található” – mondta Anna Jamborová, a ČSOB szóvivője, aki szerint az internetes bevásárlás a 30 és 40 év közöttiek körében a legnépszerűbb.
A netes bevásárlás népszerűségének a növekedésével párhuzamosan rohamtempóban terjed az internetes banki szolgáltatások népszerűsége is. Szlovákiában – a tíz évvel korábbi 15 százalékkal szemben – tavaly ezeket már a lakosság fele vette igénybe. Ezzel megelőztük Magyarországot (41%) és Lengyelországot (44%), az osztrákok (58%) és a csehek (62%) azonban leköröztek bennünket. „Az online banki ügyintézés elsősorban a 25 és 34 év közötti korosztályban hódít, a használatában szerepet játszik azonban a végzettség is. Uniós szinten például az ezt igénybe vevőknek csupán a 24 százaléka kerül ki az alacsonyabb végzettségűek közül, míg a 77 százalékuknak közép- vagy főiskolai végzettsége van” – tette hozzá Buchláková. (mi, TASR)
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.