Egy író-bibliográfus életműve

Szőke József 1928. szeptember 16-án született Nagykéren, az érsekújvári járásban. Parasztszülők gyermeke, szüleit korán elveszítette. Elemi iskolai tanulmányai után az érsekújvári Szent Imre polgári iskolába iratkozott, de a háború miatt nem fejezhette be tanulmányait. 1945-ben Budapest az iskolalátogatás további állomása: a polgári elvégzése után kereskedelmibe iratkozik, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán tanul. 1950-ben, amikor Csehszlovákiában is újra megindult a magyar nyelvű oktatás, hazajött és a Pedagógiai Főiskola magyar tagozatára iratkozott be magyar nyelv és irodalom, történelem és társadalomtudományi szakra.

Szőke József diákkorában bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba, Budapesten mint népi kollégista töltött be aktív szerepet az egyetemi ifjúság mozgalmában. 1948-ban a magyar egyetemisták lapját, a Lássunk tisztán-t szerkesztette, majd a bölcsészkar ifjúsági szervezetének titkára. Hazatérése után itthon is bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba. 1950-től 1952-ig a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága magyar osztályán dolgozott mint előadó, 1952-től az Új Ifjúság főszerkesztője 1969-ig.

Az ötvenes évek legelején kapcsolódott bele újjászülető irodalmi-kulturális életünkbe. Leginkább az ifjúsági mozgalom vonzotta, első irodalmi lépései is ahhoz kötődnek. Kulturális és politikai tematikájú cikkeket, riportokat, tudósításokat írt az akkortájt meginduló magyar ifjúsági sajtóba.

A kor célkitűzése és szelleme fokozott agitációs munkát követelt az írótól. Szőke József egyfelvonásos színművekkel járult hozzá a magyar ifjúság kulturális életének kibontakozásához. Az Alkotó Ifjúság című havi folyóiratban megjelent művei dokumentumként jellemzik a kor szellemét, lelkesültségét.

A legsikerültebb témái általában közvetlen környezetének, a Nyitra folyó völgyében megbúvó szülőfalujának élményanyagából valók. A falu újjászületése, a társadalmi megújulás, a múlt hibáinak-fájdalmainak feltárása foglalkoztatta leginkább. Részt vállalt a hazai magyar ifjúság olvasói kultúrájának és irodalmi műveltségének fejlesztéséből is. Az ifjúsági könyvkiadó (Smena) megbízásából köteteket állított öszsze József Attila és Petőfi Sándor verseiből. Új hajtások – Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (1953) címen körképet állított össze a háború utáni hazai magyar irodalom első eredményeiből. A kötet irodalomtörténeti jelentőségű, ez volt a „harmadvirágzás” ifjú alkotóinak első közös fellépése.

Szőke elsősorban újságíró, szerkesztő, de az ötvenes évek folyamán gyakran ír szépprózát, főként a rövidprózai műfajokat, a karcolatot, a tárcát, a novellát kultiválja. ĺrásai többnyire életképek, a mindennapok egy-egy mozzanatát ragadják meg, s emelik az általánosság szintjére, szoros kapcsolatban a korszellem megkövetelte ideológiai-politikai elvárásokkal. Hősei-történetei az „eszme” iránt szilárdan elkötelezett íróra vallanak. Szatirizáló hajlamai az osztályellenség, a visszahúzó erők ellen irányulnak. A legjobbak a humoros-ironikus hangvételű karcolatai, elbeszélései. Az ötvenes években írt prózájából Az asszony vár (1959) címen jelent meg válogatás, ezt követte a hatvanas évek elején írt, először az Új Ifjúság hasábjain folytatásokban megjelenő leányregénye, a Katicabogár.

A Prágai Tavasz eltiprása után Szőke Józsefet kizárták az írószövetségből, és teljes közlési moratóriumot kapott. Nem közölhette az írásait egyetlen sajtóorgánum sem. A hetvenes évek elejétől a Csemadok KB könyvtárosa és levéltárosa lett. Ebben a beosztásban sem lett hűtlen az irodalomhoz. Hangyaszorgalommal, minden segédapparátus nélkül összeállította A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája I-IV. köteteit. Ez a hatalmas mű felöleli a hazai magyar irodalmi termés bibliográfiai adatait 1945–1985 között. Szőke nem hivatásos bibliográfus, munkája nem hibátlan, de felbecsülhetetlen segítséget nyújt vele mindenkinek, aki irodalmunkkal akár kutatóként, oktatóként vagy olvasóként foglalkozik. (Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999) I. kötet, 165-167. o.)

