Heger és Matovič felhőtlen viszonya nem tartott sokáig
Egymásnak esett Heger és Matovič
Eduard Heger (Demokraták) a közösségi oldalán tőle szokatlan módon éles kritikát fogalmazott meg Igor Matovičcsal (OĽaNO) szemben. A nemrég lemondott ügyvezető miniszterelnök úgy gondolja, hogy egykori párttársa csak káoszt hoz a hazai politikába, ezért minél hamarabb vissza kellene vonulnia. Radoslav Štefančík politológus úgy véli, hogy Matovič koalíciós potenciálja ezzel gyakorlatilag nullára csökkent.
„Igor, köszönöm, hogy megmutattad, miért kellene mielőbb elhagyniuk a politikát az olyan embereknek, mint te, Sulík és Fico. Szlovákiának csak további káoszt, veszekedést és haragot tudtok kínálni” – üzente Heger a Facebook-oldalán az OĽaNO vezetőjének. Mint írta, az utóbbi években némán tűrte, ahogy egykori párttársa órákat tölt a sajtótájékoztatóin az „atombombái bemutatásával”, ehelyett ő a háttérben a reformok előkészítésén dolgozott. Hozzátette, csodaszámba megy, hogy Matovič és Sulík „garázdálkodásai” után ezeket a reformokat egyáltalán sikerült jóváhagyni.
Éles váltás
Heger bírálata szokatlanul élesnek tekinthető ahhoz képest, ahogy Matovičról az utóbbi hetekben kommunikált. A korábbi miniszterelnök március elején jelentette be, hogy elhagyja az OĽaNO-t, és Demokraták néven saját pártot alapít. Akkor azonban látszólag jó viszonyban váltak el egymástól, Heger az élete egyik legmeghatározóbb időszakának nevezte a pártban eltöltött időt. A távozásával összefüggésben sem fogalmazott meg kritikát, mindössze annyit mondott, hogy a küldetése az OĽaNO-ban véget ért. Matovič pedig megköszönte Hegernek a közös munkát, és sok szerencsét kívánt neki.
A pártszakadás után az OĽaNO vezetője továbbra is pozitív hangnemben nyilatkozott a Demokratákról. Azt mondta, hozzá hasonlóan Heger is azon dolgozik majd, hogy begyűjtse a demokratikus pártokat előnyben részesítő választópolgárok voksait, és nem zárta ki az esetleges választás utáni együttműködést sem. Heger szintén nem zárkózott el egyértelműen az OĽaNO-tól, de ez a hétfői Facebook-bejegyzés után megváltozott.
Vlčan szerepe
Kettejük viszonya a nyilvánosság előtt két héttel ezelőtt kezdett elmérgesedni, amikor nyilvánosságra került Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) korábbi földművelésügyi miniszter botránya. Kiderült, hogy a tárcavezető családjához köthető cég áprilisban közel másfél millió eurós vissza nem térítendő támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól. Vlčan ennek kapcsán lemondott, ez pedig végül a teljes ügyvezető kormány bukásához vezetett.
Heger beismerte, hogy a botrány kirobbanása előtt két héttel már tudott a vitatható pénzosztásról, és felszólította az illetékes szerveket a kormányhivatalban, valamint a környezetvédelmi minisztériumban, hogy ellenőrizzék a támogatás hátterét. A kormányfő emellett értesítette Zuzana Čaputová köztársasági elnököt is.
Matovič szerint azonban Heger nem járt el megfelelően. Ódor Lajos hétfői kinevezése kapcsán úgy fogalmazott, jobb, hogy végre hivatalnokkormánya van az országnak, mert Heger „mintaszerűen leszerepelt” azzal, hogy két hétig elhallgatta az ügyet a nyilvánosság elől. Szerinte az egykori kormányfőnek azonnal kérvényeznie kellett volna az államfőnél Vlčan leváltását.
Egymásra mutogatás
Heger a hétfői Facebook-bejegyzésében továbbra is kitartott korábbi álláspontja mellett. Úgy véli, helyesen járt el a Vlčan-ügyben azzal, hogy értesítette az illetékes szerveket és a köztársasági elnököt, emellett pedig már a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is vizsgálódik a botrány kapcsán.
