Egyelőre társulásban

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártjának búcsút mondó Brigita Schmögnerová és Peter Weiss még nem döntötte el, új pártot alapít-e vagy csatlakozik a szociáldemokratákhoz.

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártjának búcsút mondó Brigita Schmögnerová és Peter Weiss még nem döntötte el, új pártot alapít-e vagy csatlakozik a szociáldemokratákhoz. Mindenesetre Ľubomír Šlahorral, a szocdemek egykori vezetőjével létrehozzák a Szociáldemokrata Alternatíva nevű polgári társulást, mely – ha lesz rá igény – idővel párttá alakulhat. A volt pénzügyminiszter a Pavel Koncoš földművelési miniszter vezette baloldallal kizárta az együttműködést, de reméli: a pártban reformváltozásokra kerül sor. Jozef Stank védelmi és Milan Ftáčnik oktatási miniszternek szimpatikusnak tűnik a polgári társulás létrehozása. Egyébként a volt pénzügyminiszter asszony a 29 országot, köztük Szlovákiát is tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkár-helyettesi posztjára pályázik. A politikus ez ügyben már tárgyalt az OECD főtitkárával. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?