Az ötvenes, hatvanas években aktív kultúrpolitikai, újságírói, esszéírói tevékenységet fejt ki. Közéleti cikkei, különböző kulturális, irodalmi rendezvényeket érintő karcolatai, eszszéi, tanulmányai sűrűn árasztják el a korabeli sajtót. Az ún. normalizáció éveiben a revizionizmus vádjával kizárják a kommunista pártból és az írószövetségből, megfosztják írásainak közlési jogától is. Mindez nem veszi el életkedvét, műfajt vált. A mesék világába menekül, a tudományos kutatás régióiba húzódik vissza. Sikeres mesegyűjteményeket ad ki: A síró hóember (1985), A napraforgóvá változott leány (1989), A hencegő nyúl (1995). A tudományos munka terén jelentős vállalkozása A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája I-IV. (1945–1985), Ki kicsoda Kassától Prágáig? (1993), amely a szlovákiai magyar irodalom nélkülözhetetlen kézikönyve, Szőke József életművének csúcsai közé tartozik. Nemrég újból szépirodalmi művel jelentkezett. A Megbékélés Alapítvány gondozásában és a kulturális minisztérium támogatásával jelent meg kis kötete a Csallóköz népi életéből vett anekdotikus történeteket sziporkás ötletekkel, érzékeny stílusban elmesélt, feldolgozott, rövidke riportnovellái Csomó a szivárványon (1997) címmel. Szőke József most is, mint mindig, hű marad önmagához, az értelmiségi író körültekintő, érzékeny világlátásához. Hisz egész eddigi írói munkásságát a reális rálátás, érzékletes leírások, a történelmi összefüggések és a szociális kérdések iránti fogékony és érzékeny írói szemlélet hatja át. (Dr. Garaj Lajos: Szőke József hetvenéves. In.: Életünk, 1998/24.sz., 12-13. o.)

Önálló munkái közül mindenképpen ki szeretném emelni a szülőfalujáról, Nagykérről írt monográfiáját, amely a Nap Kiadó gondozásában jelent meg 1994-ben. Emlékszem rá, hogy milyen nagy kedvvel gyűjtötte évekig a falu történetéről szóló dokumentumokat, kamatoztatva a budapesti egyetemi évei alatt szerzett tapasztalatokat.

Munkásságának méltatói életműve csúcsának tartják a csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiájának az elkészítését, melynek vaskos kötetei 1982 és 1992 között jelentek meg a Madách Kiadónál. Bibliográfusi tevékenységéért 1994-ben Fábry-díjat kapott. Egyik interjújában elmondja, hogy ehhez a tevékenységhez kényszerűségből kezdett hozzá. De megjegyzi: „Számomra ez a két évtized, amikor egyáltalán nem publikálhattam mást, csak bibliográfiát, hasznos volt, mert fegyelemre, szorgos munkára kényszerített. Olyan tulajdonságokat hozott felszínre bennem, amelyek nélkül egy nemzeti kisebbség értelmiségi emberei aligha tudnak talpon maradni, és elvégezni azt a munkát, amit mindannyian becsülettel szeretnénk a szlovákiai magyarság érdekében megtenni”. (Balassa Zoltán: A díj szolgálatra serkent. In.: Szabad Újság, 1994/46. sz., 13. o.)

Gyakorló könyvtárosként bizonyíthatom, hogy a bibliográfia kötetei ma már nélkülözhetetlen segédkönyvei a szlovákiai magyar irodalom és művelődéstörténet kutatói számára. Csakúgy, mint másik fontos segédkönyve, a Viczián Jánossal közösen szerkesztett Ki kicsoda Kassától Prágáig?, mely összeállításában és adatgyűjtésében Szőke József elévülhetetlen érdemeket szerzett. Rajtuk kívül még 12 munkatárs működött közre az anyag összeállításában, mely összesen 1223 életrajzi tételt tartalmaz a szlovákiai magyar személyiségekről. Visszatérve a bibliográfiához, csakhogy érzékeltessem a hatalmas munka terjedelmét az I. kötet (1945–60) 7809 tételt tartalmaz, a II. kötet (1961–70) 12 099 tételt, a III. kötet (1971-80) 15 574 tételt és a IV. kötet 1,2 (1992) 15 658 tételt tartalmaz. Folytatva a barangolást e bibliográfiában, annak bizonyítására, hogy milyen hasznos az ilyen jellegű munka egy író munkásságának feltárásában, tegyünk egy rövid kitérőt: mit árul el, mit tükröz ez a munka Szőke József munkásságáról. A bibliográfia első kötetében Szőke József munkáiról 131 tételt találunk. Ezek nagy része elbeszélés, karcolat, irodalmi riport, útirajz és kritika, valamint műfordítás, melyek főleg az Új Ifjúságban jelentek meg. A második kötetben a Szőkére vonatkozó tételek száma 81, hasonló műfaji arányokkal. Érdekes dologra figyelhetünk fel ha számba vesszük az 1971-80 közötti időszakról tanúskodó 151 bibliográfiai tételt, hiszen tudjuk, hogy Szőke József írói korszakában ez a publikálási jog megvonásának időszaka. A tétel nagy része viszont arról árulkodik, hogy ezek nagy része a Kis Építőben megjelent mesék, történetek, riportok, útirajzok, melyek a szerző aláírása nélkül jelentek meg a lapban (csak megjegyzem, hogyha ezt a bibliográfiát nem a szerző készíti, hanem a Bibliotheca Hungarica valamely fiatal munkatársa, nem tudtuk volna az írások szerzőjét azonosítani). A negyedik kötetben a nyolcvanas évek első feléről készült bibliográfia csak 36 tételt közöl Szőke Józsefről, hiszen ez a bibliográfia készítésének időszaka, amely Szőke Józseftől sok energiát vont el.