„Egy normális világban így kell hozzáállni a problémákhoz. Te azonban nem vagy a konstruktív problémamegoldás híve, ami abból is látszik, hogy felrovod nekem, hogy nem tartottam az ügyben sajtótájékoztatót. Ez a te stílusod volt, én nem így kezelem a problémákat”
– írta Heger. Megjegyezte, éppen Matovič az, aki nem vállalja a felelősséget a földművelésügyi miniszter kinevezése miatt, pedig ő a vezetője annak a pártnak, aki a posztra jelölte Vlčant.
Végül leszögezte, azért is hagyta el az OĽaNO-t, mert Matovič továbbra sem képes letérni az „atombombák, a támadások és a konfliktusok ösvényéről”. Hangsúlyozta, a Demokraták párt békés és konstruktív alternatívát szeretne kínálni a választópolgárok számára, nem pedig azt a káoszt, amit Matovič, Sulík, Fico és a szélsőségesek képviselnek.
A kritika okai
Radoslav Štefančík, a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem (EUBA) dékánja, politológus lapunk megkeresésünkre elmondta, nem lepődött meg Heger hétfői bejegyzésén, hiszen a korábbi ügyvezető miniszterelnöknek legalább két oka is van arra, hogy elhatárolódjon Matovičtól. Az egyik, hogy a Heger mindeddig túlságosan is kötődött az OĽaNO elnökének politikájához.
„Gyakorlatilag a jobbkeze volt, mindennel egyetértett, amivel Matovič előállt. Még ha néha értelmetlenségről is volt szó. A szavazó számára világosnak kell lennie, miért ment el tőle és alapított saját pártot”
– magyarázta a politológus.
A másik ok pedig az OĽaNO vezetőjének kritikája, amit Hegerrel szemben fogalmazott meg.
„Matovič még a keresztvizet is leszedi az ellenfeléről, érthető, hogy Hegernek reagálnia kell a támadásokra. Ellenkező esetben gyáva és határozatlan politikusnak tartanák. Bár kérdéses, hogy a jobbközép pártok egykori szavazóinak többsége jelenleg nem ilyen embernek tartja-e őt”
– nyilatkozta.
Az időzítés szerepe
A politológustól azt is megkérdeztük, hogy a kritika időzítésének köze lehet-e a Demokraták választás előtti kampányához. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség legutóbbi felmérése alapján ugyanis az OĽaNO erősödni látszik, a májusi felmérésben 7,4 százalékra mérték a pártot, ami az áprilisi kutatáshoz képest 1,6 százalékpontos növekedést jelent. Ezzel szemben a Demokraták pártot továbbra is a parlamenti küszöb alatt mérik, a legutóbbi felmérés alapján mindössze a szavazatok 3,4 százalékát szereznék meg.
Štefančík szerint elképzelhető, hogy a kritika időzítésének köze van a Demokraták alacsony támogatottságához, bár ez nem szükségszerű.
„Lehet, hogy csak egyszerűen betelt a pohár. Mindannyiunknak más a tűréshatára, Hegernek ez nyilván elég magasan van. A probléma akkor merül fel, amikor a túlzott tolerancia már elriasztja a választókat”
– jelentette ki Štefančík.
Koalíciós potenciál
Matovič korábbi kijelentései alapján úgy tűnik, hogy Hegert tartotta az egyik legszorosabb szövetségesének. A politológustól megkérdeztük, hogy a konfliktus után mekkora koalíciós potenciállal rendelkezhet az OĽaNO, ha sikerül bejutnia a parlamentbe a szeptemberi előre hozott választáson. Štefančík szerint Matovič koalíciós potenciálja jelenleg a nullához áll közel.
„Csodálkoznék, ha bármelyik politikust rá lehetne beszélni a Matovičcsal való közös kormányzásra. Matovičhoz nem illik a kormánypolitikusi pozíció, szinte már rászáradt az ellenzéki vezető szerepe. Abban viszont úgy érzi magát, mint hal a vízben”
– zárta a szakértő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.