Egyre kevesebbet ér az ipari dolgozók bére

gyár k

Az orosz–ukrán konfliktus nyomán kialakult súlyos energiaválság alaposan megnehezíti a szlovák gazdaság motorjának számító iparvállalatok életét, ami az ágazatban dolgozók százezreinek a fizetésén is meglátszik. Az ipari alkalmazottak reálbére egy év alatt több mint 8%-kal esett vissza.

A legtöbb szlovákiai iparág termelése tavaly decemberre jelentősen lelassult, és a lassulás üteme ezúttal jóval nagyobb volt, mint az előző években. „Az ország ipari termelése 2022 decemberében 13%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, amihez az ország húzóágazatának számító járműgyártás csaknem 15 százalékos visszaesése járult hozzá a legnagyobb mértékben. Az autóiparhoz képest a számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása ugyan nem olyan jelentős, ennek a szegmensnek a teljesítménye azonban több mint 27 százalékkal esett vissza” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

Halmozódó problémák

Az iparvállalatok teljesítményét az elmúlt évben egyszerre több tényező is befolyásolta. „Egyrészt folytatódtak az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák, vagyis a vállalatok egy része hosszabb-rövidebb időszakokra még mindig kénytelen volt visszafogni a gyártását, mert nem jutott hozzá időben az alkatrészekhez. Az igazán nagy gondot azonban a dráguló alapanyagok és a magas energiaárak jelentették, ami különösen az energiaigényes iparágakat sújtotta. Ez utóbbiak közül egyesek kénytelen voltak teljesen leállítani a termelésüket” – nyilatkozta Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A gazdaság általános lassulása miatt ráadásul egyre inkább előtérbe kerülnek a keresleti oldallal kapcsolatos aggodalmak, amit az iparvállalatok körében végzett felmérések is igazolnak.

Csökkenő reálbérek

A fent jelzett problémák az ipar foglalkoztatására és a fizetésekre is rányomják a bélyegüket. „Tavaly csökkent az iparvállalatok alkalmazottainak a száma. Míg 2021 harmadik negyedévében 707 ezren dolgoztak az iparban, a tavalyi harmadik negyedévre a számuk 675 ezerre esett vissza. Az ágazat nominális átlagbére, az egy évvel korábbi 1351 euróról tavaly decemberre ugyan 1417 euróra nőtt, ami azonban a 15 százalék körüli infláció leküzdéséhez nem volt elég. Az iparban dolgozók reálbére így egy év alatt több mint 8 százalékkal esett vissza, magyarul, az alkalmazottak fizetései ennyivel kevesebbet értek az egy évvel korábbinál” – figyelmeztet Morháčová.

Óvatos derűlátás

„A szlovák iparban továbbra is rendkívül rossz a hangulat. Még az idei év első negyedében sem számítunk jelentősebb fellendülésre, az autóipar problémái az év hátralévő hónapjaiban is fennmaradhatnak” – véli Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Horňák azonban a jövőt már nem látja ilyen sötét színekben. „Arra számítunk, hogy az idei év végére érezhetőbb enyhülés következhet be, 2024-ben pedig egy erőteljesebb gazdasági fellendülés várható” – állítja a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint azonban ehhez teljesítenünk kell a „házi feladatunkat”, az Európai Unió egészének a következetes felkészülését a következő télre, olyan stratégiai megoldásokkal együtt, amelyek hosszú távon is megoldják az energia-önellátás kérdéseit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?