1986–91 között sajnos senki nem készített hasonló bibliográfiát a szlovákiai magyar írásbeliségről. 1991-től napjainkig viszont már folyamatosan készül a szlovák nemzeti bibliográfia, melynek magyar részét a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár munkatársai végzik. Ebből megtudhatjuk, hogy Szőke Józsefnek a kilencvenes években 141 folyóiratokban közölt írása jelent meg. Ezek közül kiemelném a Napban a Csatangoló rovatban megjelent több tucatnyi honismereti, művelődéstörténeti jellegű írását, vagy az Új Szóban közölt múltfaggató írásait és nem maradt Szőke József hűtlen a szlovákiai magyar gyermeklapok olvasóihoz sem, hisz a Tücsök című havilapban rendszeresen közölte a Királyok, vezérek, csaták című sorozatban múltidéző írásait. A szlovákiai magyar múltfeltárás témájában közölt írásait nagyra becsülöm, és nem értem, ezekből miért nem tett közzé már egy válogatást könyv alakban is.

Nem tudok elképzelni nagyobb elégtételt egy tudományos munka szerzője számára, mint azt, hogy munkája köznévvé, fogalommá válik. Mire gondolok? Mint könyvtárhasználók tudjuk, hogyha valamilyen adatot keresünk, megnézzük a Szinnyeiben, Szabó Károlyban, Borovszkyban stb., nos, ilyen fogalommá vált a szlovákiai magyar könyvtárhasználók számára a „szőke”, amely, bizonyíthatom, hogy könyvtárunk legtöbbet használt könyvei közé tartozik.

Végezetül vegyük számba röviden, amiről a bibliográfiák nem tudósítanak, azt a tevékenységet, azt a közéleti elkötelezettséget, a szlovákiai magyarság érdekében végzett sokrétű munkát, aminek szinte egész életét szentelte Szőke József. A szolgálat, az elkötelezettség vezérelte az ifjúsági mozgalomban vagy a Csemadokban végzett aktív tevékenységében, a szlovákiai magyar újságírás szervezésében csakúgy, mint a földalatti Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságában betöltött szerepében is. A szlovákiai magyar művelődési élet sok területén megfelelő intézmények híján számtalan „egyszemélyes” intézmény működött. Az ilyen egyszemélyes intézmények egyikének tartom Szőke Józsefet is (említhetném például Gyönyör Józsefet, Vadkerty Katalint vagy Püspöki Nagy Pétert, Janics Kálmánt), akik egyedül, magányosan végeztek egy tudományos intézet több munkatársának való sokoldalú tényfeltáró kutatásokat, vagy mint például Szőke József kialakította és példásan gondozta a Csemadok központi könyvtárát és levéltárát, ápolta a Fábry-hagyatékot, szervezte a Csemadok művelődési tevékenységének különböző területeit (Irodalom és Könyvbarátok Mozgalma, vetélkedők, klubtevékenység), vagy az utóbbi években nagyra becsülöm a Szlovákiai Magyar Helytörténészek udvardi találkozóin való részvételét. Nos, ezekért az erényeiért tartom fontosnak Szőke József tevékenységét a szlovákiai magyar irodalomban, és köszönöm meg munkáját nemcsak a Bibliotheca Hungarica nevében, de a szlovákiai magyar írótársadalom és tudományosság képviselőinek a nevében is. Szőke József életműve még korántsem lezárt fejezet. Nagyon sok olyan témát tudnék felsorolni, melyek megoldásában még nagy segítségére lehet a fiatalabb korosztálynak, az izmosodó szlovákiai magyar könyvtárügynek. (bibliográfia 1986–1991, oral history.)

Egyik interjújában így vall: „Fábry mesélte egyszer, amikor a szlovák állam idején nem írhatott, a teljes elnémítás ellen úgy védekezett, hogy időről időre kiválasztott olyan fiatalokat, akikről sejtette, hogy amit mond nekik, nem felejtik el, és egy jobb korban valamilyen módon hasznosítani fogják értesüléseiket. Én is ezt tettem. Sok olyan fontos dolgot tudtam múltbéli eseményekről, emberekről, amelyekről úgy gondoltam, egyszer fontosak lehetnek az utánunk jövőknek. Titkaimat az arra érdemes fiatalokra bíztam. Ha tudod, hasznosítsd és add tovább! – mondogattam, és makacsul hittem, hogy ezek az értesülések, információk nem vesznek el.” (Melaj Erzsébet: Legendákat gyártunk – beszélgetés Szőke Józseffel. In.: Hét, 1994/51. sz., 6-7. o.)

A köszöntő szeptember 16-án, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága ünnepi ülésén hangzott el Pozsonyban.