Közélet

Egyre gyorsabban nőnek az árak

Pozsony | Szlovákiában egyre szédületesebb ütemben nőnek az árak. A Statisztikai Hivatal májusban 2,2 százalékos éves árugrást mért, amire több mint egy éve nem volt példa. Az elemzők szerint ez még csak a kezdet.
Molnár Iván

2021. június 16. 16:00

infláció
A legnagyobb árugrást, csaknem 8 százalékosat, a gyümölcsök esetében mérték, nagyjából 5 százalékkal ugrott meg azonban a zöldségek ára is - TASR-felvétel

A koronavírus-járvány tavalyi márciusi megjelenése előtt, januárban és februárban még 3 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbiakhoz képest, az elmúlt év folyamán azonban fokozatosan csökkent a drágulás üteme, az infláció már júniusban 2 százalék alá csökkent, idén januárra pedig 0,7 százalékra zsugorodott. A tavaszi járványhullám lecsengését követő lazításoknak köszönhetően azonban látványosan nő a lakossági fogyasztás, emiatt pedig az árak is megtáltosodtak.

„Az elmúlt hónapban már újra 2,2 százalékos éves drágulást mértünk, amire tavaly március óta nem volt példa”

– mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője.

Az előző hónaphoz képest leginkább az élelmiszerek drágultak. Ezen belül a legnagyobb árugrást, csaknem 8 százalékosat, a gyümölcsök esetében mérték, nagyjából 5 százalékkal ugrott meg azonban a zöldségek, 2 százalékkal a kenyér és péksütemények és fél százalékkal a hús ára is. Morháčová szerint a kenyérért, a cukorért, az olajért és a zsírért is többet fizetünk, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt hónapban tovább nőtt az üzemanyagok és – a jövedéki adó növelése miatt – a cigaretta ára is, az előbbi így már 23, az utóbbi 16,5 százalékkal drágult az egy évvel korábbihoz képest. Az építési szezon beindulásával megugrott az építőanyagok ára is, a lakásfelújítás költségei emiatt 4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk az éttermekben és a szállodákban, és a jó időjárásnak köszönhetően megugrott az érdeklődés a biciklik iránt is, ezek ára így újabb 5 százalékkal nőtt.

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „Sajnos, nincsenek jó híreink. Becsléseink szerint az elkövetkező hónapokban az árak további növekedésére számíthatunk, és a drágulás üteme még fel is gyorsulhat. Folytatódó áremelésre számíthatunk az üzemanyagok és az élelmiszerek esetében is” – mondta el lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tuntike

Visszatérhet az ingyenes teszt

laboratórium

Az őssejtkezelés lehetőségei Szlovákiában

Kovács Imre

Elnémult forradalom

A csúcs: egy részleges arcátültetés

A csúcs: egy részleges arcátültetés

Digitális emlékezet – Nézőpontok

Digitális emlékezet – Nézőpontok

kfc

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.