Matovič: Jobb, hogy hivatalnokkormány van, Heger csúfosan megbukott

Igor Matovič

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke úgy véli, jobb, hogy szakértői kormánya van az országnak, mert szerinte Eduard Heger távozó kormányfő „mintaszerű bukást” mutatott be azzal, hogy két héten át igyekezett kollégáival együtt a Demokraták pártból eltussolni Samuel Vlčan megbízott földművelési miniszter botrányát.

„Ráadásul a botrány kipattanása után ahelyett, hogy vállalta volna a felelősséget, el akarta hárítani magától, majd méltatlan módon nyilvánosan könyörgött az államfőnek, hadd folytathassa a posztján” – jelentette ki Matovič Hegerről.

Hangsúlyozta, hogy az OĽaNO szerint megengedhetetlen a klientelizmus bárminemű takargatása, és „ellentétes a mozgalom DNS-ével”. „Ugyancsak sajnálatosnak tartom, hogy az államfő is tudott Vlčan ügyéről, de ahelyett, hogy azonnal visszahívta volna, ő is hallgatott” – tette hozzá.

Heger azzal reagált, hogy Matovič elszalad a felelősség elől, és közben belerúg azokba, akik éveken át segítették. „Elszaladsz a felelősség elől, pedig te vagy az OĽaNO elnöke, és a mozgalom jelölt engem is, Vlčant is. Nem vállalod a felelősséget azért, hogy kormányfőként a tanácsadóid főnöke, Ščasný javaslatára Vlčant jelölted államtitkárnak Mičovský mellé” – reagált Heger. Szerinte erre közvetlenül az előtt került sor, hogy ő lett a kormányfő.

„Vlčan a kormányom minisztere volt, és én nem futok el a felelősség elől. Ezért nem kapott meg még egyetlen eurót sem az uniós alapból. Elrendeltem, hogy mindent ellenőrizzenek és tájékoztattam erről minden felelős személyt, beleértve az államfőt is” – részletezte Heger. Hozzátette, hogy az ügyet a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség is vizsgálja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?