A Fotóhónap nem csak a kiállításokról, hanem konferenciákról, „képes koncertekről”, valamint alkotóműhelyekről is szól. Ez utóbbiból idén hármat is rendeztek, melyek vezetői neves szlovákiai fotográfusok voltak. A fényképezés iránt komolyan érdeklődő laikusoknak így alkalmuk nyílt a gyakorlatban is megcsillantani tudásukat.
Egy másik Szlovákia száztizenhat arca
Mikor kezdett az Iné Slovensko című könyvön dolgozni?
A rendszerváltást követően, 1989-ben, amikor is riporterként bejártam az ország félreeső zugait is. A könyv első kiadásának anyaga csaknem egy évtized alatt állt öszsze; 1999-ben adta ki a Fotofo Alapítvány, a tavaly megjelent változat bővített kiadás. Számomra teljesen természetes, hogy a jól ismert helyzeteket örökítsem meg, és azt vallom, hogy a jó fotóért nem kell egzotikus országokba utaznunk, hiszen az egzotikum itt van, a kertek alatt. Emir Kusturicát idézve: az élet egy csoda…!
Egyszerre lirizálni és a sajtó számára fotózni nem könnyű. Hogyan egyezteti össze a kettőt?
Sosem fotózom csak a sajtó számára vagy csak könyv kiadásának céljával. Minden egyes felvételnek küldetése, mondanivalója van, s ezek bárhol és bármikor készülhetnek. A legjobb témák általában váratlanul bukkannak fel, s éppen ez a szép a riport- és dokumentáris fotónál: hogy nem lehet betervezni, beállítani őket. A biztonság kedvéért azért mindig hordok magammal egy „kisügyes” gépet, fekete-fehér filmmel töltve, hogy ha kell, „csípőből tüzelhessek”…
Miben különbözik az Ön által bemutatott másik Szlovákia attól, amelyben élünk?
A különbséget azok érzékelik igazán, akik Gömör vagy a Felső-Garammente félreeső zugaiban élnek; köröttük mintha megállt volna az idő. A többiek pedig – főképp a dinamikusan fejlődő nagyvárosok lakói – csak néznek, hogy milyen országban élnek. Szeretem azokat a helyeket, ahova a modern kor vívmányai még nem törtek be, és azokat is, ahol a hagyományos a modernnel érintkezik.
Milyen szerepet játszik munkája során az eszmék iránti elkötelezettség?
Hiszek abban, hogy az angazsáltság nem csak üres fogalom vagy politikai kategória. Erről akkor győződtem meg, amikor Koszovóból vagy Afganisztánból hazatérve kiállítottam a felvételeimet, s láttam, mennyi embert érintettek meg. Jóleső érzéssel töltött el, hogy a fotóimmal segíthettem a humanitárius szervezetek munkáját.
A Fotóhónap során mely kiállítások szólították meg?
Eddig csak hat kiállítást volt alkalmam megnézni, mégpedig a Művészetek Házában, valamint Antonín Kratochvíl tárlatát a Közlekedési Múzeumban. Kratochvíl fekete-fehér portréit mindig szívesen nézegetem, nagyon kifejezőek. Megdöbbentettek Edward Burtynsky Kínáról készült képei, Minkinnen önarcképeit viszont mulatságosnak találtam.
Az Ön által vezetett workshop a Pozsony kontrasztjai címet viseli. Mennyire ellentmondásos ez a város?
Pozsony a szemünk láttára, hatalmas ütemben válik európai metropolisszá, s az itt élő ember nap mint nap szembesül ennek minden áldásával és átkával. Az alkotóműhely célja az volt, hogy ennek a változásnak a szociális és kulturális aspektusait kutassuk és megörökítsük.
Végül hadd kérdezzem meg: készít újabb könyvet?
Igen, és ez Koszovóról, illetve a Balkánról fog szólni. Ha minden jól megy, már 2007-ben megjelenik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.