Egy sorozatról, útközben

Népszerű Könyvjelzőnk két utóbbi száma is tudtára adta a Nyájas Olvasónak, hogy kedvezményes áron kapható az ismert kismonográfia-sorozat több kötete, mi több, aki legalább öt kiadványt utánrendel, az fél áron kaphatja meg a hirdetett könyveket, korlátlan menynyiségben. Lévén, hogy a Kalligram-könyvek, így e sorozat is, elég borsos áron kaphatók, magam is így pótoltam hiányzó címeimet, s próbálok levonni bizonyos következtetéseket az egész vállalkozást illetően. Kezdjük a pozitívumaival!

A jelenlegi nehéz helyzetben ugyan megritkultak az összmagyar könyvpiacon a hasonló sorozatok. A hajdani népszerű Arcok és Vallomások, a Kortársaink, a Szemtől Szemben vagy az ĺrók Világa nagyrészt elhaltak, s ha jött is helyükre valami, az ma már korántsem olyan közismert tény, mint hajdan. Ezt az űrt igyekszik pótolni immár egy évtizede (az első kötet, a sorozatszerkesztő Szegedy-Maszák Mihály Ottlik-monográfiája 1994-ben jelent meg) a Kalligram Kiadó, s ha jól számolom, tíz év alatt huszonöt kötetet jelentetett meg. Ez bizony tiszteletre méltó teljesítmény, főként ha arra gondolunk, hogy a monográfiák „hősei” kimondottan csak a legújabb magyar literatúra alkotói. Legidősebb közülük épp az 1912-ben született Ottlik Géza, a legfiatalabb pedig az 1964-ben született, ám korán elhunyt Talamon Alfonz. Ha mindezt meggondoljuk, akkor valóban örülnünk kell, hisz kortárs magyar írókról van szó, ahogy a címlapok hirdetik, s a kortárs írókra, köztudott, mostanság nehéz idők járnak.

Arra most se időnk, se terünk, hogy az egyes kiadványok minőségét pásztázzuk, legföljebb szerzőik súlyáról következtethetünk az írások minőségére, hisz nem kétséges, hogy Szegedy-Maszák, Thomka Beáta, Balassa Péter vagy Kulcsár Szabó Ernő a mai magyar irodalomtörténészek legelső vonalába tartoznak, ellentétben a többiekkel, idősebbekkel és fiatalabbakkal, noha ez utóbbiak között is akadnak már olyan felfigyeltető nevek, mint Farkas Zsolt, Keresztury Tibor vagy Szirák Péter (bár az ő Grendel-monográfiája nem tartozik a sorozat élvonalába, ellentétben a Kertész Imréről szóló kötetével).

Nagyobb gondjaink vannak a sorozat protagonistáit illetően. Nem azért, mintha az itt szereplő huszonöt író nem tartozna a kortárs magyar irodalom élvonalába. Ez alól legföljebb Talamon Alfonz a kivétel, aki korai halála s épp a Kalligram körüli csapat mértéktelen kanonizálási kísérletei ellenére sem tartozik, meggyőződésünk szerint, az Ottlik — Mészöly — Nagy László — Kertész — Tőzsér — Bodor — Nádas — Esterházy élvonalba, ahogy szerzője, Németh Zoltán sem. S a probléma éppen itt van. Abban, hogy ha Ottlik ott van a sorozatban, Weöres, Mándy vagy Szentkuthy miért nincs ott; ha Nagy László ott van, Juhász Ferenc miért nincs; s ha Grendel ott van, Tandori miért nincs stb. S végül is: hát milyen szekértábor szerint kanonizál a Kalligram, vagy Szegedy-Maszák? (Egy alkalommal Grendel azzal érvelt a hiányzók igazolására, hogy Szegedy-Maszák úgymond nem hagy belepofázni a dolgaiba. Egy telefonos magánbeszélgetés alkalmával viszont a Kalligram igazgatója arról világosított fel, hogy ez egyáltalán nem Szegedy-Maszák asztala, hanem az övé, Szigeti Lászlóé.)

Tehát: az egyik szempont az urbánus tábor, az Újhold köre. Ottlik — Mészöly — Pilinszky. De hol a már említett Mándy s Nemes Nagy Ágnes?! S ha az Újhold, akkor hogy fér ide Sütő, Csoóri, Kányádi? Ám még mindig nem ez a fő gond, hisz természetes, hogy főként a fiatalabbaknál az elválasztó vonalak elmosódnak. Hisz Oravecz, Tolnai vagy Tőzsér legalább olyan urbánusok, mint népiek. A nagyobb baj az avantgárd szinte ordító és semmiképpen sem véletlen teljes (!) hiánya. Mondhatják persze, hogy Petőcz meg Tolnai meg Esterházy. Igen, ezek valóban avantgardisták, vagy legalábbis azok voltak, avantgardistaként kezdték (legtöbbjük a Magyar Műhelynél), ám mára már ugyanúgy jártak a kezdeteikkel, mint Illyés, Déry, Zelk Zoltán, Vas István a Kassák-iskolával; szembefordultak a mesterrel, s csak kései memoárjaikban dicsekedtek fényes indulásukkal, és krokodilkönnyeket hullattak, sajnálkozván, hogy elárulták a Mestert.

Hogy itt, mármint a Kalligram-sorozat esetében tudatos eljárásról van szó, azt nem retorikával akarom bizonyítani, hanem tényekkel. S a tények, ugye, amint az közismert, makacs dolgok. Történetesen ugyanis épp az idei könyvhét alkalmából jelent meg egy újabb monográfia-sorozat, Az aktuális avantgárd néven. Ez ugyancsak kortárs magyar írók monográfiáit ígéri, ám ha végigtekintünk a címlistán, s összehasonlítjuk azt a Tegnap és Ma listájával, megdöbbenünk: egyetlen közös pont nem találtatik közöttük. Nincs helyünk az újabb sorozat teljes listájának felsorolására, csak néhány címet ugratunk ki jellemzésképpen, ám így is világos lesz, legalábbis a tájékozottabbak előtt, hogy miről van szó, s hogy mennyire tart tovább is az irgalmatlan szekértábor-háború nemcsak a mai magyar politikában, hanem a mai magyar irodalomban is.

ĺme, néhány kiemelt cím Az aktuális avantgárd listájáról: Erdély Miklós, Bakucz József, Baránszky László, Kibédi Varga Áron (a Kalligram házi szerzője!), Vitéz György, Nagy Pál, Papp Tibor, Ladik Katalin, Zalán Tibor. Minthogy ezúttal a Tegnap és Máról van szó, e tükörben csak ezt kívántuk bemutatni. Hogy mennyire torz e tükör, minden látszat ellenére. S hogy kiadó és sorozatszerkesztő legalább útközben elgondolkodhatnának a további teendőkön.