Egyelőre nem zárják ki a Smert

Strasbourg |

<div><div>Egyelőre nem fenyeget a Smer Európai Szocialisták Pártjából való kizárása, a szocialista képviselők azonban kiemelt figyelmet fognak szentelni a Smernek, elsősorban ami a migrációs válsággal kapcsolatos kijelentéseket és állásfoglalásokat illeti. Vladimír Maňka (Smer) szerint ezzel a javaslattal áll pénteken az európai szociáldemokraták (S&amp;D) frakciójának vezetője az Európai Sziocialisták Pártja (PES) elnöksége elé.</div><div>&nbsp;</div></div><div>&nbsp;</div>

Kedden az Európai Perlamentben összeült az európai szociáldemokraták (S&D) frakciójának bizottsága, hogy a szocialisták nemzeti küldöttségeinek vezetőivel megvitassák Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfői, migrációs válsággal kapcsolatos felszólalását. Vladimír Maňka (Smer), a szlovák küldöttség vezetője a SITA hírügynökségnek elmondta: a két órás ülésen heves vita alakult ki, amelynek fő témája a szlovák kormány azon szándéka volt, hogy panasszal fordul az Európai Bírósághoz a kötelező menekültkvóták bevezetése ellen. Maňka elmondása szerint a jelenlévők többsége nem értett egyet ezzel a lépéssel, mert azt az EU elleni támadásnak vélték. "Nem volt egyszerű megérteni a részükről, hogy egy technikai megoldásról van szó, nem valamiféle támadásról. Mindenkinek joga van panasszal fordulni a bírósághoz" - nyilatkozta Maňka. Pénteken ül össze az Európai Sziocialisták Pártjának elnöksége, ahol a Smert Pavol Paška fogja képviselni. Maňka szerint a Smer tagságának kérdése továbbra is nyitott marad. Hozzáfűzte: a szlovák kormánynak nyolc hét áll rendelkezésére, hogy döntsön a panasz ügyében.   

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?