Egy másik Szlovákia száztizenhat arca

A Fotóhónap nem csak a kiállításokról, hanem konferenciákról, „képes koncertekről”, valamint alkotóműhelyekről is szól. Ez utóbbiból idén hármat is rendeztek, melyek vezetői neves szlovákiai fotográfusok voltak. A fényképezés iránt komolyan érdeklődő laikusoknak így alkalmuk nyílt a gyakorlatban is megcsillantani tudásukat.

Az egyik ilyen alkotóműhely témája a kollázs volt, vezetője pedig Miro Švolík, a műfaj nemzetközileg elismert szaktekintélye. Egy másik műhelyben Kamil Varga fotográfus vezetésével az emberi test geometriájának titkaiba nyerhettek bepillantást az akt szerelmesei, míg az „útszéli hangulatok” kedvelői Andrej Bán vezetésével Pozsony kontrasztjaival ismerkedhettek meg. A négynapos program „IV. árkategóriás csavargásokat” ígért a ligetfalui betondzsungelben, a Slavín alatti villanegyedben, valamint a főváros elfeledett zugaiban. Andrej Bán tavaly adta ki Iné Slovensko (Másik Szlovákia) címmel legújabb kötetét, mely egy még élő, a közép-európai köztes térben és időben megrekedt világ száztizenhét arcát mutatja be. „Olyan országban élünk, melyben minden bizonyos rituálékhoz kötött, és ezek elhagyása a gyökerektől történő elszakadással fenyeget. Mintha a hagyományos és az új értékek nem férnének meg egymással, mintha áldozatot kellene hoznunk azért, hogy átlépjünk egy másik korba” – nyilatkozta egy éve, s könyvének sikerét jellemzi, hogy idén az Év fotográfiai személyiségévé választották. A megtett útról, illetve a még előtte álló, megoldandó feladatokról beszélgettem vele a workshop kapcsán.

Mikor kezdett az Iné Slovensko című könyvön dolgozni?

A rendszerváltást követően, 1989-ben, amikor is riporterként bejártam az ország félreeső zugait is. A könyv első kiadásának anyaga csaknem egy évtized alatt állt öszsze; 1999-ben adta ki a Fotofo Alapítvány, a tavaly megjelent változat bővített kiadás. Számomra teljesen természetes, hogy a jól ismert helyzeteket örökítsem meg, és azt vallom, hogy a jó fotóért nem kell egzotikus országokba utaznunk, hiszen az egzotikum itt van, a kertek alatt. Emir Kusturicát idézve: az élet egy csoda…!

Egyszerre lirizálni és a sajtó számára fotózni nem könnyű. Hogyan egyezteti össze a kettőt?

Sosem fotózom csak a sajtó számára vagy csak könyv kiadásának céljával. Minden egyes felvételnek küldetése, mondanivalója van, s ezek bárhol és bármikor készülhetnek. A legjobb témák általában váratlanul bukkannak fel, s éppen ez a szép a riport- és dokumentáris fotónál: hogy nem lehet betervezni, beállítani őket. A biztonság kedvéért azért mindig hordok magammal egy „kisügyes” gépet, fekete-fehér filmmel töltve, hogy ha kell, „csípőből tüzelhessek”…

Miben különbözik az Ön által bemutatott másik Szlovákia attól, amelyben élünk?

A különbséget azok érzékelik igazán, akik Gömör vagy a Felső-Garammente félreeső zugaiban élnek; köröttük mintha megállt volna az idő. A többiek pedig – főképp a dinamikusan fejlődő nagyvárosok lakói – csak néznek, hogy milyen országban élnek. Szeretem azokat a helyeket, ahova a modern kor vívmányai még nem törtek be, és azokat is, ahol a hagyományos a modernnel érintkezik.

Milyen szerepet játszik munkája során az eszmék iránti elkötelezettség?

Hiszek abban, hogy az angazsáltság nem csak üres fogalom vagy politikai kategória. Erről akkor győződtem meg, amikor Koszovóból vagy Afganisztánból hazatérve kiállítottam a felvételeimet, s láttam, mennyi embert érintettek meg. Jóleső érzéssel töltött el, hogy a fotóimmal segíthettem a humanitárius szervezetek munkáját.

A Fotóhónap során mely kiállítások szólították meg?

Eddig csak hat kiállítást volt alkalmam megnézni, mégpedig a Művészetek Házában, valamint Antonín Kratochvíl tárlatát a Közlekedési Múzeumban. Kratochvíl fekete-fehér portréit mindig szívesen nézegetem, nagyon kifejezőek. Megdöbbentettek Edward Burtynsky Kínáról készült képei, Minkinnen önarcképeit viszont mulatságosnak találtam.

Az Ön által vezetett workshop a Pozsony kontrasztjai címet viseli. Mennyire ellentmondásos ez a város?

Pozsony a szemünk láttára, hatalmas ütemben válik európai metropolisszá, s az itt élő ember nap mint nap szembesül ennek minden áldásával és átkával. Az alkotóműhely célja az volt, hogy ennek a változásnak a szociális és kulturális aspektusait kutassuk és megörökítsük.

Végül hadd kérdezzem meg: készít újabb könyvet?

Igen, és ez Koszovóról, illetve a Balkánról fog szólni. Ha minden jól megy, már 2007-ben megjelenik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?