Egy nap alatt 126 ezren regisztráltak az oltásra

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Az oltásra való bejelentkezésre szolgáló új, elektronikus váróterembe 24 óra leforgása alatt már 126 ezren regisztráltak.

Eduard Heger pénzügyminiszter, aki ideiglenesen vezeti az egészségügyi tárcát, csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a váróteremben levő első személyek már megkapták az oltás időpontját. Az alkalmazás Heger szerint jól, fennakadások nélkül működik. Továbbra is érvényes, hogy a 60 és 70 év közöttieket az AstraZeneca-oltóanyaggal oltják, míg a 70 évesnél idősebbek kapják a Pfizer és Moderna vakcináit. Ha valaki az elektronikus váróteremben megkapta az időpontot, és nem lesz elégedett a neki kiosztott vakcinával, az lemondhat az oltásról, ám az időpontját másnak fogják felajánlani.

Nagy a valószínűsége, hogy a Pfizer-vakcinát ebben a hónapban már a 60 évnél idősebbek számára is elérhetővé teszik. Akinek egyébként nincs internetje, az a 0800174174-es telefonon is regisztrálhat az oltásra. Jana Ježíková, az egészségügyi tárca államtitkára elárulta: a második negyedévben érkeznek meg a Johnson&Johnson első vakcinái, amelyekből 1,4 milliót rendelt az ország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?